Századok – 1972

Folyóiratszemle - Szedov; M. G.: Az oroszországi blanquizmus történetének néhány problémája 762/III

FOLYÓIRATSZEMLE 763 értelmiségi-forradalmár körök számára volt ismeretes, ezek viszont egyesítették a két jelenség tartalmi jegyeit és publicisztikájuk eredményekónt lehet beszélni Oroszországban blanquista—jakobinus irányzatról, amelyet a forradalmi taktika határozottsága különböztetett meg. Alapelveik összefoglalásával igazolja fent vázolt állítását. Ezek: Oroszországban a forradalmi mozgalom nem győzhet mint ösztönös tömegmegmozdulás, a forradalmárok erős, centralizált szervezetét kell létrehozni, amely a kedvező történelmipolitikai szituációban megragadja a hatalmat, létrehozza a forradalmi kormányt. Az új hatalom aztán politikai és társadalmi átalakítást valósít meg (az obsesinás paraszti szocializmus illúziójának megfelelőt), gyorsan, határozottan, mielőtt az ellenforradalmi erők felléphetnének, ahogy ezt a jakobinus diktatúra példázza. Ennek az irányzatnak a legpregnánsabb képviselője Tkacsov, akit Engels élesen megbírált 1874-es helyzetértékeléséért, de akit Lenin véleménye alapján mégiscsak a forradalmi narodnyikizmus ideológusaival együtt kell emlegetnünk. Szedov a lenini értékelésből azt emeli ki, hogy Tkacsov ós követői nem az elnyomókkal egyezkedve, hanem az ellenük harcolók összefogásával akarták megragadni a hatalmat ós kormányozni az országot. A továbbiakban a kérdés historiográfiájáról nyújt rövid áttekintést a szerző. Az 1917 előtti munkák lebecsülték Tkacsov és irányzata jelentőségét, csupán a liberális A. Kornyilov értékelte úgy, hogy az 1870-es évek forradalmi narodnyikizmusát tükrözte a tkacsovi felfogás. Közvetlenül 1917 után sokat írtak az oroszországi blanquizmus képviselőiről. Aktuálissá vált ez, mert megtörtént a hatalom megragadása a forradalmi párt i által, s mert azokban az években minden, a szocialista politikai z'endszer előfutárának tekinthető irányzat iránt megnőtt az érdeklődés. Részletesebben foglalkozik Szedov Sz. I. Mickevicsnek „Az orosz jakobinusok" c. cikkével (Proletarszkaja Revoljucija, 19211. 6 — 7. szám), amelyben kísérlet történt a marxizmus ós a jakobinizmus összemosására, s amely szerint az 1917-es orosz forradalmak Tkacsov elveinek megfelelően mentek végbe. Szerző elméleti tévedésnek minősíti az effajta értékelést, amely az osztályalapokat figyelmen kívül hagyta. Hasonló kritikával illeti a cikk B. P. Kozmin ós M. N. Pokrovszkij felfogását is, akik kiszakították Tkaesovot a narodnyik ideológusok közül, s mint az első orosz marxistát értékelték. Az orosz blanquizmus legfőbb képviselője életrajzi adatainak ismertetése után a cikk ismerteti Tkaesovnak az 1860-as években formálódó társadalomfelfogását. Rámutat, hogy elméletben sokat átvett a marxizmusból, elsősorban a történelem materialista értelmezését illetően, s kora orosz viszonyait, a klasszikus narodnyik felfogástól eltérően kapitalisztikusnak tartotta. A társadalmi, politikai problémák — amelyeket a kizsákmányolók és kizsákmányoltak antagonisztikus érdekellentéte szült — megoldását csak forradalommal tartotta lehetségesnek. Ez utóbbi kérdés tekintetében azonosan ítélhető meg, mint a forradalmi narodnyikizmus többi teoretikusa. A forradalom mozgató ereje, az osztályok, rétegek megítélése, a harc feladatai és a taktika kérdésében viszont sajátos álláspontot képviselt. A két legjellemzőbb, legáltalánosabb felfogás, a lavrovi és a bakunyini közé helyezhető. A forradalmár kisebbségnek a néphez való viszonyát, feladatait a társadalmi ill. a politikai forradalom szemszögéből határozta meg. A társadalmi (népi !) forradalmat célnak, a politikait eszköznek tekintette. 1873 után külföldön folytatta Tkacsov nézeteinek kifejtését, terjesztését. Bakunyin és Lavrov tanítványként fogadták, de hamarosan kiderült, hogy saját programja szerint, a maga útján kíván haladni. 1874-ben Londonban egy orosz anarchista szervezet kiadványában jelentette meg „A forradalmi propaganda feladatai Oroszországban" c. programnyilatkozatát, amely Lavrovval polemizált. Ekkor ad olyan helyzetértékelést, amely miatt Engels élesen megbírálta, hogy ti. Oroszországban forradalmi helyzet van ós a további várakozás a forradalmárok öngyilkossága. (1874 a forradalmi szervezetek lebuká-