Századok – 1973
Krónika - Történelem és tömegkommunikáció [Beszámoló az 1973. évi egri történész vándorgyűlésről] (Mann Miklós) 1061/IV
KRÓNIKA 1063 Persze a marxista—leninista történeti kép kialakítása nem könnyű dolog. Ebben a körben ezt aligha szükséges részletezni. Annál inkább méltányolnunk kell azokat az eredményeket, amelyeket az elmúlt másfél évtized során ezen a területen közös erőfeszítésekkel sikerült elérni. A történetírás gyakorlatában jelenleg két elvi-módszertani problémakomplexum áll a központban. Az egyik a történetírás tudományos hitelességének kérdése, a másik a történeti ismeretterjesztés korszerű lehetőségeinek hatékonyabb felhasználása. Ami a hitelességet illeti, köztudott, hogy ebben a tekintetben örökségünk nem egyértelműen előnyös. A múlt rendszer hivatalos történetírásán nevelkedett emberek történelemszemléletét a nacionalizmus terhelte, amelynek hordalékát teljesen még nem sikerült eltisztítani. Sőt, bizonyos körülmények hatására, ezek néha kozmopolitizmussal vegyülve könnyen újra termelődnek jó szándékú emberek gondolat- és érzésvilágában, és néha tetten érhetők egyes alkotásokban is. A történetírás marxista—leninista szellemű kibontakozása pedig a felszabadulás után egybeesett az ideológiai élet dogmatikus, szektás, személyi kultuszos irányzatának eluralkodásával, majd ennek ellenpólusaként, nacionalista töltetű revizionista törekvésekkel. S bár az ötvenes évek első felének történetírása lényeges eredményeket is produkált, alapvető funkcióját : azt, hogy az új társadalomszemléletet széles tömegek tudatában meggyökereztesse, az említett tehertételek miatt nem tudta elvégezni. Vulgáris tendenciózussága — a történettudomány azóta nemzetközileg is elismert hatalmas fejlődése ellenére — gyengítette a történetírás hitelét, s ennek a hitelvesztésnek maradványaival esetenként mind a mai napig viaskodnunk kell. Az utóbbi másfél évtizedben alkotott, ma már könyvtárnyi — megítélésünk szerint zömében értékes, helyes szemléletű — történelmi irodalom figyelembevételével felvetődik a kérdés: hogyan érvényesül a történettudomány szocialista tudatot formáló szerepe? Semmi esetre sem kielégítő módon. Örvendetes tény, hogy az utóbbi években a történeti ismeretterjesztés is mindinkább felhasználja a korszerű tömegkommunikációs lehetőségeket. Az is kétségtelen azonban, hogy a lehetőségek kihasználásának még csak a kezdetén vagyunk. Éppen ezért felette időszerű ez a tanácskozás, amelynek egyik feladata: az eddigi tapasztalatok szakszerű összegezése, a különböző kísérletek sokoldalú módszertani, tartalmi, politikai, műfaji, tudományos és esztétikai értékelése, hogy a megfelelő tanulságok levonásával léphessünk előre ezen az úton is. Külön kell megemlítenünk a történettudomány — és a szépirodalom, a színház, a film és általában a művészetek kapcsolatát. Ennek mi nagy jelentőséget tulajdonítunk. Népünk közgondolkodásának formálása szempontjából nélkülözhetetlen a történészek, írók, művészek együttműködése, vagy ha úgy tetszik, szoros szövetsége! Ez az együttműködés alkalmas lehet az itt-ott még mindig élő kölcsönös előítéletek eloszlatására, újabb értékes alkotások létrehozására. A tudomány művelése, valamint az ismeretterjesztő munka viszonyáról, kölcsönhatásáról különböző nézetek vannak, amelyek körül a viták még napjainkban is — néha alaptalanul •— fel-fellobbannak. A vita nem újkeletű. Lehet-e valaki „komoly" tudós és egyben tudományának „propagandistája" ? Lehet-e, kell-e a szaktudomány nyelvét „lefordítani" a tömegek számára, „feloldani" a mondanivalót a vulgarizálás veszélye nélkül? Kötelesek-e figyelembe venni az alkotók a történettudomány új eredményeit, vagy saját ,,felfedezéseik" alapján születhetnek-e hiteles történelmi tárgyú művészi alkotások ? Ilyen és más, ezekhez hasonló kérdések feszegetése felette aktuális napjainkban, amikor a közműveltség gyarapítása társadalmi előrehaladásunknak egyik igen fontos feltétéle. A marxista társadalom-tudományok tudatformáló, a szocialista közgondolkodást és közműveltséget fejlesztő funkciója összefügg a társadalomtudományok valóságfeltáró, elemző munkájával és tevékenységük ideológiai szerepével, hatásával. Úgy vélem, a valóságfeltáró és ideológiai követelmény dialektikus egységének mellőzésével hiábavaló lenne bármiféle tudományosan megalapozott oktató, népszerűsítő vagy ismeretterjesztő munkáról beszélni. 16*