Századok – 1973

Folyóiratszemle - Cvetkova B. A.: Változások a balkáni államok oszmán feudalizmusában a XVI–XVIII. században 788/III

FOLYŐIRATSZEMT.E 789 urak nagyobb adóbevételekre tettek szert, mint a kisebb szpáhi-földbirtokosok. A XVI. századtól kezdve a pénzjáradék egyre jobban kezdte kiszorítani a terményjáradékot, s ez növelte a nagyobb feudális urak pénzeszközeinek felhalmozását. Ennek során meggaz­dagodtak és függetlenségük megerősítésére törekedtek. Az oszmán katonai-hűbéri rendszerben bekövetkezett új tendenciákat a felső államvezetés serkentette. Nyugtalanította a XVI. század közepén bekövetkezett nehéz pénzügyi válság, amely nagy megrázkódtatásokat okozott a Földközi-tengeri gazdasági konjuktúrában. Az oszmán pénz értéke pl. 10 év alatt 50%-kal csökkent. Ebben a nehéz helyzetben az államvezetés kezdte tömegesen bérbeadni az állam jövedelemforrásait. Ily módon az államhatalom hozzányúlt a szpáhi-rendszer pilléreihez: 1. a szultán-földek­nek a szpáhi-földek rovására történő gyarapításával; 2. a szpáhi-tulajdon közvetlen bevo­násával a bérleti rendszerbe. A bérleti rendszer alakulását, illetve annak ellenőrzését külön bürokratikus appa­rátus végezte el. A bérlők természetesen arra törekedtek, hogy minél jobban függetle­nítsék magukat az államhatalomtól. Ez a körülmény és számos más tényező is hozzájá­rult a szpáhi-rendszer megingásához. A felső államvezetés akaratának megfelelően most már az udvari arisztokrácia képviselői is szereztek feudális szolgálati birtokokat. Mind­ezek során a szpáhi-rendszerbe behatolt a kereskedelmi uzsorás tőke és teljes mértékben megváltoztatta a régi hivatali-hűbéri rendszert. Az új szpáhi-földtulajdonosok megje­lenésével a földtulajdonból kiszorult a régi katonai-feudális réteg egy része. Az új tulaj­donosok — mind a magas, mind pedig az alacsonyabb rangú hivatalnokok — a föld meg­szerzése érdekében nem válogattak a módszerekben. Az állam most ráadásul sokkal kisebb hűbéri birtokokat osztott szót a szpáhiknak, mint ahogy ezt a törvény előírta. A szpáhi-birtokok helyzete a XVI. század után teljesen megváltozott. A sok siker­telen háború következtében nem jutottak zsákmányhoz és nem tudtak meggazdagodni. A pénz elértéktelenedése pedig nagy károkat kozott a kisebb szpáhiknak, akik pénzben szedték be alattvalóiktól az adókat. Ennek következtében számos birtok elnéptelenedett és nem volt már jövedelmező. Az elszegényedett szpáhik nem tudtak eleget tenni hiva­tali kötelezettségeiknek. Az újonnan meggazdagodottak nem mindig voltak hajlandók az adókat az államnak befizetni, de vagyonuk növelése érdekében egyre több adót vetet­tek ki, néha pedig bérbeadták birtokaikat. Ebben az időben megnövekedett szerepük a birodalom gazdasági és politikai életében. A szpáhi-rendszerben bekövetkezett változások teljes káoszt vontak maguk után a hűbéri viszonyokban. Az új viszonyok katasztrofálisan aláásták a hadügyet. Az elsze­gényedett szpáhik nem voltak hajlandók rendszeresen részt venni a hadjáratokban. A tehetősebbek pedig inkább váltságdíjat fizettek, vagy pedig szolgákat küldtek maguk helyett a hadseregbe. A XVII —XVIII. században Európában és Ázsiában elszenvedett katonai vereségek szertefoszlatták az oszmán hadsereg legyőzhetetlensógéről szóló legen­dát. Vereséget szenvedett Irántól ós Velencétől, 1683-ban sikertelenül ostromolta Bécset. A XVIII. század elejétől Ausztria, Velence és Oroszország sorozatos csapásokat mért a birodalomra. A szpáhi-rendszerben bekövetkezett változások valamennyi oszmán intéz­mény általános bomlásához vezettek. Napirenden voltak a hadsereg és a janicsárok láza­dásai. A XVII. század második felében további változások következtek be a régi feudá­lis rendszerben. Az újonnan meggazdagodottak egyre inkább arra törekedtek, hogy füg­getlenek legyenek a központi hatalomtól. Állandóan romlott a szpáhi-rendszer ós a köz­ponti hatalom közötti kapcsolat. A földbérlők pedig egyre kevésbé tettek eleget a köz­ponti kormánnyal szemben vállalt kötelezettségeknek. Ez végül is megfosztotta az álla­mot a várt pénzjövedelmektől. Az állam képtelennek bizonyult rendet teremteni. Sőt egyre nagyobb mértékben folyt a föld erőszakos elfoglalása a parasztoktól. Az ily mó Ion 15 Századok 1973/3

Next

/
Oldalképek
Tartalom