Századok – 1972

Tanulmányok - Berend T. Iván: A tervezés hatása a gazdasági növekedésre 56/I

A TERVEZÉS HATÁSA A GAZDASÁGI NÖVEKEDÉSRE 59 1950 és 1955 között a hivatalos közlönyben kiadott mintegy 200 központi prémiumrendelet és utasítás közül a legfontosabb és legtartósabb az 1952. november 1-i prémium rendelet (456/3/1952. M.T.sz.), mely a termelési terv teljesítésének és túlteljesítésének legfőbb prémiumfeladatként való kitűzésével lényegében a „vállalati termelési terv" mennyiségi, illetve érték előirányzatainak feltétlen teljesítésére ösztönözte a vállalatokat. Mindez természetesen nem véletlenszerű. Ismételten hangsúlyozni kell, hogy a gazdaságpolitika céljainak megfelelően a terv fő mutatójává az ipari termelés, azon belül is különösen a kiemelt iparágak termelésnövekedési üteme vált. Az ennek következtében jelentkező ellentmondások áthidalása során a termelés mennyiségi növelését tekintették elsődlegesnek. A számtalan rendeletmódosítás és átalakítás ellenére a gazdaságirányítás kitartott a tervek mennyiségi teljesítésének, illetve túlteljesítésének elsődleges elismerése és anyagi ösztönzése mellett. Ez az irányítási alapelv a központi cél áldozatoktól vissza nem riadó munkálását szolgálta. Maximális eredményekre törekedett a fő célokat illetően, és ennek alárendelt sok egyéb gazdasági szempontot. II. És ezen a ponton jutunk el a tervezés adott rendszerének a gazdasági növekedésre gyakorolt hatásához. Az előzőekben vázolt tervezési rendszer ugyanis különleges lehetőséget teremtett a felhalmozás ugrásszerű növelésére, a gazdaságban rejlő potenciális felhalmozási lehetőségek úgyszólván maximális kiaknázására. Az árrendszer révén pl. a mezőgazdaságban, szétszórt parasztgazdaságokban megtermelt jövedelem nagy részét is az állam felhalmozási alapjaiba vonhatták. A nemzeti jövedelem növekedése során pedig lehetőséget teremtett a növekmény túlnyomó részének felhalmozására, s a fogyasztási hányad növekedésének szabályozására. Ez utóbbi vonásra rendkívül élesen világít rá a tervezési rendszer bevezetése idején jelentkező hatás: míg a nemzeti jövedelem 1948 és 1950 között változatlan áron számítva 20%kai emelkedett, a fogyasztási hányad csupán 6, a felhalmozási keret viszont 54%-kal nőtt. 1949 és 1953 között a felhalmozás volumene átlagosan kétszer olyan gyorsan növekedhetett, mint a nemzeti jövedelem. Mindennek alapján a magyar gazdaságtörténetben példátlanul álló beruházási tevékenység bontakozhatott ki. A nemzeti jövedelemnek — az árrendszer torzító hatásait kiszűrve — az ötvenes években mintegy 35%-át, de később is 20 —25%-át fordíthatták felhalmozásra, beruházásra. Ez azt jelentette, hogy a két világháború közötti évtizedek felhalmozási-beruházási rátájának 6—7-szeresét sikerült biztosítani. Ezzel a közepes fejlettségű, hagyományosan tőkeszegény ország gazdaságfejlesztési lehetőségei gyökeresen megjavultak. A hatalmas felhalmozási ráta mellett a tervezés adott rendszerének másik legfontosabb pozitív hatása a gazdasági növekedésre, hogy lehetővé tette az erőforrások koncentrálását, szétfőrgácsolódásának megakadályozását. A piaci hatások kikapcsolása, a centralizált elosztási rendszer és a tervezés más említett mozzanatai lehetővé tették, hogy a maximális felhalmozásból rendelkezésre álló beruházási lehetőségeket tervszerűen a gazdaság néhány ágazatába irányítsák. Az eszközök koncentrált felhasználásával a korábbi agrár-ipari struktúrát elsődlegesen ipari struktúrává igyekeztek átalakítani.