Századok – 1973

Történeti irodalom - Egy hézagpótló helytörténeti forrásgyűjtemény (H. Kohut Mária: Források Budapest történetéhez 1873–1919) (Ism. Remete László) 779/III

780 TÖRTÉNETI IRODALOM 780 Budapest 1686-taI kezdődő újabb fejlődéséről, vagy legalább annak legfontosabb mozzanatairól gyors áttekintést nyújtó nagyobb összefoglaló munka még nem született, annak ellenére, hogy az érdeklődés a téma iránt különösen az utóbbi másfél-két évtized alatt rohamosan megnövekedett. Véleményünk szerint e hézagot van hivatva legalább részben, átmenetileg betölteni az a Ságvári Ágnes főszerkesztésében indított „Források Budapest múltjából" című sorozat, amelynek Budapest egyesítése centenáriuma előestéjén, gyors egymásutánban három kötete jelent meg Budapest Főváros Levéltára kiadásában. Az alábbiakban értékelt 2. kötet, H. Kohut Mária munkája „Források Budapest történetéhez. 1873—1919" címen különösen fontos időszakot tár fel: a modern főváros naggyá emelkedésének legjelentősebb fázisát. A három város közigazgatási egyesítésétől az 1919-es Tanácsköztársaságig terjedő nem egészen fél évszázad alatt Budapest kereken 300 000 lakosú, vidékies jellegű helységből igazi milliós metropolissá nőtt. Ekkor alakul ki a belsőbb negyedek ma is uralkodó arculata az új várpalotával, a Dunát átívelő hidakkal, a folyó két partján meghatározott jelleg és magasság szerint emelt bérházsorokkal, a gyorsiramú fejlődést kontempláló szóles körutak és sugárutak vonalaival, a látképileg ugyancsak kiemelkedő parlament épülettömegével, a több emberöltős nekirugaszkodások után végre befejezett Bazilikával. Ekkor térnek át az olaj-, majd gázvilágításról fokozatosan a villany közvilágításra. Lerakják a nagyvárosi közlekedés alapjaiként a perifériákig nyúló villamosvasúti hálózat alapjait, szervezik a közegészségügyet, a vízvezeték- és csatornahálózat, a hulladékok szervezett eltakarítása biztosításával gátat vetnek a lakósságot időről-időre megtizedelő pusztító járványoknak. Ekkor válik a főváros az ország valódi gazdasági központjává, gyorsan növekvő kereskedelme, már a tőkeexport lehetőségeivel is élő nagybankjai és a Budapest északi és déli végein létrejött ipari negyedek által. A nagyarányú fejlesztés mindenekelőtt az önző és szűklátókörű polgárság felső és középrétegeinek érdekei szerint történik. A kirakat rokonszenves: a főútvonalakon < impozáns bérházsorok, esztétikailag ugyan erősen bírálhatók, de a bennük található lakások nagyrészt tágasak, sokszobásak, kényelmesek. A gyűjtemény néhány dokumentuma azonban rávillant a sötét háttérre, a mellékutcákban található tömegnyomorra, az al- és ágybérletek ijesztő zsúfoltságára, azokra, akik nappal a várost építik és éjszaka párnául téglát rakhatnak csak a fejük alá. Polgári várospolitikussal mondatja ki a szerkesztő, hogy a látszólag imponáló méretű lakásépítkezés ellenére Budapest lakásviszonyai a századfordulótól folyton rosszabbodnak. Budapest sorsának intézését az egyesítést kimondó 1872-es törvény a polgárság egy szűk felső rétegének a kezébe tette le. A 400 törvényhatósági tag fele automatikusan a legnagyobb adófizetőkből kerül ki, a másik felét maroknyi választó küldheti a város parlamentjébe. Rédei Józsefnek a kötetbe felvett dolgozatából derül ki, hogy a községi választójogot még a nemzetközi viszonylatban különösen antidemokratikus országos választójognál is jóval szűkebbre szabták, ezért történhetett, hogy még 1912-ben is, amikor a lakosság száma 900 000 körül mozgott, alig 19 000 fővárosi polgár vehetett részt a községi választásokon. Az ipar gyors növekedésével egyenes arányban növekvő létszámú munkásságnak formálisan semmi beleszólása sincs a közügyekbe. A szervezettségben erősödő budapesti proletariátus azonban sztrájkok, tüntetések eszközeivel mind jobban érezteti jelenlétét és súlyát. A politikai monopóliumát paragrafusokkal körülbástyázó polgárság mind gyakrabban kénytelen az esetenként a hadsereggel is megtámogatott, állandó permanenciában tartott erőszakszervezetek, a rendőrség igénybe vételéhez folyamodni. Az első világháború közepéig sikerül az ingatag egyensúlyt fenntartani, 1917 tavaszától azonban növekvő lendülettel lép akcióba a munkásság, 1918. október 31-től előőrsei benyomul-