Századok – 1973
Krónika - Nemzetközi tudományos ülésszak a XVI–XVII. századi közép-kelet-európai parasztmozgalmak történetéről (Búza János–Gyimesi Sándor) 527/II
KRÓNIKA 543 századra vonatkozóan még nem kellőképpen bizonyított a földesúri allodiumok túlsúlya az árutermelésben. Ténykérdés az is, hogy XVI—XVII. századi mezővárosaink gazdaság-és társadalomtörténete részben még feltáratlan. Annyi azonban bizonyos, hogy ebben az időszakban csupán egyes mezővárosok hanyatlásáról beszélhetünk, a mezővárosi fejlődés elakadásáról azonban nem. Hangsúlyozta a továbbiakban, hogy a mezővárosok kiváltságaik mellett elsősorban annak köszönhették fennmaradásukat, gazdasági súlyukat, hogy termékeik révén — áttételesen is — be tudtak kapcsolódni a nemzetközi kereskedelembe, ugyanakkor maguk is jelentékeny piacközpontok voltak. E kettős piaci funkció teszi érthetővé, hogy a mezővárosok ,, . . . évszázadokon át sikeres és veszélyes ellenfelei maradhattak mind a földesúri, mind a városi kereskedelemnek". Befejezésül a XVIII. századtól szinte napjainkig vázolta fel a mezővárosi fejlődós ívét Magyarországon. Buza János a török uralom alatt élő parasztság helyzetével foglalkozott Duna— Tisza-közi példák alapján. Annak a véleménynek adott kifejezést, hogy a XVII. század első felének a korábbiakhoz képest kedvezőbb viszonyai lassú regenerálódási folyamatot eredményeztek. 1658 —1664 között azonban válságossá vált a lakosság helyzete, s ezt követően a század utolsó harmadát gyötrelmessé tette a török közvetlen kizsákmányolása, illetve a birodalom válságából fakadó közvetett negatívumok tömege (pl. közbiztonság romlása, naturális szolgáltatások súlyának növekedése, túlkapások; gyorsuló pénzromlás, aminek kedvezőtlen hatását a fontosabb mezőgazdasági termékek árainak esése csak fokozta). Othmar Pickl (Ausztria) előadásának tárgyát az 1515. évi Krajna és Steiermark hercegségekre kiterjedő parasztfelkelés képezte. A parasztok terheik emelkedése miatt — ez mind a természetbeni, mind pedig a pénzbeniekre vonatkozott — panasszal fordultak a császárhoz. Szövetségük hangsúlyozta az alattvalói hűséget, a jogtalanságok megszüntetését, valamint a „stara pravda" visszaállítását követelték. A rendek zsoldosai csakhamar leverték a felkelést, amelyet viszonylag enyhe megtorlás követett, talán ez utóbbival függ össze, hogy az 1525. évi parasztháború idején a jelezett térségben nyugalom uralkodott. Jozef Koropec (Jugoszlávia) a szlavóniai paraszt mozgalmak történetének fő vonásait tekintette át a XV. század végétől a XVII. század közepéig. Az 1515. évi parasztfelkeléssel kapcsolatban kifejtette, hogy a parasztság által hangoztatott „stara pravda' nemcsak a régi jogot, hanem a korábbi szolgáltatások rendszerét is jelentette. Utalt azokra a hasonlóságokra, amelyek a magyarországi, illetve az 1515. évi stájer-szlovén parasztfelkelés között kimutathatók. Adolf Laube (Német Demokratikus Köztársaság) előadásában a parasztság és a városi lakosság közötti szövetségi kérdést vizsgálta a parasztháborút megelőző időszakban, illetve annak lefolyása idején. Kifejtette, hogy a városi polgárság és a parasztság szövetségéről általánosságban csak leegyszerűsítve lehet beszélni. Sorra vette a városi polgári társadalom különböző rétegeit, majd várostípusok szerint vizsgálta a problémát. Hangsúlyozta, hogy két városkategóriát — ,,Mediatstadt" és „Ackerbürgerstadt" — tekinthetünk potenciális paraszti szövetségesnek, a városi lakosok közül pedig a kézművesek — legények és plebejus elemek, akiknek száma meglepően nagy volt a felkelők között — meneteltek együtt a parasztsággal, a középpolgárság legfeljebb taktikai okokból szövetkezett, a patríciusok viszont érdekeiknek megfelelően a feudális urakhoz csatlakoztak. Günter Vogler (Német Demokratikus Köztársaság) előadásának anyagát az 1524/25. évi német parasztháború következményei képezték. Kiemelte, hogy a megtorlást követően az uralkodó osztály katonai óvintézkedéseket hozott a parasztmozgalmak feléledése ellen. A nagy parasztháború után már csak szórványos megmozdulások ütötték 15*
