Századok – 1973
Tanulmányok - Diószegi István: A magyar függetlenségi ellenzék és a Monarchia külpolitikája 1900–1914 3/I
A FÜGGETLENSÉGI ELLENZÉK ÉS A KÜLPOLITIKA 13 parlamenten kívüli erőkkel való együttműködésre. Ez az időszak, amikor a Justh-párt az általános választójog kiharcolása érdekében szövetségre lép a szociáldemokráciával. A választójogi agitáció hatalmas tömeggyűléseken folyt, és ezek a kialakult keretek külpolitikai jellegű demonstrációk kifejtésére is alkalmasaknak bizonyultak. 1912 októberétől a fővárosban és vidéken egymást érték a népesebbnél népesebb tömeggyűlések, ahol a részvevők állást foglaltak a függetlenségi szónokok által előterjesztett külpolitikai magatartás mellett.6 9 Október közepén, amikor a Monarchia magatartása még bizonytalannak látszott (ellenzéki részről a beavatkozási szándékot tételezték fel), a tömeggyűléseken a háborús tervek visszautasítása, elítélése állt előtérben. „Vád alá kellene helyezni a kormányt, ha egy oktalan háborúba engedné sodortatni az országot"7 0 mondotta Károlyi Mihály október 13-án Pécsett. November elejétől, amikor a Monarchia balkáni programja nyilvánosságra került és a Ballhausplatzon a passzív kivárás helyett a Monarchia balkáni érdekeltségét kezdték hangoztatni, a függetlenségi párt a konkrét tervek és megnyilatkozások ellen emelt szót. „Ne akadályozzuk meg a szövetséges Balkán-államokat abban, hogy bámulatos kitartással, hősies elszántsággal vívott háborújuk gyümölcseit learassák" mondotta Károlyi Mihály. A Royal szállóban november közepén ülésező „ellenparlament" pedig külpolitikai deklarációjában jogosnak ismerte el Szerbia azon követelését, hogy kikötőhöz jusson az Adriai tengeren.71 A Justh-párt háború-ellenessége és a balkáni népek iránti szimpátiája az ismétlődő kritikus helyzetekben, a decemberi krízis és az 1913 májusi szkutari válság idején is megmutatkozott.72 Az ellenzék soraiban persze nem volt teljes az egyetértés: voltak olyanok, akik a demonstrációktól a Monarchia presztízsét féltették, mások meg veszélyt láttak Magyarországra nézve a balkáni átalakulásban. A függetlenségi körökben azonban végül is a Justh—Károlyi elképzelés kerekedett fölül. 1913 júniusában, a két függetlenségi párt egyesülése során külpolitikáról egyebek mellett a következő kitétel került a pártprogramba: „A magyar nemzet külpolitikája csak békepolitika lehet, amely saját nemzeti érdekeink megtámadhatatlansága mellett minden nemzettel, elsősorban a szomszéd nemzetekkel, melyek önálló fejlődését rokonszenvvel kíséri, egyetértésben és barátságban akar élni."7 3 A rövidesen tovább bonyolódó balkáni helyzetben a program által kilátásba helyezett rokonszenv nem bizonyult egyértelműen használható útmutatásnak. A háborúban győztes balkáni államok egymásnak szegeztek fegyvert, és tisztán szimpátia alapján nem volt könnyű eldönteni, kinek fogják pártját: Szerbiának vagy Bulgáriának; kinek adjanak igazat: Bulgáriának, vagy Romániának. A magyar politikai közvélemény ítélete a gyorsan pergő események közepette erősen megoszlott és még a Függetlenségi Párt körében sem állott fenn minden esetben egyetértés. Az 1913 novemberi delegáción azonban, a második Balkán-háború és az újabb albán válság után kísérletet tehettek arra, hogy a tanulságokat összegezzék és a függetlenségi külpolitika vezérgondolatait kijelöljék. A tanulság mindenekelőtt az osztrák külpoli-69 Merényi László: A magyar polgári ellenzék és az első balkáni háború (1912 — 1913). Kandidátusi értekezés, kézirat. Budapest, 1961. 35 és köv. I. 70 Uo. 38. 1. "üo. 87. 1. 72 Magyarország, 1912. dec. 11. és Merényi: i. m. 156. 1. 73 Mérei Gyula: Magyar politikai pártprogramok 1867 — 1914. Budapest, 1934. 311. 1.
