Századok – 1973
Közlemények - Merényi László: A polgári baloldal és a háború kérdése 1912–1914 között 1192/V–VI
A POLGÁRI BALOLDAL ÉS A HÁBORÚ KÉRDÉSE 1213. nem mert volna felidézni háborús veszélyt, ha nem érezné maga mögött Berlin támogatását. Igaz ugyan, hogy mindkét imperialista tábor egyaránt háborúra készült és egyaránt igazságtalan célokat követett. Figyelembe véve azonban Magyarország sajátos helyzetét, a háborús veszély elleni harcnak logikusan el kellett vezetnie a német szövetségen alapuló külpolitika elleni küzdelemhez. Az első balkáni háború alatt még csak elvétve előforduló németellenes hangok a második balkáni konfliktus folyamán már erőteljesebben jelentkeztek. A Monarchia vezető köreit bírálva megállapították: „bizakodva nem a saját erőnkben, hanem a német szövetséges erejében" ellökik maguktól a balkáni népek barátságát.'1 A második Balkán-háború befejeződése után pedig a függetlenségiek Károlyi vezette szárnya és a köztársaságiak minden eddiginél erősebb Berlin-ellenes kampányba kezdtek. 1913/14 folyamán nézeteikben érdekes fejlődés jelentkezik. Míg 1912/13-ban elsősorban Bécs katonai pártját vádolták a háborús veszély felidézéséért, 1913/14-ben viszont már Berlint tekintették a béke fő ellenségének. Ezért bírálatuk most már főként nem Ausztria, hanem Németország ellen irányult, s ez utóbbitól féltették inkább a magyar nemzet érdekeit. (Érdekes megfigyelni, hogy még az erősen Habsburg-ellenes köztársaságiak is 1913/14 folyamán legalább annyira — ha nem jobban — támadták a német militarizmust, mint a dinasztiát és bécsi „kamarilláját".)72 1913 őszén és 1914 első felében a polgári baloldal két táborra szakadt külpolitikai kérdésekben. A demokratikus ellenzék egy része (a radikálisok és a galileisták többsége) továbbra is a hármasszövetség relációjában gondolkozott. Jásziék ugyan bírálták időnkónt a német militarizmust,7 3 de az európai haladás fő ellenségének a cárizmust tekintették.'4 Az Oroszországot is magában foglaló antanttal szemben ezért erős fenntartásaik voltak. A liberális ellenzék, valamint a demokratikus oppozíció másik része (a köztársaságiak és a Csécsy Imre vezette radikális frakció)'5 viszont a Berlinnel fennálló kötelékek ellen lépett fel. A németelenes irányzathoz tartozott tehát a polgári baloldal többsége. A németellenes külpolitika persze önmagában véve nem szolgálja a haladás ügyét. A Berlinnel szembenálló antant is imperialista hatalmi blokkot képezett. Ha azonban a háborús veszély elleni küzdelemmel összefüggésben vizsgáljuk a németellenes törekvéseket, — ezek ebben az értelemben pozitív lépésnek tekinthetők. A polgári baloldal többségének új külpolitikai orientációja nem valamiféle katonai szövetség keresése volt, hanem az ország békéjének megőrzését, egy háborús konfliktus elkerülését kívánta szolgálni. Németországgal való szembenállásának több oka volt. A leglényegesebb indokot az jelentette, hogy a német militarizmusban látta a háborús veszély fő forrását. „A fegyverkezés őrületes versenyének élén a mi drága szövetségesünk, Németország halad"7 6 — ezt a gúnyos hangú megállapítást még komolyabb és élesebb megfogalmazások követték. „Berlin minket rákényszerít az eszeveszett fegyverkezésre"—7 7 „Németország politikája a békét fenyegeti" — 7 8 ,,A hármasszövetség agresszív karaktert vett föl"7 9 . Ilyen és hasonló megállapításokkal tele volt az ellenzéki sajtó 71 MO, 1913. július 16. 72 így a Kossuth Zászló már 1914. február 8-i első számában azt fejtegette, hogy Berlin parancsol Bécsnek, tehát az előbbi még veszélyesebb az utóbbinál. 73 V, 1913. szeptember 24., november 11. stb. 74 V, 1914. március 26. 75 Csécsy Imre és köre 1914 tavaszán Új Magyar Szemle címen adott ki folyóiratot,, melynek cikkei Károlyi németellenes irányvonalát támogatták. 76 MO, 1913. augusztus 30. 77 PN, 1913. október 18. 78 KZ, 1914. május 3. 79 PN, 1914. május 1.
