Századok – 1973
Közlemények - Merényi László: A polgári baloldal és a háború kérdése 1912–1914 között 1192/V–VI
1222 MEBÉNY1 T.ASZLÓ magatartása szemléltette. A függetlenségi balszárny a parlamentben csupán hallgatásával fejezte ki nemtetszését a háborús uszítással szemben.17 8 Sajtójának hangja fokozatosan változott meg néhány nap alatt. A Magyarország napilap július 23-án még óva intett attól, hogy a bécsi külpolitika „valami végzetes kalandba rántsa be az országot".178 Két nappal később viszont már így írt: „A háborút senki sem kívánja, de mert a kocka már megkérdezésünk nélkül elvettetett, az ultima ráció ellen izgatni késő és kétséges hatású lenne."180 (Mindenesetre ez a tényekbe való rezignált belenyugvás semmi esetre sem azonosítható a konzervatív ellenzék Apponyi hirdette „Végre !" felkiáltásával !) A polgári demokratikus ellenzék ellenállása is megszűnt július 26. táján. „Ne ujjongjunk, de lássuk be: elkerülhetetlen"18 1 — ezzel a jelszóval hagyták abba a háború elleni harcot a radikálisok. A köztársaságiak pedig (hogy a várható hatósági betiltást megelőzzék) ezekben a napokban önként felfüggesztették tevékenységüket.18 2 Európa más országaiban is ekkor derült ki a polgári pacifizmus csődje. Ekkor bizonyosodott be, mennyire igaz volt Lenin még 1913-ban tett megállapítása: „A csekély számú kispolgári demokrata nem elég erős ahhoz, hogy szilárdan kívánja a békét, s még kevésbé van ereje ahhoz, hogy a békét biztosítsa."183 Július 26-án bekövetkezett a Monarchia hadüzenete. A háborút éltető tüntetések uralták az utcákat, s ha egyes bátor baloldali értelmiségiek megpróbáltak ezekkel szemben kritikus hangot megütni, a gyűléseken szembetalálták magukat a félrevezetett közhangulattal.184 Az úri parlamentben a kormánypárt és az ellenzék egységes álláspontot foglalt el július 24—29. között a hadviselés támogatása érdekében. A polgári demokratikus és liberális baloldal után már a szociáldemokrata párt is beszüntette a békeagitációt. A Szerbiának szóló hadüzenetet pedig hamarosan Ororszország, majd más államok hadbalépése követte. A háború lavinája (melyért természetesen nemcsak a Monarchia felelős) elindult végzetes útjára . . . 1914 július végén úgy látszott, hogy a német militarizmustól való elszakadásra és a békés külpolitikára vonatkozó elgondolások végleges kudarcot vallottak. A látszat azt mutatta, hogy hiábavaló volt 1912 és 1914 között a polgári baloldal sok erőfeszítése a háború elhárítására. A valóságban ezek a törekvések helyesek, a magyar nép nemzeti és a Monarchia reális állami érdekeinek egyaránt megfelelőek voltak. Más kérdés az, hogy a polgári baloldal elgondolásainak nem volt kellő perspektívájuk az adott európai helyzetben. Ha kezdeményezésük sikerrel járt volna, és rá tudják bírni a Monarchia vezető köreit egy békés, Berlin kardesörtetósét mérséklő külpolitikára, — ezzel a háború kitörését 1914-ben pillanatnyilag valószínűleg megakadályozhatták volna. Ez azonban csak ideiglenes elodázás lett volna. Néhány éven belül a nemzetközi konfliktusnak ki kellett törnie. Az imperialista nagyhatalmak ellentétei ekkor már annyira kiéleződtek, hogy azok kirobbanását sokáig halogatni már nem lehetett. 178 Budapesti Hírlap, 1914. július 16. 178 MO, 1914. július 23. 180 MO, 1914. július 25. (Kiemelés tőlem — M. L.) 181 V, 1914. július 26. 182 Bonis: i. m. 83—84. 183 Lenin V. I. Összes művei. 19. köt. 1913. április—október. Bp., Szikra. 1955. 60. 184 Ez történt július 30-án este is a New York Kávéház előtt tartott népgyűlésen, ahol Drózdy Győző, a Magyarország munkatársa támadta az osztrák hadvezetőséget, amiért magyar katonákat akar halálba küldeni; ezért majdnem inzultálta a tömeg. MO 1914. július 31.
