Századok – 1973

Történeti irodalom - Fehér István: Politikai küzdelmek a Dél-Dunántúlon 1944–1946 között (Ism. Izsák Lajos) 1250/V–VI

TÖRTÉNETI IRODALOM 1251' tartozik az is, hogy ennek a pártnak — ellentétben az előbbiekkel, amelyek legálisan vagy illegálisan már működtek — korábban egyáltalán nem voltak „hagyományai" Dél-Dunántúlon. A Polgári Demokrata Pártot illetően pedig a szerző megelégszik azzal a megjegyzéssel, hogy ahol működtek szervezetei — a megyeszékhelyeken, a nagyobb községekben stb. —, ott „apolitikai küzdelmek során az alapvető kérdésekben a Kisgazdapárt jobboldadali álláspontját fogadták el" (163. 1.). Jelentőségét, létszámát és befolyását tekintve a PDP nemcsak Dél-Dunántúlon, hanem az egész országban is a legkisebb vonzerőt gyakorolta a lakosságra, 1945 nyarától pedig már ellenzékbe került ez a párt. 1945 tavaszán azonban még Balassa Miklós pécsi, Áldor György szekszárdi híveit nem az említett aspiráció jellemzi, hanem a koalícióval való együttműködés igénye. A szerző ezután a közvetlen demokráciát képviselő népi szervek, a nemzeti, az üzemi, a termelési bizottságok, valamint a népbíróságok és igazoló bizottságok létrejöttének és a bennük folyó politikai harcoknak a bemutatásával foglalkozik. A nemzeti bizottságok kezdeti tevékenységét illetően kimutatja azt, hogy amíg a Tiszántúlon ezek a szervek döntően a baloldal kezében voltak, Dél-Dunántúlon munkájukat inkább a mérsékeltebb haladás jellemezte, ami elsősorban a Kisgazdapárt helyi tevékenységének volt az eredménye. Később, 1946 tavaszától viszont már jelentős szerepet játszottak a demokratikus viszonyok megvédésében és a reakció elleni harcban. A továbbiakban Fehér István a földreformmal kapcsolatos politikai küzdelmeket tekinti át, amelyek a volksbundisták, volt földesurak, a közigazgatási reakció és a klérus ellenállása miatt hosszabb időt vettek igénybe és „változatosabb" formákat öltöttek, mint az ország más vidékein. A helyzetet a későbbiekben még tovább bonyolította a megindult telepítés is. A könyvnek ez a fejezete nemcsak magas szakmai színvonalon áll, hanem egyben izgalmas olvasmány is, amelyet a szerző az újjáépítés és az 1945. november 4-i nemzetgyűlési választások leírásával zár. A következő fejezetben az 1945-ös nemzetgyűlési választások után kibontakozó pártharcok alakulását kíséri nyomon a szerző 1946 nyaráig, a stabilizációig. Részletesen bemutatja a jobboldali erőknek, a Kisgazdapártnak és az SzDP jobbszárnyának, valamint az egyház felső köreinek a népi demokratikus kibontakozás ellen irányuló ellentámadását. Ebben az időszakban a Kisgazdapárt fő törekvése az „arányosítás" megvalósítására irányult az élet minden területén. Dél-Dunántúlon ezt a folyamatot segítették elő a kisgazdapárti főispánok is. Az MKP vezette baloldali erők igen nagy erőfeszítésére volt szükség ahhoz, hogy 1946 nyarára — ellentámadásuk eredményeként — létrejöjjön „a haladó és a reakciós erők egyensúlyi állapota" az országnak ezen a területén. A baloldali ellentámadás legfontosabb eredményeként a szerző — számos példa felsorakoztatása mellett — utal a munkásegység erősödésére, a Baloldali Blokk tevékenységére, a népi szervek aktivizálódására, a B-listázás végrehajtására, a stabilizáció önerőből történt megteremtésére, amelyek nélkül a fentiekben vázolt helyzet nem következhetett volna be. Befejezésül pedig Fehér István összegezi népi demokratikus forradalmunk fejlődésének dél-dunántúli sajátosságait. Ezzel kapcsolatban megemlíti, hogy az alapvető törvényszerűségek ezen a területen is úgy érvényesültek, mint az ország más vidékein. A forradalom fejlődésének módját azonban a tájegység sajátos politikai viszonyai határozták meg. Ezek a következők voltak: 1. A népi demokratikus fejlődést akadályozta a németek 1945 évi márciusi balatoni ellentámadása. 2. Dunántúlon hosszabb ideig tartott a nyilas rémuralom, amely a Volksbunddal együtt erősítette e tájegység lakóinak fasiszta fertőzöttségét. 3. A nagyarányú telepítések megindulása. 4. A Kisgazdapárt erős hagyományai, majd jobboldali vezetése közvetlenül a felszabadulás után. 5. Az SzDP erősebb jobboldali tevékenysége, mint az ország más vidékein. 6. A közigazgatási reakció nagyobb fokú ellenállása, mint másutt. Fehér István minden esetben nagy levéltári anyag alapján vonja le következtetéseit. Felhasználta nemcsak a helyi levéltárak és pártarchívumok, hanem a központi levél-