Századok – 1973

Vita - „Gentilizmus”. A barbár etnikai tudat kérdése. Szűcs Jenő disszertációjának vitája (Granasztói György) 114/I

124 SZÜLS JENŐ DISSZERTÁCIÓJÁNAK VITÁJA ságjelvénye volt. A Kürt helynevek és a Lehel birtokok között kimutatható a kapcsolat, tgy a Jenyiszej vidékéről csatlakozott Kürt törzstöredék helyett egy magyar népcsoporttal lehet számolni. Deér negyedik tétele a keleti nomád népszemléletnek az orkhoni feliratokban tükröződő sajátosságait majdnem meggondolás nélkül vetíti át a magyar államalakulat kezdeteire. Az opponens véleménye szerint Deér itt nyilván Alföldi András hatása alatt állt, s kettőjük szuggesztiója mind a mai napig él a magyar őstörténetkutatásban. Szűcs, részben a Györffy által felvetett sok türk párhuzam hatása alatt, általában elfogadta az orkhoni feliratokat, mint az előmagyarság kialakulásához kínálkozó jó párhuzamot, ám ezt a kialakulást nem közvetlenül a honfoglalás előttre, hanem a kazár korszakra teszi. Első törvényeink és okleveleink vallomása éles ellentétben áll az arab írók munkáiból kikövetkeztethető nomád nópfogalommal, amire Szabó István is felfigyelt „A falurendszer kialakulása Magyarországon" című könyvében. Érezhetően tanácstalan ui. abban a tekintetben, hogy miért beszélnek az írott források kezdettől fogva kialakult falu-világról szerteszét az országban, pontosabban, hogyan mehetett végbe ez a fejlődés egy-két évszázad alatt. Az opponens úgy véli, hogy a kettős honfoglalás feltevése e kérdés megoldásához is segítséget fog nyújtani. A falulakó magyarság emlékei a nagy későavarkori temetőkben és a X. századi köznépi temetőkben tárulnak elénk, míg a nomád szervezetű Árpád-népességet a kis lélekszámú nagycsaládi temetők képviselik. László Gyula opponensi véleménye összegezésekor Mályusz Elemérhez hasonló elismeréssel emelte ki az értekezés jelentőségét. * Szűcs Jenő az opponensi véleményekre adott válaszában először értekezésének keletkezéséről szólt. Rámutatott, hogy immár tíz éve elkezdett munkája, a nemzet és a nemzeti öntudat vizsgálata elején nem gondolt arra, hogy a téma valaha is kiágazhat az őstörténet felé. Feladatának összetett volta fokról-fokra lett számára nyilvánvaló. Célja a tárgy objektív körvonalainak és azoknak a belső kapcsolatoknak a kitapintása volt, amelyek a téma helyét a kor társadalmi és eszmei struktúrájában (pontosabban: a struktúrák mozgásában, átalakulásában) viszonylag egzakt módon kijelölik. Munka közben ismerte fel, hogy a középkor „nemzeti" komponense csak olyan elemzés révén ragadható meg, amelynek kerete horizontális értelemben az egész európai történelem, tárgya pedig, mintegy vertikális értelemben, a középkor politikai eszmetörténete. Az elemzés során nem lehet beérni azzal, hogy a források „nemzeti" hangzatú, valójában gyakran „pre-nacionális", sőt „pseudo-nacionális" jellegű kitételeit önmagunk teremtette gondolati láncra fűzzük fel, amelynek anyagát több-kevesebb mértékben saját, modern szemléleti elemeinkből kovácsoltuk össze. Meg kell találni azokat a szerkezeti elemeket, amelyekkel összefüggésben — és amelyekhez képest — a fogalmak és a gondolatok magában a korban meghatározott „nemzeti" tartalmat fejeznek ki. A „magában a korban" megszorítást Szűcs külön hangsúlyozta. Mindez azonban még nem az őstörténet felé mutat, hanem éppen ellenkezőleg, kifelé mutat a középkorból. Kutatásai során egyre határozottabban ismerte fel, hogy a középkor nemzeti faktorának kialakulása sui generis azokhoz a társadalmi, politikai és intellektuális átalakulásokhoz tartozik, amelyek kezdete a XIII. században jelölhető ki. E vonatkozásban a magyar viszonyok sokkal több ágon és szervesebb módon részei egy „szinkronikus" jelleggel kibontakozó európai fejlődésnek, mint azt általában feltételezik. Ami a középkorban „nemzeti", az elsődlegesen nem ősi, történeti tartalmak folytatása és kiteljesítése, hanem valami egészen új minőség, még ha előzményei ós elő-