Századok – 1974
Történeti irodalom - Pécsi Anna lásd Komját Irén - Petőfi tüze. Tanulmányok Petőfi Sándorról (Ism. Szőcs Sebestyén) 963/IV
201 TÖRTÉNETI IRODALOM ahol arról ír, hogy a plebejus demokraták a „magyar függetlenségi harcok realitását" „az osztályharc realitásával" kapcsolták össze. Ez a megállapítás így „történelmietlen"; Petőfiék kétségkívül sok mindent felismertek és ábrázoltak az elnyomók és elnyomottak, kizsákmányolók és kizsákmányoltak küzdelméből; ennek a küzdelemnek a leírása azonban az ő esetükben nem határozható meg mint „osztályharc" leírása. Lukácsy Sándor tanulmányában (Petőfi forradalmi világnézetének fő vonásai) Petőfi politikai világnézetének megrajzolására vállalkozik. Ennek a világnézetnek forrásvidékét keresve azt részben a nagy francia forradalomról s a XIX. századi forradalmi mozgalmak történetéről szóló művekben, illetve az ezek által a művek által közvetített eszmékben; részben a babeufi egyenlőségi kommunizmusban, a Buonarotti és tanítványai által képviselt eszmerendszerben jelöli meg. Rámutat arra is, hogy Petőfi eszmeilegvilágnézetileg minden lényegesebb kérdésben igen közel állott a Babeuf—Buonarotti iskola tanításához; Petőfi és az utóbbiak eszmerendszerében felfedezhető különbségek okát viszont a nyugat-európai és a magyarországi társadalmi viszonyok különbségében s abban látja, hogy Petőfinél a szabadságfogalom a nemzeti függetlenség eszméjét is szükségszerűen magában foglalta. Részletesebben foglalkozik Petőfinek a francia forradalom történetével kapcsolatos tanulmányaival Fekete Sándor (Petőfi jakobinusai). Kutatásai alapján arra a megállapításra jut, hogy Petőfi már 1845-ben érdemleges forradalomtörténeti stúdiumokat folytatott; s bár nem tagadja, hogy ezek a stúdiumok nagymértékben hozzájárultak Petőfi Felhők-korszakbeli válságérzetének leküzdéséhez, a Felhők korszakát kiváltó okok közé éppen ezeket a stúdiumokat is odasorolja. „A forradalomtörténetek legtermészetesebb eszmei befolyása ugyanis az, hogy az események szörnyűségeivel . . . felkavarja, sőt elborzasztja az . . . olvasót, ha forradalmi meggyőződése még nem szilárdult meg", írja ezzel a kérdéssel kapcsolatban. A forradalmárrá érő Petőfinél a „vérözön iránti vágyakozás" — megállapítása szerint — a „hirtelen meghódított" forradalmi világnézet okozta mámorból fakadt; a forradalmárrá érett Petőfinél viszont az emberiesség elve és a forradalmár erélye a megfelelő egyensúlyba kerültek egymással. Az „érett" és „reálpolitikus" forradalmár Petőfi 1848 március és szeptember közötti politikai tevékenységét ismerteti Spira György tanulmánya (Petőfi kardja). Petőfi és baloldali radikális társai — köztudott — mindvégig kiemelkedő szerepet játszottak a forradalom és szabadságharc idején; ezt a szerepet azonban a kezdeményező, illetve a forradalmat és szabadságharcot vezető liberális nemesi politikusok tevékenységét ellenőrző és bíráló szerepre korlátozták. Petőfi és radikális társai a liberális nemesi politika megalkuvásra hajlamos, a bécsi udvar ellenforradalmi lépéseit újabb és újabb engedmények megadásával leszerelni próbáló taktikázásával kezdettől fogva nem értettek egyet; a forradalom vezetésének átvételére azonban még csak kísérletet sem tettek. Nem tettek, mert igen világosan látták, hogy egy ilyen lépés megtételéhez nem rendelkeznek a megfelelő társadalmi bázissal, „kísérletük" viszont szinte bizonyosan az ellenforradalom táborába kergetné a liberális nemesség egy jelentős részét. Jól látták azonban azt is, hogy a liberális nemesi politikusok taktikázása a forradalom vívmányainak megőrzésére, illetve az ellenforradalom minden bizonnyal bekövetkező fegyveres támadásának kivédésére nem elegendő. Ezért vállalták az akkor igencsak népszerűtlen ellenzéki szerepet, ezért szólították szükség esetén harcba a pesti plebejus tömegeket (de a forradalom vívmányainak megőrzése érdekében vonultak olykor-olykor — időlegesen — vissza, ha ezt látták szükségesnek, „a politikai élet színpadáról" is). Kétségkívül: hálátlan szerep volt Petőfiék szerepe az 1848 márciusa és szeptembere közötti időszakban; az események menete azonban őket „igazolta"; az ellenforradalom nyílt, fegyveres fellépésének következményeképpen a liberális nemesség zöme balratolódott, — több-kevesebb megszorítással mondhatjuk — forradalmi útra lépett; s nem csupán a baloldal korábbi figyelmeztetésének jogosságát, de a baloldallal való együttműködés szükségességét is kénytelen volt elismerni. S ha a szabadságharc későbbi hónapjai folyamán a radikálisok és liberálisok közötti ellentétek nem is tűntek el minden vonatkozásban, a két tábor szövetségének, illetve az erre a szövetségre épülő kormány — az Országos Honvédelmi Bizottmány— tevékenységének — jóllehet a forradalom és szabadságharc győzelme még „az ország egészének harci táborrá változtatásával" sem volt biztosítható —, azt mégis sikerült elérnie, hogy a győzedelmeskedő ellenforradalom mégcsak kísérletet se próbáljon tenni a forradalom alapvető vívmányainak a megsemmisítésére. Urbán Aladár tanulmánya (Petőfi 1848 augusztusában) részletezően ismerteti Petőfi politikai tevékenységét a szeptemberi fordulatot közvetlenül megelőző hetek folyamán. A forradalom és ellenforradalom erőviszonyainak Európa-szerte bekövetkezett eltolódása az ellenforradalom erői javára, az osztrák burzsoáziának az ellenforradalom karjaiba való belehátrálása, a prágai felkelés bukása és az olasz szabadságharc veresége
