Századok – 1972
Történeti irodalom - Sikota Győző: Herendi porcelán (Ism. Bellér Béla) 740/III
TÖRTÉNETI IRODALOM 751 eredményei mégis túlmutatnak a megye határain. Főként ténybeli megállapításaikkal, néhol pedig módszertani vonatkozásban. Ez indokolja, hogy részletesebben foglalkozzunk az egyes tanulmányokkal. A feudális korra vonatkozóan elsősorban kitűnő adatközlő tanulmányokról adhatunk számot. Az I. kötet vezető és terjedelemben is legnagyobb közleménye Román János munkája: „Zemplén megye XVI —XVII. századi iparának szakmái és mesterségei, különös tekintettel a Hegyaljára". Az elérhető teljes — tegyük hozzá: gazdag — levéltári anyag bevonásával rendszerezi és egyenkint leírja a legkülönbözőbb iparágakat és mesterségeket. Rendszerezésének alapja a nyersanyag. Sorba veszi az ásványi és növényi anyagokat feldolgozó mesterségeket (malomkő-készítés, mész- és téglaégetés, fazekasság-tálas' ság, szénégetés), az ekorbeli élelmiszeripar különböző ágait (malom- ós sütőipar, halászat, mészárosság, szőlő- és borgazdálkodás, serfőzés, pálinkafőzés), a faipart (asztalosok, áesok, vessző- és gyékényfonók), a bőripart (csizmadiák, szűcsök, szíjgyártók), a gyapjú-és textilfeldolgozást, a fémipart (kovácsok, fegyverkészítők, lakatosok, óragyártók), majd a vegyes mesterségek rovatban a borbély, fésűs, gyertyamártó és szappanos mesterséget. Takáts Sándor óta nem kaptunk ilyen gazdag adatgyűjtést a különböző mesterségekre egyetlen történelmi táj vonatkozásában sem. Mintegy kiegészíti a népi mesterségekről írottakat Kiszely Gyula rendkívül adatgazdag tanulmánya a II. kötetben: „Adatok a hámoripar történetéhez, különös tekintettel a borsodi vashámorokra". Az ásatási emlékek és írásos följegyzések adatait egyaránt értékesítő tanulmányban igen alapos műszaki leírásokat találunk a régi hámorokról, 1 s eredeti iratok alapján ismerjük meg a hámoros céhek életét. Külön kiemeljük a gazdag fénykép- és rajzdokumentációt. A táj XVI —XVII. századi gazdasági, társadalmi ós művelődési állapotához szolgáltat adatokat Román Jánosnak a II. kötetben található közleménye („Adatok Borsod, Abaúj és Zemplén megyék XVI—XVII. századi gazdaság-, társadalom- és művelődéstörténetéhez a Liber Reditnumok alapján"). A gondosan vezetett református esperességi bevételi naplók számos fontos adatot őriznek a korabeli tulajdon- és termelési viszonyokra, a falusi társadalom rétegződésére és az iskolákra. Román rendszerezi ezeket az adatokat, s túllépve az egyszerű adatközlésen, számos fogalmi meghatározást is nyújt. Ide sorolhatjuk Szabó Lajos közleményét is, melyben a köznemesi származású abaúji prédikátor, Zsujtai András 1726 —1775 közt vezetett lajstromos könyvének fontosabb bejegyzéseit ismerteti (II. köt.). A tárgy szerint csoportosított följegyzések jó bepillantást (;ngednek szerzőjük (és egyben az abaúji köznemesi és prédikátori rend) életébe, gondolkozásába. Talán nem ártott volna a szűkszavú adatokat a mostaninál alaposabb magyarázó jegyzetekkel ellátni. Politikatörténeti vonatkozásban Kilián István tanulmányát kell megemlítenünk: „A védegylet Borsodban" (I. köt.). A bevezetésben a magyar iparfejlődés egészéről ad vázlatos képet, kissé túlságosan is ragaszkodva az 1950-es évek történeti irodalmának megállapításaihoz, és gyarmatinak értékelve az ország függését. Ugyanakkor roppant érdekes és új mindaz, amit a Védegylet Borsod-vidéki osztályának 1845-ös megalakulásáról és egyéves fennállásáról közöl. Hasznos, hogy a fontosabb megyei tagok politikai pályafutásának adatait is összeállítja. Még mindig a feudális kornál maradva, Dömötör Sándornak az 1794-es jakobinus mozgalom egyik borsodi tagjáról, a börtönben meghalt Aszalay Szabó Jánosról írt kis életrajzát kell megemlítenünk (II. köt.), továbbá Soós Imre tanulmányát: „Zemplén megye levéltára és Kazinczy Ferenc" (II. köt.). A levóltártörténeti tanulmány, mely főként a Kazinczy által az 1820-as években végzett és mai napig fennálló rendezés elveit ismerteti, a történelmi érdeklődés és a történetszemlélet alakulásához is érdekes adatokat szolgáltat. 13*
