Századok – 1973

Folyóiratszemle - Trifonov J. Ja.: Szakadás az orosz pravoszláv egyházban (1922–1925) 506/II

FOLYÓIRATSZEMLE 507 1925 között cselekvésbe csaptak át, ami a pravoszláv egyház szakadásához vezetett. Elöljáróban áttekintést ad a cikk a kérdés korabeli elemzéséről, értékeléséről, majd a történetírás közelmúltban felfokozódott érdeklődésének eredményeit foglalja össze. A szovjet hatalomnak az egyházzal szemben folytatott politikáját az a lenini alapelv határozta meg, amely különbséget tett az egyház politikai orientációja és ideológiai alapállása között. Ez utóbbi vonatkozásában nem lehetett szó kompromisszumról, míg pl. a megújítók megítélésénél, a hozzájuk való viszonyban a rugalmasság volt a jellemző. I. I. Szkvorcov-Sztyepanov, V. D. Broncs-Brujevics és Je. M. Jaroszlavszkij elemzéseire utal a szerző, akik a „megújhodás" híveit, mozgalmát a NEP-hez kapcsolódó szmenovehizmus egyházi köntösben való megjelenésekónt értékelték. Maga a történetírás három szakaszt különít el az orosz pravoszláv egyházon belül fellépő „megújító" mozgalmak történetében. A XX. század elején a rendszer általános válságával összefüggésben jelentkezett az első „megújhodási" törekvés, az 1917-es forradalmak és a polgárháború időszakában a következő és a harmadik 1922-től bontakozott ki. A tudományban vannak kísérletek a „megújhodás" hátterének, osztálybázisának megrajzolására, de egységes álláspont eleddig nem alakult ki. Ami az 1922-től kibontakozó „megújhodási" mozgalmat illeti, az maga is igen összetett, nem egységes, de közös vonása a Tyihon patriarchával való szembenállás és az a felismerés, hogy a megváltozott viszonyokhoz történő alkalmazkodás az egyház modernizálását tűzi napirendre. Trifonov azt jelöli meg cikke feladatául, hogy megvilágítsa a papságon belül kialakult csoportokat, irányzatokat, küzdelmeik alakulását; rámutasson az egyházszakadás és a hivők számának csökkenése közötti összefüggésre és a Párt ill. a szovjet állam egyházpolitikájába is bepillantást nyújtson. Az egyházszakadást a forradalmakhoz vezeti vissza, amelyek kiváltották a pravoszlávia válságát, mivel a hivők széles tömegeinek megingatták a hitét. Tyihon patriarcha ellenforradalmi jellegű magatartása is ebbe az irányba hatott, s ezen túl már 1919 —1920 folyamán több főpap lemondását vonta maga után. Irinarch tobolszki ós Viktor vjatkai püspök példáját idézi a cikk, akik egyidejűleg a szovjet hatalom elismerése mellett tettek hitet. A „megújhodási" mozgalom előfutáraként említi V. Putjata penzai püspököt, aki a népi egyház eszméjét hangoztatta és ezt az őskeresztény elvekhez való visszatéréssel látta elérhetőnek. A főpapok ilyen és ehhez hasonló lépései manőverezésre késztették Tyihon patriarchát is. 1919. szeptember 25-én kelt körlevelében megtiltotta, hogy a papság a szovjethatalom ellen nyíltan fellépjen, október 25-i pásztorlevele pedig a szovjet hatalom törvényes, Istentől eredő voltát hangsúlyozta. Egyik 1920-ban megjelent nyilatkozata az egyház politikamentességét mondta ki. A társadalmi helyzete, politikai öntudata és hagyományai szempontjából sokszínű papság képtelen volt egységesen követni az események fordulatait és a tyihoni állásfoglalások hullámzását, így különbözőképpen reagált, megtörve az egyház egyöntetűségét a külső behatásokkal szemben. Ez a szórtság akkor vezetett szakadáshoz, amikor a politikai konszolidáció tendenciájával ellentétben Tyihon nyíltan szembefordult a szovjethatalommal, amiért az az egyházi vagyonhoz is hozzányúlt az éhezők megsegítése érdekében. A cikk hangsúlyozza, hogy ez a külső körülmény csak az utolsó lökés volt az egyházszakadáshoz, amelynek társadalmi feltételei a NEP kapcsán feléledő kapitalisztikus elemekben (kulákság, kispolgárság) gyökereztek, ideológiai jellegű előzménye pedig a szmenovehizmussal rokonítható fehéremigráns egyházi mozgalom, az „eurázsiaiság", amely 1921-ben Szófiában jelentkezett először. Az ún. „eurázsiaiak" abból indultak ki, hogy az oroszok se nom európaiak, se nem ázsiaiak, hanem eurázsiaiak, s mint ilyenek a pravoszlávia révén az egyetemes emberi igazságosságot képviselik. A forradalmakról azt vallották, hogy azok feltárták az orosz nép anyagi ós szellemi nyomorát, leleplezték a szocializmus visszataszító voltát és bizonyították a vallás megmentő erejét. Éppen ezért