Századok – 1973

Történeti irodalom - Kosáry Domokos: Bevezetés Magyarország történetének forrásaiba és irodalmába. I. (Ism. Ember Győző) 458/II

TÖRTÉNETI IRODALOM 469 Távolról sem azt akarom mondani, hogy a szerző által ismertetett feldolgozásoknak nem kell a műben szerepelniök. Szükség van a róluk nyújtott tájékoztatásra, de nem a levéltárakról ós a forrásközlésekről téjákoztató általános alrészben. * A fentiekből — úgy vélem — kiderült, hogy miért lett a mű első kötete olyan terjedelmes, hogy miért nem fért bele az egész általános rész, hogy miért maradt ki belőle az általános rész második alrészének a befejezése. Ha a szerző tartotta volna magát a saját maga által kitűzött célhoz, ha csak a levéltárakról és a forrásközlésekről adott volna a második alrészben tájékoztatást, a megyei és a városi anyagról tájékoztató két fejezet megközelítőleg sem lett volna 342 oldal terjedelmű. A családi levéltári anyagot ismertető fejezet sem igényelt volna 165 oldalt. A kötet forgatójában az a benyomás támad, hogy a szerző minden céduláját beledolgozta a megfelelő fejezetekbe, amelyen valamelyik megye, város, mezőváros, község vagy család neve előfordult. A másik benyomás pedig, amely a kötet forgatójában támad, az, hogy a regionális, a hely- és a családtörténelemnek milyen kitűnő kézikönyve van a kezében. Mert ilyen vonatkozásban páratlanul gazdag, rendkívül értékes az a tájékoztatás, amelyet a szerző nyújt. Ha valaki valamelyik megye, város, mezőváros, község vagy család történetének forrásait és irodalmát akarja megismerni, nem lehet eléggé hálás a szerzőnek. Szinte alig hihető, hogy ebben a vonatkozásban még többet is tudna adni. Pedig azt mondja, hogy „amit itt. . . az olvasó kezébe kap, az nem helyettesíti, nem pótolja, és nem is kívánja pótolni a részletes helytörténeti bibliográfiát, amelynek természet szerint nem itt, hanem az általános irodalom helytörténeti szakaszában van helye" (267.1.). Nem lesz ez kissé sok a helytörténetből? Napjainkban ugyan nagyon divatos a kutatása, de hát volt másfajta történet is. És egy ilyen igényes kézikönyvnek meg kell találnia a megfelelő arányokat a történet különböző területei között, szerzőjének meg kell rostálnia adatait, bármennyire sajnálja is, ha valamelyiket kihagyni kényszerül. Azt a kérdést még fel sem akarom vetni, hogy vajon mikor foglalkozik egy mű helytörténettel, ós mikor valamilyen más történettel, amelynek valamely helyhez való kapcsolódása szinte elhanyagolható. A szerző pl. Komárom városával kapcsolatban említi Takáts Sándornak A komáromi harmincadosok dolga a XVI. és XVII. században című tanulmányát (496. 1.). Nem hiszem, hogy e tanulmány túl sok érdekeset tartalmaz Komárom városáról. Annál inkább a kérdéses két század pénzügyigazgatásáról. Miért itt említi hát a szerző ? Vagy említeni fogja másutt is ? Kétlem, hogy egy ilyen kézikönyv megengedheti magának azt a terjedelembeli fényűzést, hogy egy-egy munkát több helyen ismertessen. Meg kell elégednie a mutatóbeli utalásokkal. * Minthogy a szerző nemcsak bibliográfiának, azaz könyvtári anyaghoz készült segédletnek, hanem egyben levéltári segédletnek is szánta művét, joggal vethető fel azzal kapcsolatban az a kérdés, amelyet minden levéltári segédlettel kapcsolatban mint az egyik legfontosabbat szoktunk felvetni, hogy ti. milyen szintű, azaz a levéltári anyag milyen szintjéig lemenően nyújt tájékoztatást. Más szavakkal úgy is mondjuk, hogy milyen a mélysége. A szerző műve, mint levéltári segédlet, különböző színtű, mélysége nem egységes. Általában a fondok és az állagok szintjén tájékoztat, de gyakran sokkal mélyebbre is lemegy. Az Országos Levéltárban, a Magyar kamara archívumában őrzött Conscriptiones portarum című gyűjteményt pl. másfél oldalon kötetenként ismerteti (169—171. 1.).