Századok – 1973

Történeti irodalom - Dolmányos István: Finnország története (Ism. Niederhauser Emil) 1001/IV

1003 TÖRTÉNETI IRODALOM megmaradt az autonómia álláspontján, legfeljebb azon gondolkodott, hogy az orosz főhatalmat a némettel cserélje föl. Az állami függetlenséget az a parlament kiáltotta ki, amelyben a szociáldemokrata párt abszolút többségben volt. 1918. január 28-án a szociáldemokraták Helsinkiben (amely már jóideje az ország fővárosa volt a régebbi központ, Turku helyében) megalakították a népbiztosok tanácsát, az ország déli és keleti része a győztes szocialista forradalom hatalma alatt állt. A burzsoázia csak a német imperialisták segítségével tudott hosszas harcokban felülkerekedni. 1918 májusára eldőlt, hogy Finnország polgári demokratikus köztársaság lesz. Dolmányos István az utolsó ötven esztendő történetét is tárgyalja az utolsó fejezetben, a két világháború közti fokozatos jobbratolódást, amely azonban mégsem vezetett el teljes fasizálódáshoz, a két fegyveres összecsapást a Szovjetunióval, ós azután az ország leszámolását a szélső jobboldallal, a háború utáni konszolidálódást. Kiemeli itt Paasikivi, majd Kekkonen szerepét. A könyvet negyven oldalnyi képanyag, három térkép, rövid bibliográfiai tájékoztató, valamint név- és helynévmutató egészíti ki. A bibliográfia bizonyos tájékoztatást ad a historiográfiáról is. Egyébként a szerző különösen az első részekben elég gyakran vitatkozik a finn polgári történetírás képviselőinek az állásfoglalásával is. Nyilvánvaló, hogy ilyen, bár viszonylag nagy terjedelmű, mégis korlátozott összefoglalás, amely az egész finn történelemről ad áttekintést, nem térhet ki egyenlí mértékben a történelmi folyamat minden kérdésére. Dolmányos István elsősorban politikai eseménytörténetet ad. A gazdasági és társadalmi fejlődésnek csak néhány vonását, a legfontosabbakat villantja fel. De talán érdemes lett volna ezeket mégis valamivel részletesebben tárgyalni. így ugyanis a finn nép középkori életéről keveset tudunk meg, hiszen a politikai események a feje fölött zajlottak le, és a svéd politikához kapcsolódtak. Épp így nem mutatkozik meg elég világosan a gazdasági élet modernizálódásának a folyamata, a kapitalizmus térhódítása. A második világháború után is csak deklarativen hat, hogy Finnország agrár-ipari országból ipari-agrár országgá alakult át, bár erre vonatkozólag a szerző közöl néhány alapvető számadatot, mégis hiányzik a fejlődés akárcsak vázlatos rajza. A kulturális élet eseményei is inkább csak a politikai fejlődéshez való kapcsolataikban kerülnek tárgyalásra. Ebben a vonatkozásban azonban még inkább érvényes az, hogy az adott terjedelmen belül részletes kultúrtörténetet csak a politikai fejlődésmenet ábrázolásának a rovására lehetett volna adni. Ezt az ábrázolást pedig kár lett volna leszűkíteni, mert éppen itt mutatkoznak meg Dolmányos István történetírói kvalitásai a legvilágosabban. Dolmányos ugyanis úgy tesz, mint aki voltaképpen csak az eseményeket mondja el, alig-alig kommentálva azokat. Valójában pedig nagyon is érdemben és önállóan értékeli is, és ezek az ítéletei mindig kiegyensúlyozottak. Nem kétséges, hogy mindig a társadalmi haladás oldaláról vizsgálja és mérlegeli az eseményeket, de sohasem válik egyoldalúvá, nem angyalokat és ördögöket rajzol, hanem élő ós cselekvő embereket, akiknek a tettei lehetnek pozitívak és negatívak, de ez a kettősség nem esik egybe maradéktalanul az osztályerők frontjával. Megkülönböztetett figyelemmel vizsgálja a munkásosztálynak és pártjának a fejlődését, de ez nem jelenti azt, hogy a polgári erőket ignorálná. A feudalizmus korát tárgyalva az európai helyzetre is mindig tekintettel van, dicséretes önfegyelemmel persze csak abban a mértékben, amennyire ez a finnországi fejlődés megértéséhez szükséges. Az orosz kapcsolatokat mindig józanul, biztos ítélettel tárgyalja. A második világháború utáni korszakban is megtalálja a szükséges kapcsolatot a nemzetközi helyzettel. Csak a két világháború közti időszakban halványul el a külpolitika kérdése, holott éppen itt lett volna érdemes ezt bővebben tárgyalni, hiszen a finn nép történetében először fordult elő, hogy önálló külpolitikát folytathatott. Külön ki kell emelni a könyv magyar vonatkozásait, pontosabban azt, hogy Dol-