Századok – 1973
Folyóiratszemle - Romanovszkij N. V.: A Szovjetunió megalakulásának néhány problémája napjaink polgári történetírásában 807/III
FOLYŐIRATSZEMT.E 809 Az 1950-es évek elejétől bontakozott ki és a második világháború alatti illúziókban csalódott nacionalista emigráció vigasztalását is szolgálta az unió megalakulásának kényszer voltát valló áramlat. (J. Reshetar, R. Pipes, M. Fainsod, О. Caroe, H. Seton-Watson neve fémjelzi.) N. Chirovsky torz nézetei azonban ekkor már visszhang nélkül maradtak. „An Introduction to Russian History" (New-York, 1967) c. könyvében az orosz történelem mozgató rugóját az oroszok eredendően agresszív jellemében jelöli meg, párhuzamot von a harmadik Róma szemlélet és a Komintern között és a Szovjetuniót napjaink legnagyobb gyarmattartó hatalmának értékeli. Ennél a szakfolyóiratok által szinte elhallgatott munkánál sokkal népszerűbbek újabban a burzsoá-nacionalista és a nagyorosz soviniszta felfogás közötti középutat kereső szerzők. G. Stephenson, J. Neander nevét emeli ki a cikk, akik már soknemzetiségű Oroszországról beszélnek, bár az orosz nagyhatalmi politikáról ós ennek továbbéléséről is kifejtik nézeteiket. Romanovszkij szerint az objektivitás, a tudományosság álarca mögé rejtik szovjetellenességüket. Az egész legújabbkori fejlődésről adnak hamis jellemzést (pl. T. Rakowska-Harmstone: „századunk a nacionalizmus és a nacionalisták által vezetett gyarmatosításellenes forradalmak százada"), s ebbe illesztik be a Szovjetunió megalakulásáról vallott helytelen nézeteket. Fontos helyet foglalnak el a polgári munkákban a nemzeti kérdésben kifejtett lenini program, az önrendelkezés elvének a kérdései. Kitapintható törekvés a program és a megvalósítás, Marx-Engels és Lenin, a lenini elv és a sztálini gyakorlat közötti ellentmondások keresése. Egy következő, sokat vitatott probléma a nemzetiségi területeken 1917 után végbement forradalmak jellege. A fő törekvés a társadalmi ellentétek tompítása, a szocialista forradalom feltételeinek a tagadása, a nemzeti felszabadító és a társadalmi háború szétválasztása az előbbi kiemelésével is. Annak az egykori burzsoá-nacionalista tételnek a továbbéléséről van itt szó, amely szerint 1917-ben két forradalom volt: egy társadalmipolitikai a szűken vett Oroszországban és egy nemzeti-felszabadító a nemzetiségi területeken. Abból indulnak ki, hogy a tömegek szemében a burzsoá nacionalizmus lelkesítően népszerű, míg a szocialista forradalom, a bolsevikok nem élvezték a nemzetiségi tömegek bizalmát. A cikk írója a fentieket cáfoló adatokat vonultat fel, pl. a Baltikum vonatkozásában. 1917-ben a lettországi helyi szovjetválasztásokon a szociáldemokraták szerezték meg a szavazatok több mint 60 százalékát, az alkotmányozó gyűlési választások alkalmával pedig a szavazatok 72 százalékát. A szovjethatalom 1919-es bukásának okát a külső és belső ellenforradalom együttes túlerejében és a kispolgári pártok árulásában jelöli meg. A német beavatkozás döntő voltának elismerését idézi a cikk I. Neander és G. von Rauch polgári történészektől is, akik viszont a lezajlott eseményeket a német nemzet és a baltikumi népek történelmi fegyverbarátságát bizonyító tényként értékelik. Erre az értékelésre viszont a polgári nacionalista elemek szisszentek fel. Ukrajna vonatkozásában a nacionalista rendszerek életképessége körül folyik a vita. Ujabban elsősorban Szkoropadszkij hetman rendszerét vizsgálják. A Központi Rada problematikája háttérbe szorult V. Vinnyicsenko könyve és írásai óta. R. Pipes szerint az egyértelmű értékelést az nehezíti meg, hogy a nemzeti rendszerek sajátos helyzetben jöttek létre és nagyon rövid életűeknek bizonyultak. A hatmanság német-báb voltára teszi a hangsúlyt a szovjet történetírás, a falusi tömegeket jelöli bázisául a reakciós nacionalista M. Maruncsak. R. Portai francia történész a helyi és az Oroszországból elmenekült vagyonos elemek uralmaként értékeli, kiemelve, hogy utóbbiak Ukrajnát kívánták felhasználni restaurációs törekvéseik bázisául, ami egy ún. quasi-egységbe tömörítette velük szemben az ukránokat. M. C. Morgan szerint viszont az ukrán parasztság közömbös volt a nacionalista jelszavak iránt, míg J. Armstrong (The American Historical Review, 1971. dec.) az értelmiségi, kozák és gazdagparaszti réteg agresszív nacionalizmusát sorakoztatja Szkoropadszkij rendszere mögé.
