Századok – 1973
Történeti irodalom - Maksay Ferenc: A magyar falu középkori településrendje (Ism. Fügedi Erik) 983/IV
TÖRTÉNETI IRODALOM maksay ferenc: A MAGYAR FALU KÖZÉPKORI TELEPÜLÉSRENDJE (Budapest, Akadémiai Kiadó. 1971. 237 1.) 1966-ban jelent meg Szabó Istvánnak a magyar falurendszer kialakulásáról írt nagyszabású munkája, s ezzel megszűnt a településtörténet átmeneti elhanyagoltsága történeti diszciplínáink sorából. Nem mintha az 1966 előtti húsz esztendőben nem jelentek volna meg településtörténettel foglalkozó tanulmányok, de ezek — akár Major Jenő (Településtörténet 1960), akár Valter Hona (Hermann О. Múzeum Évkönyve 1964) tanulmányára gondolunk — egyéni kezdeményezések voltak és nem is kifejezetten történeti tartalmú szaklapokban jelentek meg. Szabó István első ilyen irányú művét Maksay itt ismertetendő kötete követte (a kéziratot a szerző 1968-ban zárta le). A kötet bibliográfiáját átlapozva a Mályusz-tanítványok disszertációinak (köztük Maksay kitűnő feldolgozásának a középkori Szatmár megyéről) megjelenése után az 60-es és 60-as évekből szinte kizárólag a faluásatások feldolgozását találjuk meg felsorolva. Az egyre örvendetesebben fejlődő középkori régészet mindinkább előtérbe nyomul, és ma már sokkal több, középkorra vonatkozó tényt és feldolgozást közöl mint az írott forrásokból dolgozó történészek. Nagy örömmel kell üdvözölnünk, hogy ez a munka kiegészíthette, új szempontok szerint foglalhatta össze a magyar falu településrendjéről szóló ismereteinket. A szerző munkájának „A magyar falu középkori településrendje" címet adta, amivel eleve kifejezésre juttatta, hogy nem a középkori Magyarország egész területét kívánta áttekinteni, hanem a „magyar nép településállományának vizsgálata volt" célja (91. 1.). A célkitűzésnek megfelelően foglalkoznia kellett a magyar települósrend kialakulásával, vissza kellett nyúlnia a honfoglalás előtti időszakra a történeti határon innen és túl, hogy megállapíthassa, mit hozott magával a magyarság, mit találhatott az újonnan meghódított területen, hogyan helyezkedett el azon (15 — 60. 1.). Ezt a bevezető részt egy „А XIII—XIV. századi nagy átalakulás" című rövid fejezet zárja le, amelyben Maksay megállapítja, hogy az első, honfoglalás utáni településrend nemcsak külső formáiban, hanem velük szoros kapcsolatban funkcionálisan is megváltozott. A birtokosok felismerték, hogy „megfelelő feltótelek mellett jövedelmezőbb dolog az önállósított, földreültetett 'jobbágyok' megadóztatása, mint a szolgák dolgoztatása saját üzemben. A piacviszonyok és a pénzgazdálkodás fejlettsége lehetővé tette már, hogy a termelők pénzért értékesítsék termékeiket, s hogy így nyert hasznuk cenzusként legyen elvehető tőlük; termeivényeik más részét közvetlenül szolgáltathatták be. Az új rend legfontosabb feltétele, hogy ti. a jobbágynép megmaradjon foglalkozása mellett helyet többé nem változtató falujában s kötelezettségét így kiesés nélkül teljesítse, adva volt. Hogy azonban az úr még biztonságosabbnak érezze helyzetét, a jobbágy szálláshelyét (rajta hajlékát, gazdasági épületeit, felszerelését, állatait) is véglegessé, kötötté kellett tennie, szálláshelyhez pedig . . . határbeli földközösségből megfelelő részesedést biztosítania" (52. 1.). A munka háromnegyed része ezzel a „nagy átalakulás" utáni településrenddel foglalkozik, külön részekben vizsgálva a településviszonyokat, a falu belterületét ós határát. A téma azonban még így is túlságosan nagynak bizonyult, elsősorban azért, mert 11*
