Századok – 1973

Folyóiratszemle - Avtokratov V. N.: Levéltártudomány: módszertani jellemzés és a kutatások tipológiája 802/III

FOLYŐIRATSZEMT.E 803 A történeti források korszerű tudományos rendszerezése nagymértékben fokozza a kutató történész munkájának hatékonyságát. Érthető tehát, hogy a Szovjetunióban is óriási irodalma van a levéltártudománynak. Csak a témába vágó munkák bibliográfiáját három vaskos kötetben tették eddig közzé. Ennek ellenére sok probléma vár még tisztázásra ebben a viharos fejlődésen és szinte funkcióváltozáson átment tudományágban. Napjainkban különösen módszertani kérdések iránt nőtt meg a szakemberek érdeklődése, ami szintén a dinamikus fejlődésre utal. A levéltártudomány módszertani kérdéseinek vizsgálatánál a tudományág tárgyából kell kiindulni, amely két fő elemből áll. Egyrészt az ún. empirikus elemből, azaz a levéltárak állagára vonatkozó ismeretekből (pl. mutatók stb.); másrészt egy ún. elméleti összetevőből, amely a tudományban specifikusan használt fogalmak rendszerét, a begyűjtési és rendszerezési elveket stb. foglalja magába. A tudományág tárgyának specifikumaiból vezethető le a két alapvető közelítési mód: a genetikus-történeti, mint a konkrét oldal és a strukturális-logikai, mint az absztrakt oldal. Bár a strukturális-logikai közelítés is nélkülözhetetlen, a szerző mégis a genetikus-történetit tekinti elsődlegesnek, mert a források mindig egy történelmileg konkrét társadalmi struktúrát rögzítenek, tükröznek. A történetiség elvének alkalmazása megköveteli, hogy ne statikus struktúrális rendszernek, hanem dinamikus tendenciákat tükröző rendszernek tekintsék a különböző forráscsoportokat. A források rendszerezése két alapvető szempont figyelembe vételét kívánja meg. Először is a levéltári rendszer, a levéltári hálózat szerkezetéből adódó követelmények, amelyeket a forráshalmaz beérkezésekor kell érvényesíteni, és a levéltárak jellegének megfelelően csoportosítani a dokumentumokat. A csoportosítás feltétele viszont a források tartalmának a történetiség elvén nyugvó, logikai rendszerezése. Az alapegységek (fondok) összeállítása és levéltártípusok szerinti csoportosítása a munka két sarkpontját jelenti, de a levéltáron belüli struktúra kidolgozása is alapvetően fontos mozzanat. Az egyes fondok eredete és főbb jellemzőik értékelésénél fontos momentum a funkcionalitás figyelembe vétele. A társadalmi valóság funkcionális rendszerét tükröző forráslecsapódás nemcsak a levéltárak belső felépítését határozhatja meg, de a források szelektálásához is fontos segítséget jelent. (A szelektálás korszerűsítése annál is inkább szükséges, mert évente 200 millió dokumentum képződik, amelynek a „laponkénti" feltérképezése megoldhatatlan feladat.) Bizonyos forrástípusok feldolgozásánál egyre jobban terjed a statisztikai és a matematikai módszer, de vannak forrástípusok, amelyeknél egyelőre nem alkalmazható ez a közelítési mód. A cikk második része a levéltártudományi kutatások három típusát, szintjót különbözteti meg. Az első típusba azokat az elméletiség igényével írott dolgozatokat sorolja, amelyek a források rendszerezésének legáltalánosabb, módszertani elveit boncolgatják. A következő típus (szint) azokat a szintén az elméletiség igényével írott munkákat foglalja magába, amelyek az adott levéltár-típus vagy meghatározott levéltári anyag feldolgozásának szempontjait taglalják. Ez a szint már közvetlenebbül kapcsolódik a tényleges levéltári munkához, amikor pl. az egyes forrásképző szervek (kolhoz, bíróság stb.) anyagának feldolgozásához ad útmutatót. A gyakorlati szférához legközelebb álló harmadik típus az alkalmazott módszerek vizsgálatával foglalkozik és konkrét feladatokat is megjelöl. A kutatások három típusa (szintje) között az elmélet, a módszer és a gyakorlat egységének érvényesülése esetén dialektikus, kölcsönös feltételezettségi viszony van. A három szint egészséges arányának megbomlása kedvezőtlenül hathat a levéltártudomány és ezen keresztül közvetve a történettudomány fejlődésére. Ezt igazolja pl. az a helyzet, amely az 1930-as évek dereka és az 1950-es évek vége között uralkodott, amikor a levéltártudományt mint olyant lebecsülték, s ez az egész levéltárügy stagnálását eredményezte. Az 1960-as évek folyamán a másik véglet veszélye érlelődött, de napjainkban már a helyes arányokra való törekvés a jellemző.