Századok – 1973
Történeti irodalom - Moneta Jakob: Die Kolonialpolitik der Französischen KP (Ism. Jemnitz János) 1019/IV
TÖRTÉNETI IRODALOM 1019 ezen objektív ellentmondások kifejezőiként a háborúhoz vezető politikákat alakították, e bemutatás szerint legfeljebb csak a másik fél elképzelt szándékai miatti idegességben követtek el végzetes következményű lépéseket. Ennek az ábrázolási módnak a keretében az öreg Ferenc József mint a legbékeszeretőbb uralkodó jelent meg, a Monarchia pedig a legbékésebb hatalomként. Robert A. Kann újabb előadásában Bilinski többszöri megállapítását, mely szerint Ferenc József 1913-ban és 1914-ben azon a véleményen volt, hogy a Monarchia csakis a Szerbia elleni háborúval találhat kiutat megrendült hatalmának megszilárdítására, ós hogy az uralkodó teljesen tisztában volt azzal, hogy egy ilyen háború általános európai konfliktust is jelent, és ilyen körülmények között is a döntéseket a háború kialakításának irányába terelte, tényként fogadja el, és kiegészíti azokkal a rég ismert adatokkal — ő elsősorban Conrad emlékiratát használja fel —, amelyek ugyanezt állítják, és ezzel revízió alá veszi az osztrák és az újabb amerikai történetírásban szokásos ábrázolást, a békeszerető uralkodó legendáját. Jóllehet Kann nem lép tovább, és az uralkodói gondolatok és döntések mögötti koncepciót a maga egészében nem vizsgálja — még kevésbé találunk akár csak halvány utalást arra, hogy az uralkodói szándékok egy imperialista nagyhatalom objektív tendenciáját fejezik ki — , a korábbiakhoz képest, előrelépést láthatunk. Persze Kann új ábrázolása csak egyik oldaláról tekintve dicsfényfosztó. Hiszen ezzel az ábrázolással ő mindenekelőtt azt hangsúlyozza, hogy a Monarchia uralkodója igazi — és végsőfokon döntő — tényező volt a birodalom politikájának alakításában, hogy az eseményeket különösképpen befolyásolta. Ennek a vonatkozásnak előtérbe állításával a kis füzet — Ferenc József portré jávai címlapján — beilleszkedik a Habsburgok történeti szerepét túlhangsúlyozó történetírás vonalába, mégis úgy érezzük, az ábrázolásnak a korábbiaktól eltérő mozzanatai egy reálisabb megítélés számára is utat nyithatnak. Galántai József jakob moneta: DIE KOLONIALPOLITIK DER FRANZÖZISCHEN KP (Hannover, Verlag für Literatur und Zeitgeschichte, 1968. 303 1.) A FRANCIA KOMMUNISTA PÁRT GYARMATI POLITIKÁJA A könyv a német szociáldemokrata párt anyagi támogatásával készült, és jelent meg — s ez az, ami az első megjegyzésre késztet. Feltűnő, ha a német szociáldemokrata párt és a német szociáldemokrata kutató a francia kommunisták gyarmatpolitikáját veszi boncoló kés alá, miközben egy szót sem szól a francia szocialista párt és a Szocialista Munkás Internacionálé megfelelő időszakban vallott nézeteiről, politikai gyakorlatáról-Még inkább meggondolkoztató ez, ha a kritikai írás olyan mint Monetáé, aki, némi leegyszerűsítéssel „balról", de mindenesetre sokszor a későbbi történeti fejlődés alapján mond szigorú bírálatot a francia kommunisták fölött, ha azok nem követelték és sürgették a francia gyarmati területek, mindenekelőtt az észak-afrikai országok függetlenedését. Moneta célja világos, ezt meg is vallja mind ő, mind a köteteié bevezetőt író Horst Heidermann: s ez a cél nem más, mint leleplezés. Leleplezése annak, hogy a francia kommunisták gyarmati politikája nem volt oly töretlen, mint azt ők maguk olykor feltüntették. Leleplezés, amiből, mint jeleztük, a francia szocialistákat tapintatosan kihagyták, nem is beszélve a polgári radikálisok táborát, a francia „uralkodó közvéleményt". De mindjárt itt megtehetjük az első megjegyzést; ez a nyilvánvalóan nagyonis kritikai, sőt „leleplező" írás is abból indul ki, hogy a kommunisták a gyarmati népek érdekeire gondoltak, azt
