Századok – 1973
Közlemények - Anderle Ádám: A 48-as magyar emigráció és Narciso López 1851-es kubai expedíciója 687/III
NAB.CISO LÓPEZ KUBAI EXPEDÍCIÓJA 707 Concha úgy látja — mint összegezésében mondja —, hogy a színes rabszolga veszélyes lehet, de a színes szabad, ha vallási oktatással óvják erkölcsét, nem lesz fenyegető a spanyol uralom számára. Concha nem tesz kifejezetten említést az annexionista törekvésekről, melyek mögött gazdaságilag erős hacendadók állnak, bár a kreolokra történő utalása erre az irányzatra is vonatkozhat. Concha azonban szemlátomást nem igen aggódik e nézetek miatt. Nemcsak azért indokolt a spanyol államot képviselő főkapitány ilyen magatartása, mert a kubai társadalomban jelentős számú a peninsulares (a spanyolországi fehérek), akik tisztviselők és katonák, kereskedők és értelmiségiek, hanem a spanyolországi kapcsolatokban érdekelt veguerok és a dohányfeldolgozó ipar, a guajiros nagy tömegei és a színes szabadok, akik dohánymunkásként vagy ingeniokban és cafetalesben dolgoznak, sem érdekeltek egy annexióban. A kubai uralkodó osztály cukorültetvényes csoportjának összérdekeit, a rabszolgatartásban érdekelt kubai kreol társadalom összérdekeit is fenyegetné az annexió. José Antonio Saco fogalmazza meg ezt a gondolatmenetet az annexió ellen 1848-ban. Saco fölteszi, hogy az annexió két úton mehet végbe: békésen vagy fegyveres erővel. Az első lehetőségnél Spanyolország eladja a szigetet az USA-nak. Ebben az esetben az USA-ból történő bevándorlás következtében az észak-amerikaiak rövid idő alatt felülmúlnák a kubaiakat számban, s az annexió így végül is abszorbció lenne, a kubai latin kultúra elpusztulna. „Azt szeretném — mondja Saco —, hogy Kuba mindig a kubaiaké és ne angolszászoké legyen." A másik lehetőség a fegyveres erővel történő annexió lenne. Mi történnék ebben az esetben (ti egy forradalomban !)? Az, hogy az 600 000 rabszolgával s 200 000 színes szabaddal szemben a kubai kreolok kisebbségben lennének (hiszen a félszigeti spanyolok nyilván az ellenség táborába mennének), elvesztenék azt a társadalmi státuszt, amit ma elfoglalnak. Egy kubai forradalom szerencsétlenség lenne a fehérekre, a kubai (kreol) kultúrára nézve. Másrészt sokan egy független állam létrejötte mellett lennének, mások az USA-hoz történő csatlakozást kívánnák. Ez ismét sok konfliktus forrása lenne. Nagy hiba Spanyolország gyengeségére számítani egy ilyen esetben. Egy védelmi jellegű harcban Spanyolország felfegyverezné a szigeten élő spanyolokat, s ezzel meghosszabbíthatná a harcot. Nincs még egy ország, ahol egy forradalom olyan nagy veszélyekkel járna, mint Kubában. Egy politikai forradalom — mondja Saco — társadalmi forradalmat vonna maga után, s ez a „kubai faj" (ti. a fehérek) teljes bukását jelentené. Itt említi Santo Domingót, ahol a feketék véresen leszámoltak a fehérekkel. Saeo felhívja a figyelmet arra is: ha a sziget az USA-hoz kerülne, Anglia, a tengerek ura blokáddal fojtaná meg Kubát.111 A fehérek aggodalmait megfogalmazó Saco fokozatos reformok bevezetésével javasolja a problémák megoldását. Amikor azt mondjuk tehát, hogy az 1848-as európai forradalmak és az (USA-ban táplált) annexiós mozgalom határozta meg Kuba helyzetének alakulását, azt is hozzá kell tennünk azonban, hogy — mint J. Luciano Franco megfogalmazza — a belső gazdasági helyzet dinamikus fejlődése az, mely nem nyújt kedvező talajt a forradalmi szervezkedéseknek,112 illetve a fehéreket a rabszolgamozgalmak elfojtásában teszi érdekeltté. 111 José Antonio Saco: Contra la anexion. Documentos para la história de Cuba. T. I. La Habana. 1968. 331 — 350.1. Saco nézeteit ismerteti a FAR-kötet 135.1., Portuondo del Prado: i. m. 361. 1. és O. Pino-Santos: i. m. 150. 1. 112 J. L. Franco: i. m. 248. 1.
