Századok – 1973
Közlemények - Földesi Béla: Deákélelmezés a XVII. századi magyarországi protestáns iskolákban 64/I
DEÁKÉLELMEZÉS A XVII. SZ.-BAN 69 valamint az iskolának és a felsősöknek nyújtott szolgálataikért ingyen szállást és étkezést kaptak. A második csoportba, a „város deákjai", a sorkosztosok tartoztak, akik a polgárok házánál főzött ételt fogyasztották. Ez volt a híres coquia, a sorkosztolás. A harmadik csoportot az alumnusok alkották, a jótéteményesek vagy ahogy Erdélyben nevezték őket: „tartott növendékek". Ezek a tanulók az egyes pártfogók által tett alapítványokból és annak évi jövedelméből viszonylag biztos anyagi alappal rendelkeztek. A negyedik csoportb&n azokat a tanulókat találjuk, akik az ún. kettes vagy egyes quadrán, vagy a pedagógiumon éltek. Ezt a csoportot többnyire a tehetősebb szülők gyermekei alkották. Ennek megfelelően alakult az egyes tanulók és az iskola anyagi javainak összegyűjtése. Ismeretes volt a mendikálás vagy koldulás, a rekordálás, ami a nagyobb főurak, tehetősebb városi polgárok házainál énekszóval történő megemlékezést, köszöntést jelentett, és a praebenda vagy járandóság, amit az egyházi pénztárakból utaltak ki a tanulóknak. Ehhez járult a kápsálással, szupplikálással és legációval gyűjtött pénz és alamizsna. Igen jelentős különjövedelmet biztosított a főúri adomány, ami nemcsak pénzben, hanem természetbeni juttatásokban — mint például a különféle birtokadományok termékei jövedelmének meghatározott része —, sőt tulajdonjogi ingatlanban is kifejezésre jutott. A mendikálás és a mendikánsok A középkori iskolák életével foglalkozó szerzők többsége a tanulók táplálkozását 1 és anyagi ellátottságát a vallási keretek között történő koldulással és a különféle alkal^ makkor megtartott verses, zenés házról házra járással egybekapcsolt alakoskodással, színjátszással hozzák összefüggésbe. Ez a megállapítás elfogadható — a fennmaradt írásbeli anyagok és népszokások is ezt bizonyítják —, hiszen a kollégiumok tanulnivágyó fiataljai jelentős számban a vagyontalan, nincstelenek osztályából kerültek ki, akik nem rendelkeztek a taníttatásukhoz szükséges anyagi javakkal. Az akkori uralkodó oeztály gyermekei saját nevelőjük, tanítójuk felügyelete alatt sajátították el a hét szabad művészetet, tanultak meg írni és olvasni, helyesen viselkedni. A mendikálás szó szerinti értelemben koldulást jelent (mendicus = koldus, kéregető), melynek eredete a reformációt megelőző időre nyúlik vissza. Már abban az időben azokat a tanulókat nevezték mendikánsoknak — majd servitoroknak, servienseknek — szegény vagy szolgatanulóknak, akik az iskola épületének takarítását végezték és egy ; vagy több felsőst kiszolgáltak. Ellátásukat részben az iskola vállalta, de ellátásuk jelentősebb részéről maguknak kellett gondoskodni. Létfenntartásuk tehát a mendikálással hozható összefüggésbe, amely a tanuló szegénydiákok önellátásának olyan formája volt, amikor a megélhetésük és tanulásukhoz szükséges anyagi javakat különféle szolgálatok ellátásával és koldulással szerzik meg. Ezt a tevékenységet folytatják mindaddig, amíg tanulmányaik során felvételt nem nyernek a felsősök közé. Ezek a szegény, kolduló tanulók a hét meghatározott napjain kijárhattak a városba és ott koldulhattak. Az 1500-as évek elején már szervezett formában történt ez a tevékenység, mert a Selmecbányái városi iskolában a csütörtöki és vasárnapi koldulási napokhoz engedélyezik a pénteki napot is. Az idevonatkozó rendelkezésből kitűnik, hogy új kezdeményezésre engedélyezték a koldulási napok számának emelését.1 * 15 Békefi jR. i. m. 355. 1. Okmánytár CLXXXVIII. A Selmecbányái plébános ée iskolamester jövedelmei.
