Századok – 1972
Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: Egy évszázados történészvitáról: áthaladt-e a levantei kereskedelem útja a középkori Magyarországon? 849/IV–V
866 FACH ZSIGMOND PÁL pontosult", — állapítja meg a diplomáciatörténeti szakirodalom.5 8 Ugyanezekben az években születtek Berzeviczy aktuális világkereskedelmi javaslatai csakúgy, mint Heeren és Hüllmann történeti előadásai: a középkori Levantekereskedelem konstantinápoly-dunai útvonaláról szóló tétel megalapozói, — fűzheti hozzá a historiográfiai elemzés. Bár Napóleon — mint Metternich is megjegyezte — ez időben sem ejtette el végképp az Egyiptomba való visszatérés esélyét, keleti politikájának terveiben más útirány került már előtérbe. Az ,,Austerlitz napját" néhány héttel megelőző trafalgari kudarc ugyanis teljesen nyilvánvalóvá tette annak kilátástalanságát, hogy Franciaország a tengeren mérje össze erejét Angliával; lényegileg levette hát a napirendről a szigetország inváziójának szándékát, — de az 1798 évihez hasonló, egyiptomi tengeri vállalkozásét is. Ösztönzési adott viszont ama napóleoni tervek kiforrásához, amelyek a szárazföldről kívántak csapást mérni a brit világhatalomra. „A szárazföld hatalmával akarom meghódítani a tengert," — fejezte ki szokott frappáns modorában.59 E tervek egyike, amely csakhamar konkrét formát öltött s közvetlenül megvalósításra került — többször utaltunk már rá — a szárazföldi blokád volt, azzal a céllal, hogy elzárja az európai kontinenst az angol kereskedelem: az angliai gyártmányok exportja és az Indiák termékeinek re-exportja elől. A másik terv — a távolibb, jóval határozatlanabb körvonalú, de azért nemcsak elképzelésekben, de tényekben is félreismerhetetlenül kitapintható —: a szárazföldi expedíció Indiába, azzal a céllal, hogy a gyarmatokon ássa alá Anglia gazdasági hatalmát. „Ha még azt is sikerül elérnie, hogy szárazföldi iiton India kincseit is elidegenítse Angliától, akkor térdre kényszerítette a büszke szigetországot. . . . Igaz, ez a végső cél egyelőre még a távol ködébe veszett, ... de a császárnak szüntelen India járt fejében"; s később maga is úgy nyilatkozott, hogy már röviddel az osztrák háború lezajlása után, 1806-ban foglalkozott az indiai vállalkozás tervével.60 A szárazföldi út, akár a Duna vonalán, akár Dalmácia felől, de mindenképpen Konstantinápoly hoz, Konstantinápolyon keresztül vezetett. így a Boszporusz-parti metropolisz — Sébastiani tábornok küldetésének színhelyé 1806 nyarától 1808 tavaszáig — kettős szempontból is kulcshelyzetet foglalt el Napóleon keleti politikájában. „Végső soron sajátmagának akarta fenntartani az elgyengült szultán örökét, s nem átengedni Konstantinápolyt sem Ausztriának, sem Oroszországnak. Rárótta Ausztriára a pozsonyi békeszerződést, kárpótlás nélkül megfosztva velencei és dalmát birtokaitól. Elküldte Sébastiani-t az Aranyszarv öbléhez, hogy megállítsa az orosz cárt."61 Ám ha a cár szemében Konstantinápoly végcél volt, Napóleon számára közbenső cél csupán: hídfő Kelet felé, állomás az Indiába vezető úton. „A császár két tervet melenget — fedte fel Talleyrand csípős nyelvvel Metternich előtt Napóleon keleti politikájának motívumait 1808 januárjában. — Az egyik reális alapokon nyugszik, a másik regényhez hasonlít. Az egyik: Törökország 58 E. Driault, La politique orientale de Napoléon. Sébastiani et Gardane 1806 — 1808. Paris, 1904. 20. 1. 59 Foumier A., I. Napóleon életrajza. A harmadik javított kiadást fordította Supka G„ Bp. 1918. II. 112-115, 132,292-293.1. — Az idézet: A. Z. Manfred, Napoleon Bonaparte. Moszkva, 1971. 498. 1. 60 Foumier, i. m. II. 197, 409. 1.; G. Lejebvre, Napoléon. Paris, 1941. 316. 1. 61 Driault, i. m. 56, 63, 212—213. 1.; Foumier, i. m. II. 234. 1.; Beer, i. m. 231, 240—241. 1.
