Századok – 1973

Krónika - Történelem és tömegkommunikáció [Beszámoló az 1973. évi egri történész vándorgyűlésről] (Mann Miklós) 1061/IV

1082 KRÓNIKA adottságok, amin a történész nem tud segíteni, s nem a rossz népszerűsítés, hanem ,,a történészeknél magasabbrendű összefüggések is közrejátszanak, hogy bizonyos események, bizonyos személyek a történelemben nem eléggé népszerűek, s mások ha nem szólunk róluk, akkor is népszerűvé válnak". A tömegkommunikációs eszközök által bemutatandó darabok mondanivalója is gyökeres más lesz, mint az általunk tudományosan helyesnek tartott nézet, s ez ellen mást nem tehetünk, mint hogy tudományos műsorokban, cikkekben, vitákban megpróbáljuk a magunk szerényebb eszközeivel, de tudományos megalapozottsággal felvenni a harcot „bízva abban, hogy a tudományos megalapozottság előbb-utóbb azért mégiscsak eljut a szélesebb tömegekhez . . ." * 1973. július 4-én délelőtt a vándorgyűlés Pamlényi Ervin kandidátus, a Századok szerkesztője elnökletével „A sajtó és a történelem" című témát vitatta meg. Dersi Tamás, az Esti Hírlap kulturális rovatának szerkesztője vitaindító előadásának bevezetésében kifejtette, hogy napilapjaink a hetvenes években gyakrabban és magasabb színvonalon foglalkoznak a történettudomány közérdekű problémáival, mint a múltban bármikor. Párhuzamot vonva a mai gyakorlat és a húszas-harmincas évek között, kiemelte, hogy a múltban „a lapok túlnyomó többsége nem a tudományosság érvényesítését segítette, hanem ellene hatott". Ezzel szemben napjainkban az újságok a színvonalemelésben érdekeltek, s az a céljuk, hogy a közreműködésre megnyert történészmunkatársaktól gondolatgazdag cikkeket kapjanak. A történetírás és újságírás alapvetően különböző jellegűségére rámutatva hangsúlyozta, hogy tucatnyi újságcikk sem közelítheti meg egy-egy tanulmány tényfeltáró, gondolatkifejtő lehetőségeit, — de a sajtónak nem erre, hanem a kutatás eredményeinek, „közérdekű, aktualitással bíró hányadának tömör, frappáns publicisztikus" közlésére van szüksége. Ez a feladat pedig a történész számára az ismeretterjesztés egyik sajátos, igényesen nehéz műfaját jelenti, mivel a napilapba író történész laikus közönséget tájékoztat, akit segítenie kell a szerzőnek a terminusok magyarázásával, a közérthetően világos, jó stílusú, érthető szerkezetű írással. A következőkben Dersi Tamás elismeréssel szólt azokról az eredményekről, amelyeket a magyar történettudomány az elmúlt tíz-tizenöt évben elért. Utalva a legjelentősebb monográfiákra, összegezésekre, a népszerű történelmi feldolgozások és dokumentum-gyűjtemények sikerére — amelyek jelzik a közönség tudatos részének érdeklődését a történelmi problémák iránt — rámutatott arra is, hogy a nem aktív, tudatos „milliók, az újságolvasók nagy többsége még nem, vagy alig figyel ránk". Ezért javasolta annak tisztázását, hogy milyen rétegre tudunk hatni, „hol kezdődnek a fehér foltok, milyen társadalmi, lakóhelyi, életkori stb. determinációk hatnak az érdektelenség különböző szféráiban." Hiszen ez a feltérképezés az előfeltétele annak, hogy céltudatosabb munkával újabb rétegek megnyerésére törekedhessünk. A történettudomány tudatformáló hatását, a pozitív internacionalizmus, a nacionalizmussal szembeállítható patriotizmus problematikáját elemezve az előadó azt a kérdést fejtegette, hogy e helyes elvek hogyan alkalmazhatók a gyakorlatban, „a sajtó történelmi vonatkozású publikációs tevékenységében". Igen időszerű problémaként jelezte, hogy minden napilapban publikáló — egyszersmind újságíró — történész számot vessen a sajtó tömeghatásának sajátosságaival, azzal, hogy tartalmukban nem kellőképpen megvilágított fogalmak keresztezik a sajtó tudatformáló funkciójának betöltését, a marxista történettudomány jelentőségének elismertetését, szélesebbkörű megbecsülését. A továbbiakban Dersi Tamás azt a problémakört vizsgálta, hogy miként érti félre az olvasó olyan kutatók és kritikusok gondolatmenetét, akik nem adnak okot a félrehallásra. Majd szólt a lapok történelmi riportjainak minőségéről, arról, hogy a napilapsorozatok leleplező kedve, mazsolázó technikája, fekete-fehér ábrázolást kedvelő sematizmusa sok kutatóból váltott ki ellenérzést. Ezt a kritikát elismerve, mégis hangsúlyozta, hogy ezek az írások az olvasók tíz- és százezreit kívánják érdekesen, a szórakoztatás nemesebb változatát is megcélozva, szembesíteni a kíváncsiságot kielégítő tényekkel. Befejezésül az előadás az évfordulós cikkek többségének sematizmusával, gondolatszegénységével foglalkozott. Joggal éri rendszeres elmarasztalás, lekicsinylés ezeket a cikkeket, amelyek aligha váltják ki az olvasó olvasási hajlandóságát. Ennek ellenére az évfordulós cikkek „záporoznak". Ezért az előadó javasolta szerkesztőségi műhelykérdósként annak megvitatását: hogyan lehetne elérni, „hogy ne csupán dátumokra, hanem folyamatokra irányítsuk a figyelmet. Arról írjunk, ami szemléletformáló, ami a múltból a jelen ós a jövő felé mutat." Bassa Endre, a Kossuth Könyvkiadó Társadalomtudományi Szerkesztőségének vezetője, a Társulat titkára, hozzászólásában felhívta a vándorgyűlés figyelmét arra,