Századok – 1972

Folyóiratszemle - Kan; A. Sz.: A svéd történetírás a XX. században 772/III

772 FOLYÓIRATSZEMLE 772 Farben-művek háborús szerepének igazolására tett kísérlet tagadhatatlanul meglevő technológia- és gazdaságtörténeti összefüggésre világít rá, ám felismerését a szerző történetileg igazolhatatlan, politikailag kártékony érvelés szolgálatába állítja. (Past <£• Present, 1969. 44. szám. 106-132. I.) F. A. Sz. Kan: A svéd történetírás a XX. században Az utóbbi évtizedben megnőtt a szovjet szakemberek érdeklődése a nyugati, burzsoá történetírás eredményei, eszmei irányzatai iránt. Ez az érdeklődés döntően a nagy nemzetek (amerikai, angol, francia, német, olasz) irányában nyilvánult meg, a kis- és középországok tudományos vívmányai szinte figyelmen kívül maradtak, annak ellenére, hogy a polgári szellemiség, a polgári tudomány vonatkozásában jelentős szerepet játszanak. Ezek közé sorolható a svéd történettudomány is, amely a régészet, az antikvitás vallási élete, a széles értelemben vett Baltikum, mint regionális történeti-földrajzi egység gazdasági, diplomácia- és kultúrtörténete feltárásában komoly eredményekkel büszkélkedhet. A. Sz. Kan cikke, amely svéd historiográfiai munkák ós svéd tudósoknak a nem- i zetközi történész fórumokon elhangzott referátumai alapján készült, periodizálja, ideológiai-politikai és tematikai irányzatok szerint rendszerezi a svéd történettudomány XX. századi eredményeit. A századfordulón csaknem osztatlanul érvényesült a nacionalista-burzsoá konzervatív irányzat szellemi és tudományos befolyása. Idealista filozófiai alap, pozitivista módszer, a politika, állam és személyiség középpontba állítása jellemezte ezt az uppsalai egyetemen koncentrálódó, az Akadémián is nagy befolyással bíró, s a második világháború utáni évtizedig meghatározó szerepet játszó irányzatot. A konzervatív irányzat egyeduralmát csak alkalomszerűen törték meg polgári-liberális és szociáldemokrata szellemiségű munkák. 1910-től jelentkezett eredményeivel a középkorkutató Weibull fivérek által alapított ún. „lundi iskola", amely pozitivista alapállásból ugyan, de komoly eredményeket ért el a forráskritika területén. Az első világháború utáni évtizedben elméleti-szellemi nívó ós tudománvosság tekintetében svéd historiográfusok szerint is megtorpanás figyelhető meg. Továbbra is a konzervatív irányzat a jellegadó, a polgári liberális vonal még háttérben marad. Ezt a megtorpanást tükrözte a „Svéd történelem a kezdetektől napjainkig" c. összefoglaló munka újabb kiadása, de az egyre nagyobb számú monográfiák is erre mutattak. Vita bontakozott ki a húszas években a svéd állam létrejöttéről, amelyet a nacionalista-konzervatív történészek korábbra tesznek, mint a Weibull fivérek. A monográfiák tematikája továbbra is hagyományos — II. Gusztáv Adolf (a XVII. sz. első harmada), IV. Gusztáv Adolf (napóleoni korszak), I. Oszkár (a XIX. század dereka) uralkodásáról jelennek meg —, de az újkori gazdaságtörténet kérdései is feldolgozásra kerültek. A regale-jogok a kései feudális korszakban, az első svéd bankok létrejötte, XVII. századi tőkés vállalkozások történetének megírása jelentette az új színt. A politikai történet feltárásában a polgári és reformista-szocialista irányzatok a politikai pártok történetének megírásával tűntek ki (pl. G. Magnusson munkái). Az 1920 — 30-as évek fordulóján új szellemi irányzatok hatása kezdett érvényesülni. Ebben az időszakban nő történetírói irányzattá a svéd reformista-szocialdemokrata