Századok – 1973

Történeti irodalom - Pestics Sz. L.: Ruszszkaja Isztoriografija XVIII. veka (Ism. Kurunczi Jenő) 1255/V–VI

1256 TÖRTÉNETI IRODALOM 1256' ekkor hangsúlyozza a historiográfus hibáit a korai feudális orosz fejlődés kérdésében és az abszolutizmus és a feudalizmus helytelen szembeállításánál. Ezen hibák ellenére a történetfilozófiát és a tudományos kutatómunka alapelveit a XVIII. században ő fogalmazta meg legjobban. Az organikus fejlődós és a tényezők elméletével — a nemesi történetfelfogással leginkább szakítva — előkészítette a burzsoá történetírást. Ügy érezzük, a szerző úttörő szerepre vállalkozott, amikor műve III. fejezetében ismertetést és értékelést ad a XVIII. század második felében nem szigorúan történészektől származó írásokról. Itt különböző műfajú alkotásokat ismertet a kultúrtörténet aktuális problémáiról, a világ népeiről. Megállapítja, hogy a műveket a mély patriotizmus és a történelem nevelő erejébe vetett hit hatotta át és több következtetésük a mai történész számára is hasznosítható. így Sz. Sz. Basilov útmutatása, aki a törvények forrásértékeire hívta fel a figyelmet. Tematikájuk szerint értékesek H. A. Csebotarev és A. I. Bogdanov munkái. V. K. Tregyakovszkij fordításaival sokat tett az orosz ókortudomány fejlesztéséért. Sz. A. Porosin visszaemlékezéseiben nevelési célját történeti példákkal akarta elérni, emellett átfogóan jellemezte korát és etnográfiai áttekintést adott a Volga-vidék népeiről. N. I. Novikov először adott rendszeres információt a történeti könyvújdonságokról. A mű IV. fejezetéből az olvasó képet kaphat arról, mily kérdéseket tanulmányoztak elsősorban a XVIII. század második felének történészei. Ilyen csoportosítással a szakirodalomban eddig nem találkozhattunk. A szerző a feudalizmus — kapitalizmus korszakhatárán ilyen kérdésnek tartja az orosz nép és állam történetének kezdetét, a parasztság jobbágysorba döntését, a péteri reformokat ós a novgorodi köztársaság történetét. Ezenkívül jellemző volt a korra a gazdaságtörténet iránti érdeklődés megjelenése, a honismereti irodalom gyarapodása. A könyv írója részletesen foglalkozik a kérdések historiográfiai és politikai aktualitásával. A parasztság sorsa elvezette a történetírókat a jobbágysorba döntés körülményeihez, a parasztfelkelések okaihoz és — egyeseket — a feudalizmus megreformálásához. Tatyiscsev nézetei ebben a kérdéskörben nemesi politikai meggyőződésót tükrözték. Scserbatov a „zavaros idők" és a Bolotnyikov-felkelés okait kutatva, velük összefüggésben vizsgálta a jobbágysorba taszítás folyamatát. Látta, hogy ebben nagy szerepet játszott a szabad költözködés megtiltása. A kérdés megközelítésekor azonban nem a XVII. század eleji társadalmi-politikai viszonyokat elemezte. Scserbatov munkásságában jelentős, hogy a jobbágyrendszer védelmezése mellett IV. Iván parasztpolitikájában osztályirányultságot, a Bolotnyikov-felkelósben pedig szociális jelleget látott. Boltyin érdeme, hogy mélyebben elemezte a parasztság korábbi szabadságának gazdasági alapjait, a szabad költözködés megtiltását a jobbággyátótel kezdeteként jelölte meg, és hangsúlyozta: a kérdésben az állam és a földesúr is érdekelt. Korlátozottan (konzervatív módon) a helyzet javítását és a művelődós bizonyos fokú terjesztését akarta. A péteri téma gazdag irodalmából a szerző néhány vitás kérdést érint. így kiemeli A. I. Nagajev érdemeit Péter leveleinek összegyűjtésében, F. I. Szojmonov és P. N. Kreksin műveiről megállapítja, hogy azok nem jutottak el a tudományos feldolgozás fokára, így csak erős kritikával használhatók. A szerző megindokolja, mely tényezők diktálták a novgorodi köztársaság vizsgálatát a korabeli orosz történetírásban. Eredménynek könyveli el a demokratikus közösségi rend, a népi jelleg, a tisztségviselők választhatóságának bemutatását, a nyugat-európai várostörténethez történő közelítést, Novgorod gazdasági szerepének tisztázását. Negatív volt szerinte, hogy nem tanulmányozták a novgorodi rendszer gazdasági-társadalmi természetét, a társadalom osztályösszetótelét, és nem ismerték fel az osztályharc okait. A kötet befejező részében Pesties a XVIII. század második felének orosz honismereti irodalmát tekinti át. Megállapítja, hogy már az orosz történetírás XVIII. századi nagyjai is megértették, hogy Oroszország története megírásának a helytörténeti kutatás