Századok – 1973

Történeti irodalom - Moritz Erhard: Preussen und der Kościuszko-Aufstand 1794 (Ism. Kovács Endre) 768/III

TÖRTÉNETI IRODALOM 769 Moritz monográfiája többet nyújt a már korábban ismert adatok rendszerezésénél. Köszönhető ez elsősorban annak, hogy a szerző behatóan tanulmányozta az egykori Porosz Titkos Állami Levéltárnak jelenleg Merseburgban, a Német Központi Levéltárban fekvő forrásanyagát, benne a követi jelentéseket, a levelezést, a porosz tervezeteket. A drezdai levéltárban volt alkalma betekinteni a szász kormány varsói és berlini követeinek jelentéseibe, s emellett kutatott a poznaúi vajdasági levéltárban is. Mindezek a lelőhelyek sok részletben segítettek kiegészíteni a porosz politikáról alkotott képet s alapul szolgáltak ahhoz a vitához, melyet a szerző helyenkint a régi feldolgozások hibás nézeteivel folytat. A szerzőnek a Koáeiuszko-felkelés indokairól, társadalmi bázisáról, a benne résztvevő erőkről, a felkelés parasztpolitikájáról, valamint katonai történetéről alkotott felfogása teljesen egybeesik a lengyel történetírás idevágó nézeteivel. Ő sem idealizálja a lengyel nemesi vezetést, rámutat Koéciuszko társadalmi programjának korlátozottságára, vagyis arra, hogy nem akarván elriasztani a felkeléstől a nemességet, tartózkodik a paraszti követelések meghirdetésétől, jóllehet őmaga is kénytelen számításba venni a kaszára kapó paraszti nép erejét, mely, mint eléggé ismeretes, igen jelentős tényező lett az egyes ütközetekben. Kevéssé érinti a szerző kritikája Kosciuszko hadvezéri tulajdonságait. Célkitűzéséhez híven sokkal több figyelmet fordít a három megszálló állam: Porosz- és Oroszország, valamint a hozzájuk csatlakozó Ausztria politikai és katonai akcióira. Maga a felkelés kifejezetten Poroszország és a cári birodalom ellen indult meg, Koáeiuszko eleinte Ausztria semlegességót remélte. Bécs bekapcsolódása a hadi akciókba és ezzel együtt a felosztási tervekbe, nem ment egyik napról a másikra, és amikor bekövetkezett, nagy mértékben zavarta a három anneksziós szándékú birodalom egymáshoz való viszonyát. A monográfia szerzője elmélyült gonddal és sokoldalúan követi nyomon a porosz udvar és II. Katalin cárnő udvara, valamint Bécs bonyolult diplomáciai játékban megnyilatkozó érdekellentéteit. A legagresszívebb hatalom a három közül kétségtelenül a porosz volt. Moritz több helyütt is felsorolja és korabeli megnyilatkozásokkal bizonyítja: mennyire szívén feküdt a porosz feudális osztálynak az új területek bekebelezése. Ettől nemcsak a lakosság megnövekedését remélte, de kedvező gazdasági változásokat az állam iparában, kereskedelmében, a kincstár helyzetében. A könyv világosan megjelöli a porosz militarista körök elképzeléseit is, melyek között az ország területi megnagyobbítása fontos szerepet töltött be stratégiai okokból. Az annekszió kérdésében a döntő szót a cárizmus mondta ki, de a monográfia tanúsága szerint a porosz kormányé és udvaré a „dicsőség", hogy Pótervár végül is kimondta a döntést és megindulhattak az alkudozások a megszállásra ítélt területek határai felett. A rivalizálás végigkísérte a hadászatot is, amire jó példa Krakkó és a galíciai vajdaságok esete, ahol versenyfutás folyt le a porosz és az osztrák sereg között. Moritz a porosz diplomáciát következtesebbnek tartja, mint a partnerokét. A porosz feudális osztály felosztásra irányuló tervei nyomban a felkelés és a háború kitörése után jelentkeznek, s ebbe az irányba ösztönzi a porosz politikát az ország életét sújtó számos gazdasági nehézség is. A porosz uralkodó osztály számára az volt kívánatos, hogy egyetlen erélyes csapással leverje a lengyelek felkelését, majd élve az így nyújtott gazdasági és katonai lehetőségekkel, minden erejét a Nyugaton összpontosíthassa és a forradalmi Franciaországra mérjen halálos csapást. Ezzel szemben mindkét arcvonalon: a Rajnánál csakúgy, mint Lengyelországban a porosz hadi gépezet súlyos akadályokba ütközött. A lengyelországi helyzetet súlyosbította, hogy a társadalmi feszültség Dél-Poroszországban és Sziléziában is felkelésbe torkollott. A porosz katonai erők megítélésében Moritz szembeszáll v. Sybelnek a felfogásával, mely szerinte túlértékeli a porosz haderőt és túlbecsüli ennek lehetőségeit. Sybelazt a nézetet hangoztatta, hogy 1794 májusának elején egy gyors akcióval le lehetett volna verni a lengyel felkelést, aminek követ-