Századok – 1973
Tanulmányok - Szűcs Jenő: Társadalomelmélet; politikai teória és történelemszemlélet Kézai Simon Gesta Hungarorumában - II. rész 823/IV
832 SZŰCS JENŐ telen ismerete bizonyítékaként a Vecca Venesia és missitalius alakok tanulságából láthattuk —, olaszul is a velencei nyelvjárásban tanult meg. Mg itteni tanulmányai, a római jog és a kor korporációs elméletének elemei a hun történet teoretikus vázának felépítéséhez segítették hozzá, a velencei hagyományok, sőt egy meg is nevezett scartabello — egy elveszett cronica Venetorum — a hunok viselt dolgainak epikai színeit segített élénkíteni. Valamilyen formában velencei kapcsolataival függhet össze az Attila második (aquileiai) hadjáratába beleszőtt itinerárium a dalmát partvidéken Spalato tájékától észak felé Trieszt és Aquileia (végeredményben tehát Velence) felé, noha e sajátos irányú és jellegű útvonalat egyelőre, legalábbis eddigi ismereteink alapján, még nem tudtuk megmagyarázni, életrajzi támpontokhoz kötni. Egyáltalán, eddigi ismereteink alapján magát az egész észak-itáliai tartózkodást csak lazán tudjuk időkeretek közé illeszteni. Némi támpontot nyújt, hogy amikor Simon neve első ízben bukkan fel, az oklevél még nem nevezi magisternek, egy évtizeddel később azonban már e címmel szerepel, s ő maga is így titulálja magát műve előszavában. Ha feltesszük, hogy az említett 1280. évi oklevelet ő írta királynéi klerikusi minőségében, eszerint az 1270-es években (de mindenképpen 1272—1283 közt) végezhette — vagy fejezhette be — tanulmányait, ha nem is jutott el a doktori fokozatig. (Műve körülbelül ezt a magisteri szintet tükrözi csakugyan; egy doctor utriusque iuris bizonnyal szisztematikusabb és elvonatkoztatásokban gazdagabb — de a fantázia merészségében feltétlenül szerényebb — művel ajándékozta volna meg korát s a magyar történetírás történetét.) Az a körülmény, hogy egy klerikus, káplán már hivatali szolgálatba lépése után folytat egyetemi tanulmányokat, gyakori eset a korban. Az udvarnak szüksége volt képzett jogászokra; akár maga a királyné vagy a kancellár küldhette tanulmányútra. A királyi kápolnába való átlépése viszont esetleg már éppen következménye lehet az egyetemi stúdiumoknak. Erzsébet királyné környezetében találjuk ezidőtájt Orbász pozsegai prépostot, aki korábban (1264 — 1270) Padovában és Bolognában végzett jogot, sőt padovai kanonoki stallumot viselt (1264), majd a kánonjog doktoraként hazatérve a királyné kancellárja lett (1280, 1284 —86).8 Hogy ő volt-e Kézai mentora, vagy más, természetesen csak találgathatjuk, éppúgy, ahogy azt is: mikor, milyen alkalomból tette meg azt a másik hosszabb külföldi útját német földön, Burgundián át Lyonba, s innen át az Alpokon Lombardia felé, amelynek nyoma — mint láthattuk — ugyancsak ott van művében. Kézenfekvő a feltevés, hogy ennek az itineráriumnak a hátterében egy követjárás húzódhat meg, s ez már bizonnyal összefügg hazai szűkebb környezetével, azzal a grémiummal, amelybe tanultsága révén bekerült: a királyi vagy királynéi kápolnával. A magyar királyság követei, diplomatái ezekben az időkben köztudomás szerint jórészt a királyi klerikusok tanult, mozgékony, nyelveket tudó köréből kerültek ki. Ez volt Kézai hazai környezete már az 1270-es évek elején, majd 1283 táján: előbb a királynéi, majd a királyi kápolna. Kézai mester a clerici regis csoportjának tagjaként része volt egy grémiumnak, amelynek személyi összetételét és szerepét az államéletben — annak gyakorlati és ideológiai szférájá-8 Veress E. : i. m. 5, 15; Fejérpataky L. : A királyi kancellária az Árpádok korában. Bp. 1885, 123 — 124; Karácsonyi J. : A magyar nemzetségek a XIV. sz. közepéig. I. Bp. 1900, 198.
