Századok – 1973

Krónika - Nemzetközi tudományos ülésszak a XVI–XVII. századi közép-kelet-európai parasztmozgalmak történetéről (Búza János–Gyimesi Sándor) 527/II

KRÓNIKA 547-biztosította. Ha a polgári történetírás nem tudta a történelmi folyamatot totalitásában megragadni még a parasztháború történetének összefoglalásaiban sem, a marxista történettudomány a részletproblémák feldolgozásában is a történelmi folyamat egészét tartotta szem előtt, s ez a törekvés tette lehetővé számára a parasztháború centrális kérdéseinek felismerését és megválaszolását, helyének kijelölését a társadalmi és gazdasági fejlődés menetében. A referátum következő része röviden jellemezte Székely György, Molnár Erik. Pach Zsigmond Pál, Mályusz Elemér, Elekes Lajos, Kardos Tibor, Szabó István, Szűcs Jenő és mások munkáinak eredményeit, külön utalva Fekete Nagy Antal gazdag forrásgyűjteményére. Befejezésül hangsúlyozta, hogy a marxista történetírás eredményei nemegyszer éles viták során születtek, viták tüzében kovácsolódtak ki, s ezeknek a polémiáknak során kijegecesedett az az álláspont, amely — a kétoldalú torzítási kísérletek ellenére is — helyes összefüggésben látja a parasztháború osztályharcos jellegét és bukásának, következményeinek súlyos nemzeti jelentőségét is. A nagy eredmények ellenére még sok tennivaló van a parasztháború történetének kutatásában, sok területet újból át kell tekintenünk, most már a nemzetközi összehasonlítás módszerével; a szomszéd országok történészeivel együttműködve teljessé kell tennünk a nem magyar népek szerepének kidolgozását a parasztháborúban; végül mélyebben kell elemezni 1514 hadtörténetét. A mostani évforduló további ösztönzést adhat ehhez a mun, kához. A szekcióban elhangzott korreferátumokat jellegüknek megfelelően három csoport-I ba oszthatjuk: a) szorosabb értelemben vett historiográfiai előadások; b) a nyelv- és irodalomtudományok művelőinek előadásai; c) Dózsa és az 1514. évi parasztháború külföldi visszhangjával foglalkozó előadások. a) Niederhauser Emil a parasztháborúk ós parasztmozgalmak értékelését, kutatását vizsgálta Kelet-Európa történetírásának polgári ós marxista szakaszában. Jellemző a polgári korszak történetírására, hogy a feudalizmus válsága idején rokonszenve a parasztmozgalmak felé fordul, a polgári átalakulást követően azonban már csupán nemzeti, illetve vallási jellegüket hangsúlyozza, az osztályellentétek ábrázolása háttérbe szorul. Fordulatot jelentett a paraszti osztályharc értékelése szempontjából a marxista történettudomány kibontakozása, amelyen belül központi helyet foglaltak el a nagy parasztháborúk, ezek mellett azonban helyet kaptak a kisebb megmozdulások és a paraszti osztályharc passzív formái is, ily módon a marxista történettudomány a paraszti osztályküzdelmek folytonosságára is felhívta a figyelmet. A második világháborút követően elmélyültebbé vált a kutatás a Szovjetunióban ós a népi demokráciákban, forrásfeltáró munkák, az előzmények komplex kutatása, a parasztság helyzetének elemzése, az ideológiai motiváció bemutatása került előtérbe. Ugyanakkor nem egy általánosság gátolta a további előrehaladást, különösen a parasztháborúk értékelése, következményeinek vizsgálata terén. Az 1960-as évek első felétől a Szovjetunióban mind nagyobb teret szenteltek ez utóbbi kérdéskör kutatásának is. Józef Leszczynski (Lengyelország) a sziléziai parasztság osztályharcának legújabb historiográfiai eredményeit ismertette. A kései feudalizmus paraszti osztályharcának vizsgálatára csak 1945 után kerülhetett sor, korábban ugyanis a források sem voltak elérhetők, s az érdeklődés is csekély volt a parasztság küzdelmei iránt. Az 1945 utáni eredmények forráspublikációkban s főként a XVII. századtól a XVIII — XIX. század fordulójáig terjedő időszak megmozdulásai történetének feldolgozásában jelentkeztek. Emeli e munkák értókét, hogy külföldi forrásanyagra is támaszkodhattak. Végezetül a hiányosságokra utalt: adósak még a parasztmozgalmak tipologizálásával s az elért eredmények szintetizálásával.