Századok – 1973

Krónika - Varga Endre (1901–1973) (Bélay Vilmos) 1058/IV

KRÓNIKA VARGA ENDRE 1901 -1973 1973. október 29-én hosszú szenvedés után elhúnyt Varga Endre, a történettudományok kandidátusa, a Magyar Országos Levéltár nyugalmazott főigazgatóhelyettese. Aligha túlzunk, ha azt mondjuk, hogy aki az utolsó félszáz évben Magyarországon a feudáliskori magyar történetre vonatkozó kutatást végzett és munkája során megfordult a Magyar Országos Levéltárban, annak ismernie kellett Varga Endrét, az bizonyára kapott tőle alapos, értékes felvilágosítást, önzetlen segítséget. Varga Endre 1901-ben született Kispesten tanárcsalád fiaként. Édesapja a budapesti református gimnázium tanára, maga is a középiskolai tanárok átlagánál jóval nagyobb tudományos és népszerűsítő munkásságot folytatott; főleg a régi francia irodalom remekeit fordította magyarra. Az ifjú Varga Endre is a tudományos, közelebbről a történetkutatói pályát választotta: beiratkozott a budapesti egyetem bölcsészeti karára és egyidejűleg tagja lett az Eötvös Kollégiumnak. Az egyetemen Domanovszky Sándor professzor tanítványa. Minthogy már egyetemi hallgatóként a történeti kutatói pályára készült, a korabeli lehetőségeket mérlegelve, úgy döntött, hogy levéltáros lesz. Ezért bölcsészeti — történeti és földrajzszakos tanári — képzését jogi képzéssel is ki akarta egészíteni. Két félévet hallgatott a jogi karon is. 1923-ban megszerezte a bölcsészdoktori diplomát, s a következő évben Bécsbe került mint a Magyar Történetkutató Intézet belső tagja. Károlyi Árpád és Eckhart Ferenc irányításával levéltári kutatást végzett, adatokat gyűjtött és iratokat másolt a Staatsarchivban. Kutatásainak eredményét nem maga, hanem a Történelmi Társulat „Fontes" köteteinek összeállítói hasznosították: elsősorban a Viszota-féle Széchenyi-kötetek anyaggyűjtésének volt szorgalmas és szerény munkása. Bécsben^ a levéltári munka mellett alkalma volt az egyetem előadásain is részt venni. Elete utolsó éveiben is sűrűn és szívesen emlegette A. Dopsch szemináriumát, amelynek munkájában ő is részt vehetett és ahol osztrák és más középeurópai fiatalokon kívül még szovjet és japán történészekkel is ismeretséget köthetett. 24 évesen került a Magyar Országos Levéltár kötelékébe mint „levéltári segédtiszt" — és csaknem negyven év múlva hagyta el az intézetet, mint nyugalmazott főigazgatóhelyettes. Az Országos Levéltárban megszakítás nélkül eltöltött negyven év alatt főleg a bírósági levéltárak iratanyagával foglalkozott, azoknak volt referense, de a többi feudáliskori kormányhatóság anyagát is nagyszerűen ismerte.