Századok – 1973

Figyelő - Bölöny József: Pihent szemmel? 519/II

522 FIGYELŐ vezés közzétételével érvényességi feltételként közölt hozzájárulást el kell fogadni, mint olyant, melynek hiányában nem lép hatályba a kinevezés. További közvetlen bizonyíték lenne a magyar hadügyminiszternek a Budapesti Közlönyben közzétett rendelete, amely altengernagyként helyezi nyugállományba Horthyt 1919. évi január hó 1-től számítandó nyugilletékkel. Kinevezésének kellék­hiányát azonban ez nem pótolhatta. A nov. 1-vel történt kinevezést mindenképpen megelőzte a flotta átadása október 31-én du. 1/2 б órakor a zágrábi nemzeti tanácsnak. Az V. folytatásomhoz fűzött „hely­reigazításnak" azt az állítását, amely szerint Horthy altengernagyi rangban adta ki utolsó parancsát, — már Károlyi Mihály is megcáfolja emlékirataiban. Aligha minősíthető tehát „csiklandós tévedésnek" a korábbi közlésem, amely csak ennyit tartalmaz: „Horthy nem tengernagy volt (számos helyen), mégcsak alten­gernagy sem (több helyen), hanem csak ellentengernagy." Ad 3. Belgiojoso Az általam „Nem volt gróf" megjelöléssel felsorolt tíz személy közül a betűrend­ben első helyen szereplő Belgiojoso feltüntetése — a „néhány"-ként említett három „hibám" közül az egyetlen —csakugyan elnézés, amint azt már 1971. dec. 15-én elis­mertem az erre szintén észrevételt tevő Benda Kálmánhoz intézett válaszlevelemben. Mea culpa . . .

Next

/
Oldalképek
Tartalom