Századok – 1973

Elméleti; módszertani kérdések - Bärg M. A.: A módszer problémája a mai polgári történetírásban 719/III

732 M. A. BARG máját — a szociológusnak. Ez igazán meggondolatlan bőkezűség volt ! Ennek alapján kínálkozik a következtetés: a tradicionális ,,esemény"-történetírás nem kielégítő, itt az ideje, hogy a történész újra felfegyverkezzék (pontosabban új logikai eszközöket szerezzen be). Ebben segíthetnek a társadalomtudományok. Tehát, vonja le Potter a következtetést, ha a történész hozzákezd a rendszeresen ismétlődő ciklusok, mindig megnyilvánuló alapvető összefüggések és végül a különböző civilizációk közti párhuzamok tanulmányozásához, nem nélkülözheti az elméletet.50 Nem nehéz meggyőződni arról, hogy Potter gondolatmenete nagyon közel áll Braudel fentebb ismertetett álláspontjához, ugyanakkor az amerikai történész által levont következtetés sokkal radikálisabb és határozottabb. A történelem és a társadalomtudományok integrációja nem mehet végbe sem az objektum különböző oldalait ugyanazon a síkon (pl. az empíria síkján) tükröző tudományok rendszereinek mechanikus egyesítése útján, sem pedig a különböző síkokat átfogó (mondjuk teoretikus és empirikus) tudományok között létesülő külsődleges kapcsolat révén. A történelem mindenekelőtt az általánosan elismert, rögzített terminusok, fogalmak szótárának hiányában szenved. A legnagyobb nehézség pedig, amivel a szociológia küszködik, a történelmi tradicionális mellőzése. Bizonyára ismert tény, hogy az amerikai történetírásban hosszú ideig túlsúlyban levő „idiografikus" koncepció uralma után az amerikai történészek egy része bejelentette a társadalmi-történelmi megismerés egy magasabb szintű világos történelmi elméletének létezését. Magától értetődően, még ezek a történészek is nagyon távol állnak attól, hogy a materialista történelemfelfogásban ismerjék fel ezt az elméletet, itt csak az elv deklarációjáról és egyáltalában nem a realizálásáról van szó. Nem kell prófétának lennünk ahhoz, hogy megjósoljuk, hogy — a marxizmuson kívül állva — ezekre a történészekre újabb csalódások várnak. Erről meggyőzően tanúskodik az idealista historizmus történelmi tapasztalata: a polgári történetírás hány történetfilozófiai doktrínájáról kellett már lemondani, hány „filozófiai követ" kellett kihajítani a hajóból ! És lám, most a történelem elméletét „a társadalomtudományoknál" keresik, amelynek képviselői, mint ismeretes, maguk is elismerik, hogy nélkülözik a társadalmi fejlődés egész elméletét.51

Ez az úgynevezett funkcionalizmussal azonosuló mai amerikai empirikus szociológiára különösen jellemző. Ez a szociológia az absztrakt, „társadalmi rendszerek" elméletét vallja, amely rendszerek az „egyensúlyi állapot" elve alapján funkcionálnak, az elmélet csupán ezek „pusztulását" és „keletkezését" veszi szemügyre, de egyáltalán nem képes megmagyarázni a társadalmi változásokat és fejlődést. Igaz, az önmagával szemben korlátlan igényeket támasztó behaviorizmus azt ígéri, hogy létre fogja hozni a „társadalmi viselkedések általános elméletét", amelynek magába kell foglalnia a társadalmi változások magyarázatát is, „az emberi szervezet legkisebb sejtjétől kezdve ... a bonyolultabb rendszerekig, mint pl.: az emberi szervezet, az emberi személyiség, kis csoportok . . . , a társadalmi típusú makrorendszerekig és a társadalom egészéig, amennyiben ezeket a rendszereket homológ (megegyező — M. B.) folyamatok irányítják."52

Nem meglepő, ha válaszul az ilyen ígéretekre, ahogyan a „történelem és szociológia" téma vitájának egyik résztvevője találóan megjegyezte, legfeljebb vállat vonhatunk. A történésznek ugyanis nem kozmikus, hanem történelmi törvényekre van szüksége. Ezzel egyidőben, ugyanazokban a társadalomtudományokban, amelyek felé a történetírás várakozással fordul, a történelmi irányzat mellett egyre inkább megerősödik 50

Uo. 51 P. L. van den Berge : Dialectic and Functionalism. American Sociological Review. Vol. 28. 1963, No. 6. 52 The Limits of Behaviorism. Ed. by J. C. Charlesworth. Philadelphia. 1963, 17.