Századok – 1973

Krónika - Történelem és tömegkommunikáció [Beszámoló az 1973. évi egri történész vándorgyűlésről] (Mann Miklós) 1061/IV

1084 KRÓNIKA ember elképzelése, mégis: közös érdekünk az, hogy a történettudomány eredményei, a „közvéleményre aktívan ható része minél nagyobb olvasótáborhoz érjen el, s itt valóban egy maximális kölcsönös türelemre van szükség". A legfontosabb az együttműködés, mert ezeket a közös célokat, amelyek mindnyájunk számára világosak, csak így érhetjük el. Gábor István, a Magyar Nemzet munkatársa hozzászólásában elsősorban a sajtót a tudománnyal — jelen esetben a történettudománnyal — összekötő elemeket hangsúlyozta, s nem tartotta szükségesnek mesterséges választóvonal húzását történelem és sajtó között. Kiemelte, hogy a történelem az újságokban nem kizárólag szakcikk-ként és nem is csak történettudósok kizárólagos eszmefuttatásaként jelenik meg. Anélkül, hogy kételkednénk a történettudomány primátusában, mégis gyakran előfordul, hogy egy jól sikerült beszámoló, interjú vagy bármely más hírlapírói műfaj, néha könyvismertetés, alkalmasnak bizonyul a helyes történelmi tudat formálására. Példaként említette a hozzászóló a Népszabadságban a gyáripar államosításának 25. évfordulójáról, a Magyar Nemzetben a centenárium alkalmából Budapest felfedezéséről szóló riportsorozatokat. A történészek segítsége nélkül ez nehezebben ment és rosszabbul sikerült volna. Ezért egyetértve a referátumban elhangzottakkal, a tudósok hatékonyabb támogatását kérte, néha cikkírás, de gyakran tanácsadás formájában. Gábor István az évfordulók problémájával foglalkozva, fontos ügyként emelte ki, hiszen az olvasók ekkor „találkoznak a leggyakrabban és legkeményebben a történelemmel". Ezért érdemes feladat a történészekkel együtt eltöprengeni azon, hogyan lehetne ezen évfordulós megemlékezések sematizmusát elkerülni. Megítélése szerint a történészek segítségével jobban fel lehetne fedezni: mi az, ami az adott lap olvasóit közelebből érdekli. „Milyen hangvétellel, mennyi információ-kvantummal, milyen meglevő történelmi ismeretekre alapozva és milyen jó gondolatokra támaszkodva és a hamis tudattal, téveszmékkel polemizálva lehetne közeledni minden lapnak a maga saját olvasótáborához." Befejezésül azon meggyőződésének adott hangot, hogy az oly nagy nosztalgiával emlegetett régi sajtónak egy liberális része a két világháború között azért volt valóban színvonalas, mert „irodalom és újságírás tartós frigyre lépett egymással". Dersi Tamás előadásából kitűnt, hogy a történelem és újságírás roppant laza kapcsolatban volt a felszabadulás előtti sajtóban — akkor egy-egy történész cikke nagy feltűnést keltett —, s csak mostanában erősödött meg ez a kapcsolat. Ezt a gyümölcsöző és eredményes együttműködést tehát erősíteni kell, s közben megkeresve azon összekötő szálakat, amelyek a történettudományt a hírlapírással akár publicisztikai szinten is összekapcsolják, „vitáinknak itt jelen nem levő, de legfőbb alanya, az olvasó" érdekében. A vitában felszólaló Perjés Géza utalt a pszichológiai szempontok előtérbe nyomulására s a szocialista hazafiság kérdésében uralkodó ellentmondó felfogásokra. Mivel e kérdés tisztázása a tudományban és a sajtóban egyaránt csak súlyos és nehéz viták alapján valósulhat meg, ezért a vitaszabadság fenntartását rendkívül fontos feladatként jelölte meg. E vonatkozásban szólt Für Lajos cikkéről, s több vonatkozásban vitatta E. Fehér Pálnak a Népszabadságban megjelent kritikáját. Az évfordulók ügyével foglalkozva élesen bírálta a Dózsa-évforduló megünneplését, s annak a reményének adott kifejezést, hogy a hibákon okulva a közelgő Rákóczi-évforduló megünneplése sikeresebb lesz. Román János, a miskolci levéltár igazgatója felszólalásában azon véleményének adott hangot, hogy a vidéki sajtót, folyóiratokat is be kellett volna vonni ennek a vándorgyűlésnek a tematikájába, hiszen még mindig nagy különbségek vannak a főváros és a vidék történeti tudata közótt. Foglalkozásánál fogva ismeri azoknak a megyei tisztviselőknek történelmi tudatát, akikkel a forrásanyagok megmentése érdekében gyakran találkozik. Véleménye szerint helytelen a közművelődés, a történelmi tudatformálás emberközelségét elhanyagolni. A közvélemény formálása érdekében kérte az országos szervek segítségét: a forrásanyag megmentése és megbecsülése érdekében helyes, ha az illetékesek is tisztában vannak azzal, hogy milyen értékeink vannak. Szólt végül a vidéki történelemkutatás eredményeinek a közművelődésben történő felhasználását gátló problémáiról is. Dersi Tamás válaszában kiemelte, hogy referátumával a Magyar újságírók Országos Szövetségének elnökségét és sajtótudományi bizottságát képviselte, de a vitában szóba került kérdésekről egyéni véleményét fejti ki. Nagyon jó, ha minél több ember foglalkozik a nemzeti történelem kérdéseivel, de kívánatos, hogy ne dilettánsok, hanem igazi szakemberek „adják meg a hangot". E. Fehér Pállal egyetértve aláhúzta az általa említett orgánumok jelentőségét, amelyeknek a tudatformálás szempontjából valóban nagy szerepük van. Feltétlenül sükségesnek tartja az évfordulós alkalmak kihasználását, mert ezek jó lehetőséget adnak tartalmas gondolatok, írások közlésére. Vitatkozva Perjés