Századok – 1973
Közlemények - Merényi László: A polgári baloldal és a háború kérdése 1912–1914 között 1192/V–VI
1210 MERÉNYI I.ÁSZLÓ a liberálisok kezét megkötötte a konzervatív ellenzékkel fennálló szövetség. Még június folyamán a Justh- ós Károlyi-féle függetlenségiek egyesültek az Apponyi vezette csoporttal. Ez a fúzió Károlyi jó szándékú, de elhibázott kezdeményezése volt,3 3 mert ily módon a balszárnyat cselekvésében erősen gátolta a jobbszárnnyal közös pártkeret. A létszámemelés kérdésében Apponyiók ugyan magukévá tették Justhék álláspontját,31 de ezt nem akarták a szóles tömegek körében terjeszteni. Ezért történhetett az, hogy a közös ellenzéki megmozdulásokon — az október 6-i makói gyűlés kivételével — csak a szociáldemokrata szónokok foglalkoztak a katonai terhek kérdésével, míg a függetlenségiek nem. Még inkább zavaró körülményt képezett az Andrássy-párt álláspontja. Szeptember 14-én az Alkotmánypárt vezére — egyébként élesen Tisza-ellenes — beszédében a véderő emelésénél az „áldozatkészséget" hirdette.3 5 Károlyi még aznap helytelenítette Andrássy állásfoglalását.3 6 A kormány elleni harcban azonban a függetlenségiek továbbra is együttműködtek az Alkotmánypárttal, s ez zavarta a liberális ellenzéket a létszámemelés elleni küzdelmében. A Tisza-kormányt kellemetlenül érintette, hogy az ellenzék agitációja a belpolitikai kérdéseken túlmenően már a katonai létszámemelés problémáját is érinti. Már a szeptember 3-i minisztertanács után szóvivője úgy nyilatkozott, hogy ez terhes kötelesség ugyan, de „nem zárkózhatunk el előle".3 7 Tiszáék — részben a baloldali közvélemény leszerelésére — megpróbálkoztak Bécs felé valamiféle „tiltakozással". Ezt a látszat-ellenállást azonban joggal kísérték az ellenzék gúnyos megjegyzései.3 8 Az október 3-i közös minisztertanácson aztán a munkapárti kormány a létszám kérdésében meghátrált Krobatin hadügyminiszter követelései elől.3 9 „A hatalmasok megegyezhetnek, de a nép ebbe nem egyezik bele"1 0 — írta ezután az ellenzéki sajtó, de a polgári baloldal a továbbiakban sem mozgósította a lakosság széles rétegeit a katonai létszámemelés ellen. Természetesen szó sincs arról, hogy a polgári baloldal ne vette volna figyelembe Ausztria-Magyarország közös érdekeit. Támadás esetén kész volt a Monarchia megvédésére mind a liberális, mind a demokratikus ellenzék. A létszámemelés elleni harc viszont annak a felismerését tükrözte, hogy a Monarchia erőltetett ütemű fegyverkezése nem védelmi célokat szolgált.1 1 Arra is helyesen mutatott rá a baloldal, hogy hazánk gazdasági érdekeit is sértik a teherbíró képességét jóval felülmúló katonai kiadások. 1913 őszén nyilvánosságra került a Monarchia minden eddiginél hatalmasabb hadügyi költségvetése.1 2 „Tönkremegyünk", „Valósággal hadisarczot fizetünk"1 3 — ilyen megjegyzések bőven láttak napvilágot az ellenzéki sajtóban, híven fejezve ki a közhangulatot. Annál helytelenebb, hogy a Tisza-ellenes politikai rendezvényeken ezzel a létfontosságú problémával alig foglalkoztak 1913 végén. Igaz, hogy a liberális ellenzék november—december folyamán indított egy akciót a hadügyi terhek és a hivatalos külpolitika ellen. November végére ugyanis összehívták a delegációkat. A parlamenti ellenzék váratlanul bejelentette, hogy — hosszú ideje tartó 33 Károlyi: i. m. 64. 34 Pesti Hírlap, 1913. szeptember 16. 35 Budapesti Hírlap, 1913. szeptember 16. 36 MO, 1913. szeptember 16. 37 Budapesti Hírlap, 1913. szeptember 4. 38 PN, 1913. szeptember 14. 39 Aussenpol. VII. köt. 8779. sz. okmány. 40 MO, 1913. október 5. 41 PN, 1913. szeptember 18. 42 A sajtó értesülései szerint a katonai költségvetés 930 millió Koronát tett ki (V, 1913. október 11.). 43 V, 1913. október 4. ós MO, 1913. október 16.
