Századok – 1973

Történeti irodalom - Der Schriftenverkehr zwischen dem päpstlichen Staatssekretariat und dem Nuntius am Kaiserhof Antonio Eugenio Visconti 1767–1774 (Ism. Mályusz Elemér) 1013/IV

1016 TÖRTÉNETI IRODALOM helymegtakarítást nem ért volna el elhagyásukkal, benne hagyta azokat. Az index gondos utánjárással készült, és mert a kor diplomáciai életének szereplői, a bécsi udvarban megfordulók legfontosabb életrajzi adatait feltünteti, a magyar történészek is haszonnal forgathatják. A szerkesztővel csak egy pontban nem értünk egyet. Sajnáljuk, hogy a regesztákban lépten-nyomon feltűnő történeti személyekre, mint Mária Teréziára, Józsefre, Kaunitzra a passim szóval csak általánosságban utal és mellőzi a regesztaszámokat. Nyilván, mert mindhárom esetben hosszú számoszlopokat kellett volna közölnie, amelyek alkalmasak visszarettenteni az érdeklődőket a kötetben lapozástól. Azt hisszük, a nevek alatt tárgyi szempontok szerint tagolt számcsoportok önmagukban is kedvet ébresztenének a kutatókban egyes problémák vizsgálatához. Érdemes lett volna pl. kiemelni a valószínűleg legközvetlenebb hangú jelentéseket, amelyekben a nuncius kihallgatásairól, személyes tárgyalásairól számol be. Feltehető ugyanis, hogy ezek tartalmaznak egészen egyéni megfigyeléseket, s így mindhármuk jellemzéséhez a történetírás által jól felhasználható források. Vagy egy másik számcsoport azokra a regesztákra utalhatna, amelyek hármuknak a jezsuita rend feloszlatása kérdésében elfoglalt álláspontjáról szólnak. Józsefnek az államélet minden jelensége iránti nyugtalan érdeklődése oly nagy volt, hogy az utazásairól szóló híreket egyénisége megrajzolásához bizonyára szívesen felhasználná minden életrajzírója, s így érdemes lett volna azokat külön csoportosítani, esetleg kisebb részekre tagoltan, olasz, sziléziai, magyarországi, erdélyi, lengyelországi út szerint. Amíg a királyné, a császár ós az államkancellár adatait magunknak kell összeszedegetnünk, a kisebb szereplőkről az index segítségével könnyen tájékozódhatunk. Az ő népes galériájuk egy-egy tagjáról szűkszavú utalások magukban is értékes felvilágosításokat közvetítenek. így Swieten Gottfriedról, az illuminátusok későbbi vezéréről, akinek alakját majd Kazinczy fogja körülszőni a hódolat sugaraival, oly érdekes adatokra lehet akadni, hogy csodálnunk kellene, ha már most nem ébredne vágy osztrák történészben, megismerkedni a jozefinista művelődéspolitikának ezzel az egyik nagyhatású irányítójával. Éppen mert az inventarizált anyag sokat sejtetően gazdag, sajnáljuk, hogy a szerkesztő nem keresett alkalmat revíziós munkája során, az iratok átlapozása, átolvasása közben tett megfigyeléseit megrögzíteni és az eléje tűnő vonásokat portrékká tömöríteni. Az anyaggal való hosszas foglalkozás valósággal predesztinálja őt erre a feladatra, s hogy sikerrel tudna megbirkózni vele, azt bizonyossá teszik a finom tollal felvázolt jellemrajzok, amelyeket a kötet bevezető részében a nunciusról és az államtitkárság két, egymást követő vezetőjéről, L. M. Torrigiani és L. O. Pallavicini bíborosokról papírra vetett. Művészi írói érzékről és nem közönséges jellemző erőről tanúskodnak ezek. Sajnálnók, ha a szerkesztő, jegyzeteit felhasználva és emlékezete gazdag tárházából merítve, nem elevenítené meg, nem támasztaná életre a jelentésekben szereplőket és nem ajándékozná meg olvasóit azok arcképével. Az osztrák történettudománynak és irodalmi életnek nem jelentene problémát a képsorozat közzététele. Azért is örülnénk, ha kívánságunk meghallgatásra találna, mert azok a rövid jellemrajzok, amelyek a három bíboros egyéniségét elénk vetítik, gazdag megfigyeléseikkel az olvasót arra ösztönzik, hogy akarva — nem akarva társadalomtörténeti következtetéseket vonjon le. így azt a tanulságot, hogy a XVIII. század második felében az egyház kormányzását kezében tartó pápai bürokrácia még mindég a középkorban szokásos módon nyerte utánpótlását. Visconti hivatali karrierjét anyai ágról egy bíboros, A. M. Erba-Odescalchi, apai részről G. B. Visconti Rota-Auditor egyengette. Az ő pártfogásuk többet jelenthetett a nuncius számára, mint az a körülmény, hogy apja az osztrák hadsereg tábornagya volt, keresztapjául pedig a család Savoyai Jenőt nyerte meg, aki után az Eugenio nevet is viselte. Pallavicinit diplomatának szánta ismert genuai nemzetsége, s nyilván rokoni támogatással jutott 26 éves korában első rendkívüliköveti megbízatásához. Torrigiani nem dicsekedhetett Európa-szerte ismert ősökkel,