Századok – 1973
Tanulmányok - Váradi-Sternberg János: Az orosz társadalom és az 1848–49. évi magyar forradalom 1136/V–VI
1152 VÁRADI-STERNBERG JÁNOS kratikus szellem, amely a forradalmi hadseregben uralkodott. Magyar levéltári anyag alapján nyomon követhet jük, hogyan érlelődött meg fokozatosan Vasziljev elhatározása, hogy belép a magyar hadseregbe. „Vasiljev hadnaggyal. . . alkalmunk volt többszöri összejövetelek által megismerkedni olvassuk egy korabeli írásban. — Az orosz és lengyel nyelven kívül oláhon is meglehetősen beszélt. Az 1848-iki magyar viszonyokról egyáltalán semmit nem tudott, sőt a francia eseményeket is csak tőlünk Debrecenben tudta meg. Nekik otthon mint mondta —, semmit sem szabad olvasni, nálok minden újság, minden könyv és röpirat, melly a külső nemzetek szabadabb mozgalmára vonatkozik, ki van tiltva. . . Midőn látta ügyünk előrehaladását, Kossuthnál alkalmazást kért a magyar hadseregben. Kossuth őt Dembinszkyhez utasította. Ez őt egyik hadcsapatánál alkalmazta, miután a lengyel légió, hol leginkább óhajtott alkalmazást, be nem fogadta."9 5 A forradalmi eszmék hatása az orosz hadseregre megmutatkozik abban is, hogy az orosz tisztek és katonák között nagy népszerűségnek örvendtek a magyar forradalom vezetői, elsősorban Kossuth Lajos, akinek arcképei, mint a forradalom többi vezetőjének képei is, kézről kézre jártak, és sokan magukkal vitték Oroszországba is, s mint ereklyét őrizték.96 A. Szurazsevszkij meséli, hogy hazatérésükkor ,,a nagy városokban árulták nekünk valamennyi forradalmi tábornok arcképét. . . . Kossuthtot sokféle helyzetben ábrázolva, egyedül is. Valamennyi képből vettem."9 7 Néhányan a tisztek közül még Magyarországra érkezésükkor hozzájutottak Kossuth kis arcképéhez, és végig magukkal hordták. Charles Pridham angol újságíró, aki 1848 —49-ben a „Times" tudósítója volt Magyarországon, ottani élményeiről írott könyvében elmondja, hogy az orosz tisztek közül „sokan ingük alatt rejtegették Kossuth képét, és ha szimpatizánssal találkoztak, megmutatták neki".9 8 Ez nem egyedi jelenség volt, erről tanúskodnak Karacs Teréznek a visszaemlékezései. Elmondja, hogy orosz katonák kérve kérték, hogy „adjak nekik Kossuth arcképet, s állításomat, hogy nincs ilyen birtokomban, nem hitték el". Az egyik idősebb tiszt, aki „legkonokabbul zaklatott a Kossuth arcképért" végül is talált egyet, mely „valaha szivar-csomag borítékán ékeskedett" és ezt egy rézlemezű keretbe foglalta és ereklyeként a mellére függesztette. A komoly megfigyelő Karacs Teréz valószínűnek tartja, hogy más tisztek is hasonlóan cselekedtek és hozzáteszi: „a szabadságharc kormányzójának nemcsak arcképét, hanem némelyek a nemes eszméit is elvitték hazájukba".9 9 P. Alabin naplójában arról ír, hogy egy „kitűnően sikerült Kossuth mellszobrot" szerzett, de azon töpreng: „csakhogy sikerül-e majd átvinnem a határon? Ha megtalálják, azt mondják: forradalmár! És elkobozzák!"10 0 Hogy a magyar forradalom vezetőinek képét őrizni nem volt teljesen veszélytelen dolog, ezt tanúsítja Osztrovszkij törzskapitánynak, a tveri csendőrség parancsnokának 1852. október 3-án indított ügye. Más meg nem engedett holmik között a magyarországi hadjárat e résztvevője „a magyar forradalom-95 Országos Levéltár. Vörös gyűjtemény. 1761/86. 96 H. Исаков: i. m. 384. 97 Всесоюзная Государственная библиотека им. В. И. Ленина, О. Р. 124, л. 321—322. 98 Charles Pridham: Kossuth and Magyar Land. London 1861. 208. 99 Karacs Teréz: Kossuth kép. „Teleki Blanka és köre". Bp. 1953, 115. 100 П. Алобин: i. m. 148.
