Századok – 1973
Közlemények - Grickevics Anatolij: A pravoszláv egyház helyzete a Litván Nagyfejedelemségben és a nemzeti-vallási harc a magánföldesúri városokban 942/IV
962 ANATOLIJ GRICKEVICS herceg a pravoszláv egyháznak adományozta a város Riskovo nevű külterületén levő „szabad" volokáját.0 6 A XVII. és XVIII. században tehát egyes főnemesek és a hűbérbirtokukat képező belorusz városok folytatták a pravoszláv egyház támogatását (a katolikus egyházzal együtt), megújítva a régi adományokat, vagy újakat adva. Az egyház — azon belül a pravoszláv —, főnemesek által történő támogatásának egy másik módja volt a papságnak évente nyújtott pénzbeli „nyugdíj". A papság támogatásának ez a formája különösen a XVII. század második felében és a XVIII. század folyamán terjedt el Belorussziában és Litvániában a „Neuburgok" és a Radzivillek birtokain. A papságnak juttatott efféle pénzadományok felváltották a korábban évente szokásos természetbeni adományokat. Nemcsak pravoszláv, de kálvinista főnemesek is juttattak pénzadományt a pravoszláv egyház és intézményei számára. Bogoszláv Radzivill 1668-ban kelt végrendeletében két ezer aranyat hagyott a vilnói, szlucki és keidani kálvinista kórházaknak, és további ezret még a szlucki és más kórháznak (azon belül pravoszlávoknak is) a Radzivill birtokok terhére.67 A főnemesek egyház feletti gyámkodásának egy másik formája az ún. kollátori jog volt, a pópa kinevezésének joga birtokaikon. Ez tipikusan feudális jog volt, birtokaikon belül az egyházi ügyek felett is rendelkeztek és joguk volt valamelyik templom élére védenceiket kinevezni, akik az uruk — a városok ós falvak birtokosa — előtti engedelmességre nevelték a lakosokat. Ezáltal a főnemes saját latifundiumán mintegy a templomok és kolostorok birtokosa is volt. Európában a XVI. században és a XVII. század első felében terjedt az ellenreformáció, a katolicizmusnak a pápa által vezetett, reformáció elleni vallási-politikai mozgalma. Belorusszia és Litvánia területén az ellenreformáció sajátos körülmények között terjedt. Elsősorban a kálvinista egyház és a kálvinista főnemesek ellen irányult, akiknek többsége ellenségesen viszonyult a királyi hatalomhoz (különösen az 1569-es Lublini Unió s a lengyel nemesi köztársaság megteremtése után) és Lengyelországhoz és az önálló litván állam visszaállítására törekedett, gyakran protestáns német fejedelmek segítségével. Mivel óriási latifundiumokkal rendelkeztek, a kálvinista mágnások nagy befolyást gyakoroltak mind az ország belső életére, mind az állam külpolitikájára. Hasonló helyzet Európa más országaiban is megfigyelhető (hugenotta-arisztokraták Franciaországban, a magyar arisztokrácia egy része, egyes német fejedelmek, Skócia hatalmas hűbórurai). Ezen túlmenően a katolicizmus fellépése keleten a pravoszláv egyház ellen is irányult. A XVI. század második felében a katolikus egyház vezető köreiben, amelyek kidolgozták a katolicizmus expanziójának tervét, amely keletre (Oroszországot is ide értve) irányult, ismét előtérbe került a katolikus és pravoszláv egyház római pápa által vezetett uniójának az eszméje. Ezt a gondolatot Belorussziában és Ukrajnában a pravoszláv egyházi méltóságok jelentős része támogatta, de rokonszenveztek vele a belorusz és ukrán hűbérurak bizonyos körei is. Az egyházi uniónak a pápa alá rendelt nemzeti pravoszláv egyházak létrejöttét kellett volna eredményezni, amelyek a katolikus egyház egész sor szervezeti formáját vették volna át. Az unióra való törekvés a pravoszláv papság legfelső rétegének azt a szándékát fejezte ki, hogy megerősítse kiváltságos helyzetét, a feudális urak részéről pedig ezt a törekvést a néptömegek erősödő antifeudális harcától való félelem magyarázza. Az unió programját az 1589 — 95 közötti években a legfelső egyházi hierarchia jó néhány képviselője elfogadta, így pl. Gedeon Balaban lvov-i püspök, Kirill Terleckij 66 Uo. Rkps. 4493, k. 4. 67 Arheograficseszkij szbornik dokumentov, otnoszjascsihszja к isztorii Szeverozapadnoj Ruszi. Tom VIII (Északnyugat-Oroszország történetére vonatkozó régészeti leletek gyűjteménye. Vil'na. 1870, No. 113; 417.
