Századok – 1972

Folyóiratszemle - Sevelenko; A. Ja.: A feudalizmus genezisének tipológiájához 754/III

FOLYÓIRATSZEMLE 755 feudalizáoióban megvalósuló szintézis lérejöttét. A negyedik periódusban, a Merovingok uralma alatt az V—VI. században fejeződik be e kiegyenlítődés, azaz a feudalizmus kialakulása. Gallia területén ennek az utolsó periódusban megvalósuló s immár másodszori szintézisnek a szerző szerint ötféle variánsa volt, s a feudalizmus genezisének is öt altípusa jött létre. Ezek közül legismertebbek a frank területen végbemenő változások. Az Észak-Kelet és Középső Galliát elfoglaló száli frankok nemcsak maguk változtak meg a hódítás során, hanem erőteljes társadalmi mozgást hoztak létre a galliai őslakosság soraiban is. Miután a hódítók még nem teljesen kifejlődött osztálytársadalomban éltek, előnyösen változtatták meg a helyi lakosság függésben élő kolónus servus rétegének helyzetét. Ha elfogadható az a megállapítás, hogy Gallia lakói már az i. е. I. században, a római hódítás előtt elindultak a feudalizáció útján, s á római hódítás ezt a természetes fejlődést a rabszolgatartó rend irányába térítette el, akkor a IV. századi barbár támadás az őslakosság számára részben a kiindulóponthoz, az I. századbeli helyzethez való visszatérés lehetőségét teremtette meg. Ebben jelentkezett a helyi lakosság Engels által is említett „regenerálódása". A feudalizmus elemei a romanizált gall és frank társadalmon belül kölcsönösen kiegészítették egymást s erősítették a feudalizáció folyamatát. A feudalizmus genezisének a franktól eltérő variánsa jött létre a burgundoknál. E különbségekben szerepet játszott az, hogy a burgundok széttelepedése Galliában távolról sem volt olyan nagyfokú, mint a frankoké, amely két századon keresztül tartott. A frankok ennek megfelelően fokozatosan szélesítették hatalmukat, míg a burgundok inkább csak védelmezték. A birodalom bukásakor a frankok hódítók, a burgundok szövetségesek (foederati) voltak. A frank államot a nemzetségi arisztokrácia szótzúzásával a katonai arisztokrácia teremtette meg, a burgundot a régi törzsi-nemzetségi előkelők. A frankok meghonosodtak a római társadalomban a gall —római javak tervszerű felosztása nélkül is, egyszerűen hódítóként viselkedtek, a burgundok a helyi lakosságtól a rabszolgák egyharmadát, a majorok felét és a mezők kétharmadát vették el. A frankok kezdettől fogva ortodox katolikusok, a burgundok ariánusok voltak. E különbségek rányomták bélyegüket a feudalizáció folyamatára is. A galliai feudalizmus kialakulásában a harmadik (keleti gót) altípusnak tekinti a szerző Provence fejlődését. Az egykori Narbonne i.e. 118-ban lett Róma tartománya, i. sz. 477-ben a nyugati, 509-ben a keleti gótok, 536-ban a frankok kezére került. A gyors változások miatt a tanulmányíró is helyesebbnek tartja keleti-gót hatás helyett Provence feudalizációjában „vegyes" germán hatásról beszélni. E „vegyes" jelleg miatt a hódítók nem hagytak mély nyomokat Provence arculatán. Ha azt is figyelembe vesszük, hogy e terület egy része a VIII —X. század közötti időben arab uralom alá is tartozott, nem csodálkozunk azon, hogy Provence fejlődése másként alakult, mint a többi frank tartományé. A szerző szerint Provence nem számítható egyértelműen a feudalizáció bizánci főtípusához (mint Ljublinszkaja számítja), de a frank típushoz sem. A hódítók közül a Provence-ban élő keleti-gót lakosságra gyakorolta a romanizált őslakosság a legerősebb hatást. A római tulajdonformák befolyására a gót faluközösségi telkek igen gyorsan tiszta földmagántulajdonná, allodiummá alakultak. A germán mark-közösség hatása az agrárfejlődésben alig érezhető. A jövevény arisztokrácia a hódításkor meggazdagodván igen hamar véglegesen elkülönült a szabad germán harcosok tömegétől. A társadalmi változásoknak megfelelően a hódító barbárok közül a keleti gótok törvényei és kormányzati rendszere utánozta leginkább a rómait. A keresztény és germán elemekkel kiegészült római kultúra is Provence-ban őrizte meg leginkább hadállásait. Sajátos vonásnak tekinthető az is, hogy itt a Karoling-korban nem osztották fel az egyházi birtokokat. A Provence-i. keleti gót altípus legjellemzőbb sajátossága azonban a városi életben jelent-