Századok – 1973
Krónika - Az V. Nemzetközi Történelemtanítási Szimpoziumról (Szabolcs Ottó–Unger Mátyás) 857/III
KÉZAI SIMON GESTA HUNGARORUMA 861 keknek, főként miután Anjou Károly Firenzével szövetkezve engedelmességre szorította a másik toszkanai ghibellin központot, Sienát (1269. jún. 17.). Károly hűbérúri tekintélye forgott itt kockán, miután a szentszéktől kieszközölte „Toszkána helytartójának" címét. A Genovával megkötött szövetség (aug.) éle immár Pisa ellen irányult; formális helyi háború folyik a magyar követségek megérkezése idején Nápoly uralkodója és a toszkán város közt, Károly seregei pisai területen manővereznek, Pisa hajói pedig a campaniai tengerpartot háborgatják. 1269 szeptember végén ugyan pisai békekövetek jelennek meg Nápolyban, de béke nem születik, sőt 1270 nyár végén újra kitör a háborúskodás.89 Feltéve most már, hogy az előbbi két motívum is nagyjából kombináció eredménye, harmadik láncszemként könnyen kapcsolódhatott hozzájuk egy „ellenséges" város ötlete; s melyik lett volna az, ha nem éppen Pisa, amelyről a követek a nápolyi királyságban csak rosszat hallhattak? Ebbe nagyon jól belefér Ákos mester verziója, miszerint a pisai gályások a „császár" emberei. Kézai változata még árulkodóbb, hiszen Ouillelmus iunior rex Siciliae valóságos történeti szerepe mindenképpen kizárt, a pisaiaktól kölcsönzött „nagy összegek" (melyekkel végül is Vilmos visszaszerezte volna a magyaroktól apuliai hódításaikat) pedig már kiáltóan árulkodnak az önkényes konstrukcióról: ellenséges pénz, nem fegyver vette vissza a hódításokat. A normann uralkodó nevének pontos ismerete szempontunkból pozitív, hiszen azt Kézai máshonnan aligha vehette, mint nápolyi szóbeszédből. Ez utóbbi elem teljes labilitása még a csaknem egy időben író két krónikás közt is, megerősítheti a gyanút, hogy a pisaiak egész ötlete esetleg ugyancsak kizárólag az 1270. évi követ járáshoz köthető. Vegyük ehhez hozzá, hogy a lombardiai városok közül éppen Pavia volt egyike a ghibellin-gondolat mellett legmakacsabbul kitartó communeknek, amelyek a cremonai lombard kongresszuson (1269 őszén) kereken kijelentették, hogy nem ismerik el Anjou Károlyt Lombardia hűbérurának.90 Ilymódon az Anjou udvarban szerzett élmények ós információk szálán válna érthetővé Pisának a magyar, Paviának a hun történetbe való bekerülése. Mindez már természetesen, mint hangsúlyoztuk, inkább csak magyarázati lehetőség, semmint kényszerítő erejű bizonyíték; Pisa az 1112 körüli szituációban csakugyan a bizánci császár szövetségese volt, s a Kálmán-kori epizódnak — mint mondottuk — lehet valós történeti magva. Szövegkritikai szempontból rejtélyes, hogy a jövevény idegen előkelőségek közt a legtöbb figyelmet kiérdemlő spanyol eredetű Simon és Mihály nemzetsége — a Nagymartoniak — pontosan melyik írótól mely részletekben kapta meg eredetének regényes megörökítését (Chr. с. 52, Kézai с. 91). Mert hogy itt ahhoz hasonló módon létrejött közös produktumról van szó, mint a Kálmán-kori epizód esetében (tehát Ákos mester ötleteit, nagyjából azonos élményanyag alapján Kézai módosította és bővítette), nem is kétséges.91 Mindenesetre nem egy jel mutat arra, hogy nem csupán Kézainak a bővebb szövegektől független többszöri bővítménye, hanem a két szövegnek az a közös — regényes és egyszersmind „közjogi" tételt is tartalmazó — részlete is, amely a nemzetség tagjainak Mallorca és Menorca szigetei körüli vitézkedéséről szól, Kézai Simon leleménye, az ő Gestá)íxhó\ került be utóbb a krónikák egyik családjába.9 2 A legyőzött tuniszi 89 Léonard: i. m. (25. jz.), 99; Sternfeld: i. m. 139-142, 289 — 290. 90 Léonard: i. m. 100; Sternfeld: i. m. 151, 291. 91 Mályusz E.: i. m. 34 — 36. 92 Ugyanerre a következtetésre jutottunk fentebb, egészen máshonnan kiindulva (vö. előző rész, 108, 122. jz.). Nemcsak terminológiai ós stiláris jellegzetességek támogatják e feltételezést, hanem az a körülmény is, hogy a Képes Krónika családjának szövege (amely az ún. bővebb krónikák közül e ponton is egyedül tartalmazza a Kézaival közös részletet, Id. SRH I. 302 — 303, vö. uo. I. 191) egyebütt is Kézaival közös szöveget hoz, éspedig nemcsak pl. az advenák esetében (pl. Chr. с. 46, 47 — Kézai с. 84, 85), hanem a hun történetben is (pl. c. 21, 22, 23), ami úgy magyarázható, hogy a KK bizonyos helyeken egy Kózaihoz még közelálló szöveget követett.
