Századok – 1972

Történeti irodalom - Sikota Győző: Herendi porcelán (Ism. Bellér Béla) 740/III

741 TÖRTÉNETI IRODALOM junk. A hazai kerámiaművészet történetébe illeszkedik bele Sikota Győző munkássága is, aki egy évtizeddel ezelőtt a hollóházi kerámiáról írt figyelmet keltő műhelytanulmányt, most pedig a magyar porcelángyártásnak a pécsi Zsolnay-gyár mellett* másik fő büszkeségéről, a herendi porcelángyár történetéről írt érett, kiforrott monográfiát. A kerámiatörténeti kutatások önmagukban is érdekesek és vonzók. Az iparművészetnek ez az ága nyúlik bele leginkább mindennapi életünkbe; termékei ott vannak lakásunkban, bútorainkon, a célszerűség, anyagszerűség és a művészi szépség sajátos ötvözetét képviselve. Az anyag és a forma izgalmasan szép küzdelmét, a poreelánmassza vajúdásából megszülető légies szépséget visszaadni, az egymást sebesen váltó meisseni, bécsi, sèvres-i, távolkeleti, szecessziós stb. stílusok forgatagában a herendi stílus eredetiségét kimutatni, igényes és rangos képzőművészeti feladat. A szerző nem is tér ki előle; a stíluselemzésben megmutatkozó esztétikai érzékenységét, elemzéseinek árnyalatos finomságát csak elismeréssel lehet méltatni. Ha a Herendi porcelán c. könyv „csak" ez volna, porcelánművészeti stílusok és > irányzatok kalejdoszkópszerű forgása, a gyakorlatiasság és szépség harmóniájának szüntelen váltakozása, ismertetését nyugodtan rá lehetne hagyni esztétikai és képzőművészeti folyóiratainkra. A mű azonban nemcsak iparművészettörténet, stílustörténet, hanem egyben sajátos ipartörténet, gazdaság- és társadalomtörténet, szóval: történelmi munka. Elég felütni a könyv képzőművészeti műnél szokatlanul gazdag jegyzetanyagát, amely hazai országos és vidéki, külföldi levéltárak, magyar és idegen nyelvű szakmunkák, folyóiratok, újságok, katalógusok anyagának szorgalmas tanulmányozásáról és alkotó szellemű felhasználásáról tanúskodik. (A jegyzeteknél azonban több helyt hiányzik a keltezés és a lapszám feltüntetése, ami némileg megnehezíti a tájékozódást.) A szerzőnek nyilván az volt a — csak helyeselhető — szándéka, hogy a herendi porcelángyártás történetét a magyar gazdaság-, elsősorban ipartörténetbe ágyazva tárgyalja, hogy a gyár egyedi fejlődése az általános iparfejlődésben kapjon keretet, az iparfejlődés összképe pedig helyi színekkel gazdagodjék. Hogy a szerző milyen színvonalon oldotta meg feladatát, arra a gyártörténet áttekintése adja meg a választ. A mű bevezetője vázlatot ad a magyar fazekasság és agyagművesség ígéretes középkori múltjáról, amelynek kibontakozását azonban a másfélszázados török uralom meggátolja, újjászületését pedig az egyoldalúan Ausztria iparosítását szolgáló bécsi gazdaságpolitika nehezítette meg. Az ipari fejlődés keretén belül a porcelánipar elé emelt akadályokat teljes mértékben csak a herendi manufaktúrának sikerült áttörnie. A gyár megalapítását a régebbi, családi érdekektől is befolyásolt kutatás 1839-re tette, s alapítójának Fischer Mórt tekintette. A szerző kutatásai kétségtelenné teszik, hogy a gyár történetében 1839 nem a kezdetet, hanem már egy egész fejlődési periódus lezárását jelenti. A gyár elődjének a Tatáról Herendre költözött Stingl Vince által alapított, már porcelángyártással is kísérletező kőedénygyár tekinthető; ez 1826-ban már működött. Az állandóan tőkehiánnyal küzdő Stingl azonban 1839-ben kénytelen volt átadni a kis üzemet az ugyancsak Tatáról jött Fischer Mórnak, akinek a nevéhez fűződik a gyár felvirágoztatása ós a herendi porcelán hírnevének megalapozása. A bécsi porcelángyár mellé felzárkózó herendi porcelángyár felbukkanása az ismeretlenségből az 1842-es Első Magyar Iparműkiállítás szenzációja volt, s kiváltotta az önálló magyar iparfejlődés pártfogójának, Kossuthnak érdeklődésót és állandó támogatását; ez még az 1848/49. évi szabadságharc kritikus hónapjaiban sem szünetelt. * Azóta erről a gyárról is jelent meg tanulmánykötet „100 éves a pécsi porcelángyár" cimmel (Pécs, 1971. 190 1. + 8 1. mell.), benne szerzőnknek „A Pécsi Porcelángyár történeti, művészeti problémái a felszabadulástól napjainkig" c. figyelmet érdemlő tanulmányával (157 — 164. 1.).