Századok – 1972

Tanulmányok - Berend T. Iván: A tervezés hatása a gazdasági növekedésre 56/I

64 BEKEND T. IVÁN A pazarlás és alacsony hatékonyság, mint a gazdasági mechanizmus következménye nemcsak a fejlesztésben, de a termelési folyamatban is érvényesült. Ha a centralizált, hiánygazdálkodás jellegű irányítás egyik értelme és fontos célkitűzése az anyagellátás legcélszerűbb, legtervszerűbb és ezért legtakarékosabb megoldása volt, akkor az irányítási rendszer gyakorlatában éppen ellenkezőleg szélsőséges anyagpazarlásra került sor. A vállalati termelési terv teljesítésében érdekelt vállalatoknak ugyanis, melyeknek az önköltség alakulásához jelentősebb hasznuk nem fűződött, ez erkölcsi tényezők és az ellentétes népgazdasági érdek ellenére a termelési érték növelését legegyszerűbben több, vagy költségesebb anyagok felhasználásával érhették el. így állott azután elő, hogy míg 1949-ben 100 forint anyagfelhasználással 100 forint új értéket termeltek, addig 1954-ben már csak 71 forint új értéket. Tömegjelenséggé vált a terv ún. globális teljesítése is, ami résjzben ugyancsak az anyagpazarlás kategóriájába sorolható, hiszen a vállalatra kirótt termelési tervet a vállalatok sokszor hatalmas tömeg eladhatatlan cikk gyártásával „teljesítették". A termelés összértékének gyakori „túlteljesítése" a valóságban a legszélsőségesebb tervszerűtlenséggé vált, amikor a vállalatok nem a meghatározott árufélét gyártották, hanem a legkönnyebben előállítható, esetleg leginkább anyagigényes cikkekből készítettek felesleges mennyiségeket. A nagy tonnasúlyú öntvények tervét túlteljesítették, azonban a kis öntvények gyártását elhanyagolták. A vállalatokban hatalmas felesleges, nagy anyag-, sőt munkatömeget megtestesítő, eladhatatlan árukészletek halmozódtak fel. 1952 utolsó negyedévétől 1954 utolsó negyedévére az állami ipar 12,7%-os termelésnövekedése mellett az említett késztermék készletek 72%kal növekedtek ! A felesleges, eladhatatlan készletek a 60-as évek első felében, közepén a nemzeti jövedelem 2 —5%-át is elérték. Az irányítási mechanizmus mindezek mellett ellentétbe került a magasabb termelékenység alapvető fejlesztési elvével is. A termelő vállalatok a belső piacon élvezett monopolhelyzetben, a piaci realizálás valóságos kockázataitól védve nem kerülnek közvetlen kapcsolatba a piaccal a külkereskedelemben sem, ahol a technikai elmaradás az érvényesülő verseny révén élesebben jelentkezett. Az árrendszer és a valóságos értékesítésben való érdekeltség teljes kikapcsolása következtében a gazdaságot olyan védőfallal vették körül, amely nemcsak a kedvezőtlen hatásoktól, közöttük a világpiac hullámzásaitól óvta meg a gazdaságot, de az ösztönző, serkentő hatásokat is kívül rekesztette. A gyors fejlődés technikai alapkövetelményeinek megvalósítására nem éi vényesült semmiféle valóban hathatós ösztönzés. Ezzel a termelés mennyiségi növelésére, az előírt tervmutatók teljesítésére ösztönző közvetlen hatások a műszaki színvonal fejlesztését akadályozták és nem egy esetben visszaesésre vezettek. Ez a szükségképpen kialakult szemlélet a vállalatok hosszú lejáratú kísérletezési tevékenységét rendkívül lefékezte. A vállalatoknak éppen a hagyományos módon a hagyományos cikkek termelése volt a legkedvezőbb, legnagyobb eredményeket biztosító tevékenység, hiszen a kitaposott úton könnyebben érhettek el maximális mennyiségi, fejlesztési eredményeket. Készben már az előző jelenségekből következett, hogy a vállalatoknak nem fűződött érdeke a minél jobb minőségű, minél szélesebb választékban készített termékek előállításához, sőt éppen ellenkezőleg, a gazdasági mechanizmus keretében az idevonatkozó nagyszámú mutató és előírás ellenére, valóságos ösztönzők hiányában és a mennyiségi, valamint vállalati teljes ter-