Századok – 1974

Történeti irodalom - Studii şi materiale de istorie medie. Vol. V/ (Ism. Bogyirka Emil) 981/IV

982 TÖRTÉNETI IRODALOM keztetései a következők: az alattvalóknak két kategóriája volt. Az egyikhez tartoztak azok, akiket szolgáknak (slugi, feciori) neveztek, a másikhoz azok, akik a főbb méltóságok nevét viselték. Az utóbbiak szintén két csoportot alkottak. Egy részük bizonyos szolgálatot teljesített az államapparátusban, a másik részük tiszteletbeli címet viselt, céhekbe tömörült, és különböző kötelezettségekkel tartozott az államkincstárnak és a felettesüknek, akinek a nevét viselte. Demény Lajos a XVI. századi román fejedelemségek közötti kulturális kapcsolatok két előmozdítójáról, a könyvről és nyomdákról ír a kötetben. A havasalföldi Macarie, a szerb szerzetes és nyomdász cirill betűs nyomdája, a szerző szerint, egyediségével tűnt ki, a többi európai cirill betűs nyomdákhoz képest. Bár az erdélyi cirill betűs nyomdákat Szerbiából hozták, a havasalföldi és a moldvai betűtípusok, iniciálék meghonosodása révén, az erdélyi nyomtatású könyveket könnyen meg lehetett különböztetni a XVI. századi velencei vagy déli szláv cirill nyomatoktól. A XVI. század első felében a moldvai fejedelmek sok esetben rendeltek könyveket vagy támogatták a havasalföldi és erdélyi nyomdákat. A XVI. század második felében pedig a moldvai és a havasalföldi egyházi könyvszükségletet többnyire az erdélyi nyomdák látták el. A szerző egyik figyelemre méltó megállapítása az, hogy kulturális kapcsolatoknak ez a formája fontosabb szereppel bírt a román nemzeti öntudat kialakításában, mint például a gazdasági kapcsolatok. Paul Cernovodeanu „A román fejedelemségek az angol utazók szemével" címmel közöl forrásokat. Az idézett utazók, mint Chishull káplán (1671 — 1733), lord Henry Howard, Edward Brown (1644—1708), Paul Rycayt (1629—1700) a XVII. század második felében és a XVIIÍ. század első évtizedeiben többnyire átutazók voltak, akik Konstantinápolyban diplomáciai szolgálatot láttak el. Mint orvosok, archeológusok ós egyéb foglalkozásúak, sokoldalú és európai hírű munkákat jelentettek meg elsősorban a török birodalomról és az útjukba eső országokról. A szerző idézi az utazóknak a fejedelemségek és többnyire Erdély gazdaságáról, természeti kincseiről, állattenyésztéséről készített feljegyzéseit. Az angol utazók részletes leírást készítettek és figyelemre méltó véleményt alkottak Erdély nagyobb városairól, társadalmáról, politikai-közigazgatási szervezetéről, a fejedelemségek egyházi szervezetéről. A kultúráról, a művészetről, a néprajzról kevesebb szó esett, de erről a területről közölt hírek kitűntek aprólékosságukkal, pontosságukkal. Kiemelték a fejedelmek, főképp Constantin Brîncoveanu kultúratámogató tevékenységét. A szerző megemlít még két angol kartográfiai munkát is, amelynek értékét maga is relatívnak tartja, miután azok korábbi német és flamand térképek másolatai. A térképek pontatlanul ábrázolták a dunai államokat, fejedelemségeket. Az egyik térkép egy 1664-es névtelen brosúra mellékleteként szerepel. Ez Magyarországot és Erdélyt, valamint a balkáni török területeket foglalja magában. A másik említett térkép William Berry munkája 1683-ból. A térkép első része a balkáni provinciákat és a román fejedelemségeket ábrázolja. A tulajdonképpeni tanulmányok sorát Georgeta Penelea igen értékes munkája zárja, amelyben a szerző a havasalföldi vásárok jogi rendszerével foglalkozik. A tárgyalt időszak az 1774—1831 közötti évek, tehát a Kücsük-Kajnardzs-i békétől a Szervezeti Szabályzat kiadásáig eltelt időszak. A szerző bevezetésképpen kiemeli az említett békekötés utáni időszak kedvező hatásait a fejedelemség kereskedelmi életére. Ezek a kedvező hatások: a fanarióta uralkodók következetes törekvése a kereskedelem fejlesztésére, protekcionista politikájuk a születő román iparral kapcsolatban, vásártartási privilégiumok és egyéb az árucsereforgalommal kapcsolatos ösztönző intézkedések kiadása. A vásárok, a szerző megállapítása szerint kétfélék, aszerint, hogy milyen birtokon tartották: paraszti és földesúri vásárok. Az előbbiek tartását nem kötötték semmiféle adománylevélhez, ezeket ősidőktől kezdve létezőnek ismerték el, az utóbbiakat, illetve azok tartását és az azzal járó haszon élvezetét bizonyos privilégiumhoz kötötte a fejedelem. A továbbiakban a szerző a vásártartás jogának feltételeit elemzi a nyugat-európai szokásokkal összehasonlítva. Ezek a következők voltak: a) a környező lakósok és kereskedők érdeklődésének, beleegyezésének biztosítása; b) egy bizonyos távolság betartása, amely nem hozta hátrányos helyzetbe a környező vásárokat; с) előnyös hely biztosítása a vásár megtartására; d) a Kücsük-Kajnardzsi békében lefektetett szabályzat (nizam) tiszteletben tartása, amely megtiltotta, hogy Havasalföldön a Dunától északra tíz óra járásnyira vásárt tartsanak. Ez utóbbi kikötés különbözött a nyugat-európaitól, amely a fejedelemség sajátos helyzetéből adódott. Végül a tanulmány foglalkozik a vásári vám, az őrség, a vásári jog visszavonásának kérdésével, a földesúr által támasztott feltételekkel. A közlemények egy része a román középkor történetben használatos kifejezések, formulák magyarázatával, azok kiegészítésével (birtokadományozás esetén a „prädalica