Századok – 1973
Közlemények - Grickevics Anatolij: A pravoszláv egyház helyzete a Litván Nagyfejedelemségben és a nemzeti-vallási harc a magánföldesúri városokban 942/IV
KÖZLEMÉNYEK Anatolij Orickevics: A pravoszláv egyház helyzete a Litván Nagyfejedelemségben és a nemzeti-vallási harc a magánföldesúri városokban Belorusszia XVI—XVIII. századi történetében igen nagy szerepet játszott a néptömegek küzdelme a nemzeti-vallási elnyomás ellen, s ez igen gyakran összefonódott az antifeudális harccal. Az Októberi Forradalom előtti nemesi és burzsoá történetírás nagy mennyiségű tényanyagot tárt fel, de idealista, egyházi megvilágításban, figyelmen kívül hagyva az osztályharcot, túlhangsúlyozva a lakosság vallási sokféleségét. A nemzetivallási küzdelmeket úgy állította be mint a katolicizmus, az unitus nemesség (P. Zsukovics) vagy a pravoszláv papság elleni harcot (M. Kojálovics, I. Csisztovics, F. I. Tyitov és mások). A magánföldesúri városokban folyó vallási küzdelmeket önálló témaként nem vizsgálták munkáikban a történészek. Az egyház egyike volt azoknak az intézményeknek, amelyek a feudális gazdasági alap felépítményét alkották; a feudalizmus korában a társadalmi élet egészére óriási befolyást gyakorolt. Az ideológia uralkodó formája a vallás volt, amelynek alárendelték a filozófiát, az erkölcsöt, a művészeteket és jelentős részben a jogot is. Mint Engels megjegyezte: „a teológia uralma a szellemi élet egésze felett ekkor szükségszerű következménye volt annak a helyzetnek, amelyet az egyház, mint a feudális rend legegyetemesebb szintézise és szentesítése elfoglalt".1 Belorussziában, amelynek területe a XIV. századtól a Litván Nagyfejedelemséghez tartozott, a feudalizmus korszakában a világvallások egyike, a kereszténység uralkodott, amelynek lényegétől a nemzet-állami keret idegen. A XVI. században belorusz területen uralkodó mindkét keresztény egyház — a római katolikus ós a „pravoszláv görög-keleti" — egyaránt eszköz volt a feudális urak kezében. Az egyház mindenütt a hajbókolást és a világi hatalom előtti megalázkodást terjesztette. Az egyház, mint a feudalizmus egyik támasza, buzgón védelmezte a jobbágyrendszert, hasonlóan a feudális rendszer többi pilléréhez. A feudálisok rendi osztálya mind a római katolikus, mind a pravoszláv egyház centralizált felépítését a néptömegek ellenállásának megtörésére használta fel. Hierarchikus felépítésével a keresztény egyház meghatározott helyet foglalt el a feudális társadalomban. A feudális államban Isten szolgái külön, kiváltságos rendet alkottak. Egész sor kiváltságuk volt: több adófélesógtől mentesek voltak, külön igazságszolgáltatásuk volt, amelynek jogköre sok kérdésben más rendekre is kiterjedt, önálló ügyintézéssel rendelkeztek. Az egyház nagy vagyonokkal rendelkezett, földbirtokai, jobbágyai voltak. A kolostorok, apátságok, egyházak földje és vagyona a világi földesurak birtokaitól eltérően nem aprózódott. Sőt a nagyherceg, a király és a feudális urak adományai révén birtokai nőttek. 1528-ban a Litván Nagyfejedelemség területének 5%-án2 egyházi birtokok voltak. Jó néhány egyházi méltóság vált hatalmas feudális úrrá. 1 Engels: A német parasztháború. Marx —Engels Művei VII. köt. 334. (Bp. 1962). 2Jerzy Ochmanski: História Litwy. Wroclaw—Warszawa—Kraków. 1967. 85.
