Századok – 1973
Közlemények - Miskolczy Ambrus: A román nemzeti egység kérdése és az 1840-es havasalföldi forradalmi mozgalom 406/II
418 MISKOLCZY AMBBUS egységet népszerűsítő könyvében Ausztriát egyenesen elítélte, „mert az erdélyi románokkal úgy bánik mint a páriákkal", de ugyanakkor azt a reményét is kifejezte, hogy Ausztria felméri saját érdekeit és pártolni fogja a fejedelemségek ügyét, hiszen a cári orosz hatalmi törekvésekkel szemben gátként szolgálhatnak.5 2 Ugyanazok voltak tehát az elvárások, mint a válság kirobbanása előtt. Ausztria közben (ezeknek a törekvéseknek a szempontjából ellenkező) úton, a saját útján járt. A metternichi osztrák diplomácia, mint láttuk, a háborús konfliktusnak a török birodalom területi sértetlenségét garantáló kollektív nagyhatalmi egyezménnyel akarta elejét venni. Anglia ós Franciaország Oroszország elleni készülődését pedig mint „az általános európai érdekek képviselője", előnyös Duna-hajózási szabadságot biztosító osztrák—orosz szerződés megkötésére használta fel.5 3 Metternich foglalkozott még egy bécsi nagyhatalmi konferencia tervével is, de a kedvezőtlen fogadtatás az angol és orosz részről arra késztették, hogy inkább Ausztria hatalmi súlyának megfelelő másodrangú szerepet játsszék, és továbbra is csak közvetítő javaslatok felvetésénél maradjon. Metternich sem a cári birodalom és Anglia ellentéteinek elsimítása (1839 júl.) előtt, sem az után aktív balkáni fellépésre való szándékának még a legkisebb jelét sem árulta el. 1834 előtt egyre-másra hangoztatta, hogy további keleti orosz előnyomulás esetén „akár egy irtóháború" kockázatát is vállalná, 1838-ban viszont az volt a maximum, hogy Egyiptom elleni orosz segítségnyújtás, a tengerszorosok orosz megszállása esetén támogatná az angol és francia flotta ezt ellensúlyozó tevékenységét, de osztrák hadihajót már nem akart küldeni.5 4 Balkáni fellépésre pedig aligha gondolt. Kedvetlenül, arcizma rándulása nélkül hallgatta végig Marmont marsall fejtegetéseit arról, hogy Konstantinápoly orosz megszállása esetén Ausztriának a két román fejedelemséget és Bulgáriát kellene elfoglalnia, és így hosszú távra biztosítaná Európa bókéjót.5 5 Metternich bízott a cári diplomácia eredményességében, és nem alaptalanul. A keleti válság 1839 nyarán fajult háborús konfliktussá. A szultán — angol támogatásban bízva — fegyverrel akarta renitens vazallusát, az egyiptomi pasát az angol — török szerződés és saját fennhatósága elismerésére kényszeríteni. Mehemed Ali viszont megsemmisítette a török haderő nagy részét. Konstantinápoly ismét veszélybe került. Angliának Egyiptom megtörését és hosszabb távon is a török birodalom fenntartását diktálták érdekei. Franciaország viszont Egyiptomot támogatta. Nagy tőkéket fektetett be Egyiptomban és az egyiptomi szövetséggel biztosítani akarta az algériai gyarmatosítás 52 G. Filitti: Domniile Románé sub Regulamentul Organic. 1834 —1848. Buc. 1913. 113—114. 1. 53 Boicu : i. m. 54 H. Ritter v. Srbik: Metternich der Staatsmann und der Mensch. III. köt. München. 1954. 159. 1., Sainte-Aulaire: Souvenirs. 16 — 17. 1.; Metternich félt ugyan a konfliktustól, de bizalmas körben hangsúlyozta, hogy az „örökségről nem akar lemondani", és Konstantinápolyt is szívesebben látná Görögország birtokában, mint a cár kezében. (Aus dem Nachlasse des Grafen Prokesch-Osten. Wien. 1881. II. köt. 184., H. Friedjung: Der Kriemkrieg und die österreichische Politik. Stuttgart—Berlin. 1911. 5. 1., Fr. Engel-Jánosi: Geschichte auf dem Ballhausplatz. Graz. 1963. 45—47. 1. 55 Marmont: Mémoires du Maréchal Marmont Duc de Raguse. Paris. 1857. IX. köt. 138. 1., 138 — 149. 1., Marmont, Napoleon egykori marsallja, majd X. Károly udvari gárdájának parancsnoka, 1830-ban követte a trónfosztott uralkodót Angliába, majd Ausztriában telepedett le, ahol életjáradékot kapott. Bejárta Magyarországot, Erdélyt ós Oroszország déli részét. (Voyage de M. le Maréchal Duc de Raguse, en Hongrie, en Transylvanie, et dans la Russie méridionale. Bruxelles. 1837, Marmont: Viaggio in Ungheria, Transilvania e nella Russia Méridionale. Milano. 1841). Félig-meddig katonai tanácsadóként megfordult Egyiptomban is. Külpolitikai elgondolásain erősen érződik Talleyrand hatása. Idézett „De la crise de l'Orient, et de la politique qu'elle semble exiger" c. írását (1838) Ficquelmontnak is bemutatta, elküldte Soult francia miniszterelnöknek is. Marmontra lásd L. de Viel-Castel: Le Maréchal Marmont et ses Mémoires. Revue des Deux Mondes, 1858. márc. 15. 348 — 391. 1.
