Századok – 1973
Tanulmányok - Szűcs Jenő: Társadalomelmélet; politikai teória és történelemszemlélet Kézai Simon Gesta Hungarorumában - II. rész 823/IV
836 SZŰCS JENŐ tértől. A kettejük műve közt mutatkozó műfaji, szemléleti és tartalmi különbségek nem a királyi hatalomhoz való viszonyuk eltéréséből következnek; mindketten — akárcsak okleveleket fogalmazó kollegáik — királyuk, általában a királyi hatalom propagandistái. Ami különbség: a feudális „állam" másik — társadalmi — pólusának megítélése, s az ahhoz fűzött historizáló törekvések. Ez az olykor nem is árnyalati, hanem nagyon is lényegbevágó véleményeltérés, Kézai részéről olykor már-már burkolt polémia (aminek némely vonatkozásairól a korábbiakban szóltunk) azért is lényeges, mert Kézai számára az inspiráló tényezők közt kétségtelenül szerepet játszott Ákos mester kézirata, mi több: életüknek egy szakaszában a két történetíró feltétlenül ismerte egymást, sőt alighanem a történetírás rendeltetéséről is eszmét cserélt. Nehéz is elképzelni másként az udvar klerikusainak maroknyi csoportjának ismeretében, még ha más-más kápolna tagjai voltak is. Ákos mester Mária királyné kancellárja volt (1248 1261), előtte és később, egészen haláláig (1273), tehát még V. István uralkodása idején is a királyi kápolna tagja maradt,13 míg Kézai, legalábbis ez időszak vége felé — mint láttuk — az ifjabb királyné, Erzsébet klerikusa volt. Ha máskor nem, szinte oklevelesen bizonyítható módon együtt álltak V. István ravatalánál a margitszigeti apácakolostorban (1272. aug. 6. után): az idősebb, egyszersmind saját halála előtt álló Ákos mester, óbudai prépost és a kolostor ügyvivője, s a valószínűleg jóval fiatalabb királynéi klerikus, Kézai Simon, aki a friss özveggyel éppen ezidőtájt (1272. szept. 22.) a fővárosban tartózkodott. Talán éppen ez volt az az alkalom, amikor Kézai kézhez kaphatta idősebb kortársának nemrég befejezett kéziratát, hogy idővel annak ismeretében, de mégis oly más szellemben, maga is megírja művét.14 Hogy pontosan így történt-e, vagy sem, természetesen nincs jelentősége. Annál kevésbé, mert hogy a két történetíró nemcsak ismerte egymást, hanem közösen osztozott egy olyan élményben, amely mindkettejük művén — jellemző módon tartalmilag igen eltérő vonatkozásokban — nyomot hagyott, azt a továbbiakban kíséreljük meg beigazolni: együtt vettek részt két évvel korábban egy nevezetes követjárásban a Nápoly-szicíliai királyságban. Ha ez — quod est demonstrandum — beigazolódik, Kézai életútjának egy olyan, eddig ismeretlen, epizódjára bukkantunk, amely nem csupán újabb adalékot nyújt életrajzához, hanem segít elrendezni már ismert, de kronológiai keretekbe eddig nem illeszkedő támpontokat is, egyidejűleg pedig fontos adatokat és szempontokat nyújt a hun történet keletkezésének hátteréhez, megannyi motívum geneziséhez, s nem utolsó sorban Kézai írói módszeréhez. * Kézai öesíájának, éspedig mind a hun, mind a magyar történeti résznek, több merész — történeti szempontból hajmeresztő — dél-itáliai és horvátországi vonatkozásával a kutatás mindeddig nem tudott mit kezdeni. Magunk is hajlamosak lettünk volna az elszabadult fantázia játékára vagy ismeretlen források jellegzetes „kézais" használatára gondolni, ha Mályusz E. magából a krónikából mesteri kézzel ki nem fejti Ákos mester 1270. évi nápolyi követ járásának nyomait, hogy aztán e nyomokon tovább haladva magunk bukkanjunk rá azokra az alig kétségbe vonható kapcsokra, amelyek egyfelől 13 Életrajzára Györffy : Krónikáink, 161 — 180; Mályusz: i. m. (3.jz.) 129—137. Halála időpontjára Mályusz: i. m. 71; hogy mindvégig királyi klerikus volt, uo. 124, 136. 14 Erre az időbeli egybeesésre vö. már Györffy: Krónikáink, 180.
