Századok – 1973

Krónika - Történelem és tömegkommunikáció [Beszámoló az 1973. évi egri történész vándorgyűlésről] (Mann Miklós) 1061/IV

KRÓNIKA 1079 Szempontok alapján hallgatják a műsort, s az óra a tanár és a tanulók közös megbeszélésével fejeződik be. A teljes műsorok bemutatására általában azért nem kerül sor, mert a műsorok nem mindig vannak összhangban a tantervben megállapított didaktikai egységgel, amellett ,,a műsor túlságosan kiszolgál", azaz nem ad elég teret a tanulók aktivizálásához. Ezért a hozzászóló rámutatott a műsor és az iskolai gyakorlat egyeztetésének fokozott szükségességére. Filia István befejezésül hangsúlyozta, hogy az iskolarádió, iskolatelevízió szerepe a következő években megnövekszik a tananyagcsökkentés következtében. Javasolta, hogy az iskolarádió vegye figyelembe a tananyag módosítását, s az elhagyandó részekre szenteljen nagyobb figyelmet, így iktasson be az iskolarádió műsorprogramjába több kulturális és technikatörténeti műsort. Végül az általános iskolai tanárok kérését tolmácsolta: kapjanak az általános iskolák minél több narratív jellegű műsort, hiszen az iskolarádió történelemadásainak ezek a tanulók a leghűségesebb hallgatói. Kársai Elek, az Országos Levéltár főlevéltárosa hozzászólásában a történelmi rádióműsorok kritikájának hiányát hangsúlyozta. „1965 óta tartok rádióelőadásokat, de tudomásom szerint ez az alkalom az első, hogy megbeszélhetjük e speciális rádiós műfaj gondjait, problémáit." Sem a napi sajtó, sem a szakfolyóiratok nem vállalkoznak semmiféle kritikai elemzésre. A hozzászóló kifogásolta, hogy a szakfolyóiratok szerkesztőségei nem gondoltak arra, miszerint rovatot nyissanak a rádió és a televízió történelmi adásainak figyelésére, esetleges kritikai elemzésére. Megítélése szerint „a rádió és a televízió a történészek szemében nem volt méltó fórum tudásuk, legújabb kutatásaik közreadására, ismereteiknek a tömegkommunikációs csatornákra való terjesztésére". A frontáttörést e szemléletben a hozzászóló a 60-as évek elejére helyezte, s hangsúlyozta, hogy nem tapasztalható megtorpanás, s egyre jobban éleződik a vitakedv is. Ugyanakkor helytelenítette azt a körülményt, hogy „mindeddig nem történt kísérlet arra, hogy a történelmi ismeretterjesztés eddigi tapasztalatait mi magunk összegezzük és a megfelelő általánosítások után eljussunk a szükséges következtetésekhez". Karsai Elek befejezésül utalt Hanák Péter ötletére, mely szerint meg kellene vitatni a történelmi műsorkészítés módszertani problémáit, „hogy magasabb szinten művelhessük azt, ami igazán nagyon fontos", a történelmi ismeretterjesztést. Ságvári Ágnes, a Fővárosi Levéltár igazgatója hozzászólásában nagyon szerencsésnek minősítette a vándorgyűlés témaválasztását, hiszen a történelmi évfordulók amúgyis szükségessé tették a rádiósok és történészek együttműködését. Ezután rámutatott a történelmi sorozatok népszerűségére, a fiatal korosztályoknak az elmúlt 50—100 év eseményei utáni érdeklődésére. Véleménye szerint bizonyos fokig problematikus, hogy a műsorokat történészek írják, szerkesztik, mivel így a viták lehetősége kizáródik. Helyesebbnek tartaná, ha a komplexicitás szellemében a vitákba, a műsorok szerkesztésébe jobban bevonnák a társadalomtudományok képviselőit, hiszen így inkább kibontakozhatnék a valódi vita. Ezzel kapcsolatban vetette fel azt a kérdést, „jobb-e az egy rádióadásnak, ha befejezett a vita", tehát a kiindulópontot konzekvens befejezés követi „és akkor ez tulajdonképpen egy tanóra" — vagy pedig maradjon a vita adott esetben befejezetlen ? A következőkben Ságvári Ágnes az „egységes nemzeti kép, egységes nemzeti ismeretterjesztés" problémáját fejtegette. Véleménye szerint minden réteghez egyformán szóló egységes nemzeti propaganda nem szükséges. Mivel az iskolarádió is külön adásokkal fordul az általános, illetve a középiskolás diákokhoz, akkor teljességgel megoldhatatlan feladat „a mi ismeretterjesztő műsorainkat egyformán adni minden réteg számára". Az egységes nemzeti kép kapcsán pedig a következőket mondta: „Ha egységes és nemzeti a kép, akkor tulajdonképpen csak egy felfogást tudunk elviselni egy történeti korszakról, s én azt nagyon károsnak, veszélyesnek tartanám." A hozzászóló javasolta az igények tisztázását; tehát az, hogy a történészek határozzák meg a témákat, tulajdonképpen egy „közbeeső állomás", s most a közönség kívánságainak megfelelően a történészek kapják meg azokat a kérdéseket, „amelyekre válaszolni kell, s amelyek az embereket minden vonatkozásban foglalkoztatják". Emellett Ságvári Ágnes javasolta a budapesti szanálásokkal, Budapest múltjával kapcsolatban a történészek bevonását, közreműködését a vegyes — nem történelmi — műsorokba. Befejezésül a történeti fogalmaknak a dokumentumműsorokban történő újabb tisztázását kérte, mert véleménye szerint mind kevesebb a mindenki által egyformán értelmezett fogalmak száma. Sülé Sándor szakfelügyelő felszólalásában a tantárgyi koncentráció jelentőségével foglalkozva, e vonatkozásban is aláhúzta az iskolarádió fontos szerepót. A különböző tantárgyak új módszereket keresnek, viszont alig építenek egymásra, nem veszik figyelembe az egymásnak nyújtható segítséget. Ezért a „Történelmi társasjáték" című műsor 17*