Századok – 1973

Történeti irodalom - Laczkó István: A magyar munkás- és társadalombiztosítás története (Ism. L. Benke Zsófia) 774/III

776 TÖRTÉNETI IRODALOM 776 Az első világháború okozta gazdasági nehézségek a biztosítási szolgáltatások csökkenését vonták maguk után. Az 1917: VII. t. c. megemelte ugyan a járulékkulcsot és kiterjesztette a szolgáltatások mértékét is, a gyakorlatban való maradéktalan érvényesítését azonban éppen a háborús viszonyok akadályozták. A könyv külön fejezetben foglalkozik a Tanácsköztársaság társadalombiztosításával. A szerző rámutat, hogy bár a Tanácsköztársaság rövid fennállása alatt nem végezhette el a társadalombiztosítás teljes átszervezését, de amennyire csak lehetséges volt, a dolgozók érdekeinek megfelelően rendezte azt. Mindenekelőtt egységesítette a biztosítás szerteágazó területét és a Munkaügyi és Népjóléti Népbiztosság felügyelete alá vonta. Vezetéshez juttatta a munkásönkormányzatot, kiterjesztette a betegségi és baleseti biztosítás hatályát minden munkásra, beleértve a földműves munkásokat is; (a földmunkások azonos elbánásban részesültek, az új rendelkezés alapján, az ipari munkásokkal), kiterjesztette a betegségi segélyezés időtartamát ós szabályozta a járadék összegét. Az ellenforradalmi rendszer a Tanácsköztársaság többi rendelkezésével együtt természetesen a társadalombiztosításra vonatkozóakat is érvénytelenítette, de a segélyek mérvét illetően az 1919 előttinél kedvezőbb helyzetet volt kénytelen fenntartani. Feltétlenül szükségessé vált a biztosítás újabb jogi rendezése; a már elévült és sok rendelkezéssel módosított 1907: XIX. t. c. helyett új törvény megalkotása. Ez az új törvény az 1927: XXI. t. c. az anyagi, jogi rendelkezések vonatkozásában csak a kialakult helyzetet kívánta egységes keretekbe foglalni. A biztosítási kötelezettséget kevéssé bár, de kiterjesztette [továbbra is kizárta azonban a mezőgazdasági munkásságot], újra szabályozta a munkáltató ós munkavállaló által fizetett járulékösszeget, a betegségi és baleseti biztosítás szolgáltatásait. A balesetbiztosítás terén lényeges újítást hozott a törvény: a foglalkozási betegségek balesetként történő kártalanítását. Módosította a biztosítás szervezetét is. Az új intézet neve: Országos Munkásbiztosító Intézet (1928-tól Országos Társadalom Biztosító Intézet). A törvény továbbra is fenntartotta néhány nagyobb betegségi biztosító intézet önállóságát. Miután az akkor sürgetően szükséges munkanélküli biztosításra vonatkozó törvény életbeléptetését a munkáltatói érdekeltségek ellenállása meghiúsította, sor került az állam ós a munkáltatók részére lényegesen kisebb áldozatot jelentő öregségi, rokkantsági, özvegységi és árvasági biztosítás megalkotására, mely mint 1928: XL. t. с. emelkedett törvényerőre. E biztosítási ág létrehozása is a munkásság régi követelései közé tartozott, de az 1928: XL. t. с. nem volt alkalmas arra, hogy megoldja az elaggott vagy megrokkant munkás helyzetét. E biztosítási ág ugyanazokra a kategóriákra vonatkozott, mint a betegségi biztosítás, tehát eleve kizárta a biztosításból a mezőgazdasági munkásságot. A járulék a munkáltatót ós a munkavállalót az átlagos napibér megállapított százalékában terhelte; az öregségi korhatárt 66 évben szabta meg, a rokkantsági járadékra való jogosultságot pedig a rokkantság százaléka szerint. A járadék elnyeréséhez feljogosító rokkantság százalékát azonban a különböző biztosított kategóriáknál eltérően szabályozta a törvény. Miután megszabott várakozási időhöz és befizetett járulékösszeghez kötötte a járadékra való jogosultságot, nemcsak a törvény életbeléptetése idején elaggott vagy megrokkant munkások maradtak ki a szolgáltatásokból, de a nagyarányú munkanélküliség perspektivikusan is sok olyan munkást kizárt, aki meg-megszakadó munkaviszonya miatt a járadék elnyeréséhez szükséges minimális járulékösszeget sem fizethette be. Az 1927 ós 1928-as törvénycikkek által megszabott — elégségesnek már megalkotásuk idején sem mondható — szolgáltatásokat is csak igen rövid ideig élvezhették a dolgozók. Az 1929 — 1933. évi gazdasági válság, az a tény, hogy sem az állam nem fizette a hozzájárulást, sem a munkáltatók tekintélyes része nem felelt meg törvényes kötelezettségeinek, továbbá a túlméretezett adminisztráció rövidesen felborították az