Századok – 1972

Történeti irodalom - 1918/I9 és a neveléstörténeti kutatás – Gellért László: Diákok a forradalomban 1918–1919 – „A szent a várt szélvész” (Ism. Bellér Béla) 700/III

700 TÖRTÉNETI IRODALOM 1918/19 ÉS A NEVELÉSTÖRTÉNETI KUTATÁS Gellért László: Diákok a forradalomban 1918—1919 (Budapest, Ifjúsági Lapkiadó V. 1969. 184 1.) „A SZENT, A VÁRT SZÉLVÉSZ" Tanulmányok a Tanácsköztársaság közoktatásügyéről (Budapest, Akadémiai Kiadó. 1970. 195 1.) A Nép- és a Tanácsköztársaság félszázados jubileumát a magyar tudományos élet méltóképpen, történeti jelentőségüket sokoldalúan megvilágító művekkel ünnepelte. A neveléstudományoknak az ünnephez való hozzájárulásaként ezúttal két 1918/19-cel foglalkozó neveléstörténeti művet kívánunk bemutatni. Az első, az időközben tragikus hirtelenséggel elhunyt fiatal kutató, Gellért László műve, a középiskolai diákok kanyargós, de egészében mégis felfelé, az 1918/19-es forradalmakba ívelő útját igyekszik megrajzolni. A háború végefelé, 1917/18-ban gyökeresen megváltozott a nagyrészt polgári, kistisztviselői származású diákság szociális helyzete és ezzel kapcsolatban politikai magatartása. A Galilei Kör hatása, a tanári karban megindult politikai erjedés, a létbizonytalanság, a külvilág megrázó eseményei, a politikai élet zajlásának megindulása hazánkban a diákokat is szervezkedésre késztették. A szervezkedés keretéül az önképzőkörök és más diák-kulturális szervezetek kínálkoztak. Ezekben 1917/18-ban már a haladó szellemű polgári radikális és szocialista tanárok voltak a hangadók. Az önképzőkörökre támaszkodott a polgári radikális tanárok, I'alágyi Menyhért és társai irányítása alatt 1918 november elején szervezkedni kezdő Középiskolai Ifjúság Országos Szövetsége (röviden: Diákszövetség) és az ennek kebelében működő Középiskolások Kulturális Egyesülete; utóbbinak tanárvezetője a diákság körében páratlan szeretetnek örvendő Benedek Marcell, főtitkára pedig Ady Lajos, a költő testvéröccse volt. A Ráskay László vezetése alatt álló Diákszövetség az iskolák államosítására, a kötelező hitoktatás eltörlésére, a diákautonómia felállítására és a diákok szociális helyzetének orvoslására mozgósította a diákságot és a közvéleményt. A radikális diákszervezkedésnek kezdettől versenytársa volt a szocialista, melyet az Ascher-(Acs-)testvórek vezettek. A két mozgalom nem a bensóleg rokon diákpolitika, hanem az általános politika, mindenekelőtt a szocializmushoz való viszony kérdéseiben került szembe egymással. Amilyen mértékben tért vesztettek a polgári radikálisok a szakszervezeti és politikai életben a szociáldemokratákkal szemben, olyan mértékben estek vissza a diákmozgalomban is. 1919. február 22-én a radikális Diákszövetség feloszlott. A diákmozgalomban így uralkodó helyzetet vívott ki magának az ekkor 15 — 20 000 taggal rendelkező Szocialista Középiskolai Diákok Országos Szövetsége. A Tanácsköztársaság kikiáltása tehát lényegében egy táborban, szocialista táborban találta a középiskolás diákságot. A Tanácsköztársaság ifjúságpolitikájának talpköve az ifjúsági egység, az egész ifjúságnak kommunista szellemben való nevelése volt. Ehhez a döntő lökést az egységes kommunista ifjúmunkás mozgalom, az Ifjúmunkások Országos Szövetsége, ill. később a KIMSz adta meg. 1919. április 14-én a Tanácsköztársaság kikiáltása után szakszervezetként működő Szocialista Diákszövetség beolvadt az IOSz-ba, s ennek Diákalosztályakónt tevékenykedett tovább. Az új organizáció — a munkásifjúság vezető szerepének biztosítása mellett — lehetővé tette a diákifjúság sajátos helyzetével összhangban álló önálló mozgalom kialakítását. Lényegében ezt a politikát erősítette meg a KIMSz 1919. június 20-án összeült I. kongresszusa. A KIMSz 120 000-es tagságá-