Századok – 1973
Folyóiratszemle - Vaszilev Vaszil At.: A bolgár–csehszlovák poltiikai kapcsolatok (1926–1931) 509/II
FOLYÓIRATSZEMXE 509 nyok közepette feltétlenül a hivők tömegeinek megingását vonta maga után (Vvegyenszkij főpap szerint 1925-ben a lakosság 40 százaléka már nem tekinthető az egyház hívének !), sőt a papok közül is egyre többen kerestek polgári foglalkozást. Ezek a körülmények mindenképpen kedveztek az ateizmus érdekében folyó hivatalos politikának. A szovjet kormány és a párt ezekben az években sem avatkozott be az egyház belügyeibe, legfeljebb a vetélkedő csoportok között kísérelte meg a közvetítést, természetesen a politikailag loyálisabb fél javára, vagy akkor avatkozott be, amikor az egyházszakadás viharai a vallásszabadság elvét sértették. Az egyházzal szemben folytatott politika nemcsak a politikai orientációt vette figyelembe, de különbséget tett az alsó és felső papság között is. Rendszerellenes, ellenforradalmi magatartást azonban soha nem tűrtek meg. A politika rugalmasságát mutatja, hogy a megújhodási törekvéseket támogatták, de amikor ezek az erők háttérbe szorultak, tudomásul vették a megszelídült Tyihon visszatérését is. Nem az egyház elleni nyílt politizálás, hanem a vallással szemben folytatott ideológiai harc volt az elsődleges. Sok esetben nehéz volt azonban a kettő szétválasztása. A miszticizmus, a csodavárás és a csodák megszervezése ugyanis első látásra az egyház belügyének tekinthető, de gyakran ellenforradalmi, nacionalista csoportosulás bújt meg az ún. szenthelyek mögött, továbbá a tömeges népbutítás sem volt összeegyeztethető a szocialista kultúrpolitika célkitűzéseivel. Az ilyen jellegű megnyilvánulások szervezőire a biztonsági szervek figyeltek fel, a csodákat pedig tudományos propagandával igyekeztek leleplezni. (Voproszi isztorii 1972. 5. szám. 64—77. I.) M. Vaszil At. Vaszilev : A bolgár—csehszlovák politikai kapcsolatok (1926—1931) A két világháború közötti időszakban Csehszlovákia és Bulgária nemzetközi helyzete és az európai politikában játszott szerepe nagyon eltérő volt. Ennek ellenére e korszak legnagyobb részében a két ország élénk politikai kapcsolatokat tartott fenn egymással. Ez a tényező szoros gazdasági kapcsolataikkal, Csehszlovákia jelentős európai szerepével és azzal a körülménnyel magyarázható, hogy Csehszlovákia Jugoszláviának és Romániának, vagyis a bolgár külpolitika fő balkáni partnereinek szövetségese volt. A tanulmány a két ország politikai kapcsolatait elemzi Andrej Ljapcsev kormánya idején, amikor ezen a területen aktív együttműködés indult meg, sőt felvetődött egy barátsági ós együttműködési szerződés aláírásának a gondolata is. Az eddigiektől eltérően Csehszlovákia most már nem elégszik meg kisantant-szövetségesei álláspontjának támogatásával, hanem néhány önálló lépést is igyekszik tenni Bulgária felé. Csehszlovákia uralkodó körei számára Bulgária érdekes volt gazdasági és kulturális behatolás szempontjából, politikai vonatkozásban pedig a kisantant veszélyes hátországát képezte és a csehszlovák kormány ezért arra törekedett, hogy ha már ez a hátország nem válik barátivá, akkor legalább semleges legyen. A bolgárok számára Csehszlovákia nemcsak fontos külkereskedelmi partnert jelentett, hanem gyenge láncszem, amelyen keresztül felszámolhatja az ellenséges bekerítést vagy legrosszabb esetben meggyengítheti a Bulgáriára gyakorolt francia—jugoszláv nyomást. A bolgár kormány létórdekű problémáinak megoldásához akarta segítségül felhasználni a két ország történetileg kialakult barátságát s Csehszlovákia európai szerepét. A két ország kapcsolatainak alakulását erősen befolyásolta Bulgária és a kisantant, elsősorban a bolgár—jugoszláv viszony alakulása, amelyre a szerző a vizsgált témának megfelelően többször külön kitér. 14 Századok 1973,2
