Századok – 1972

Történeti irodalom - Szabó Ágnes: A Kommunisták Magyarországi Pártjának újjászervezése (Ism. Szakács Kálmán) 692/III

694 TÖRTÉNETI IRODALOM Kun viszont „jobban ismerte a leninizmus általános tanításait" (130. 1.). Ha ez igaz, akkor hibái ennek fényében felnagyítódnak, s felelőssége is nagyobb, túlzó forradalmiságáért. Sokat megmagyarázott volna, ha a szerző a vita jobb megértéséhez arra is rámutat, hogy Kun Moszkvában élt, Landler viszont az osztályharc egész más frontszakaszán, ahol a küzdelem nehézségei jobban kirajzolódtak, mint a forradalom lázában ólő Moszkvában. Rá lehetett volna mutatni továbbá arra, hogy Kun és Landler két különböző személyiség is; a vezetőnél nemcsak az elméleti felkészülésnek, a tudásnak, de az egyéniségnek is nagy szerepe van. Kun szubjektivitása, akaratos türelmetlensége és csapongó forradalmisága gyakran volt rossz tanácsadó. Az 1923 — 1924-es év eseményeit a szerző már kevésbé alaposan tárgyalja. Ezt nemcsak az arányok jelzik (I-IV. fejezet- 1919-1922—147 oldal, V. fejezet-1923-1925 — 68 oldal), hanem sok fontos kérdés mellőzése vagy el nagyol I abb feldolgozása. Nagyon hiányoljuk a nemzetközi kommunista mozgalommal való, a megelőző fejezetekben igen jól sikerült összevetést (KI IV. és V. kongresszusa és a KMP), és a párt 1923 —24-ben végzett elméleti-politikai munkájának a bemutatását, a viták ismertetését. 1923 után a mozgalmi tevékenység vizsgálata is egysíkú: az SzDP-ben kifejtett ellenzéki tevékenység bemutatására korlátozódik, s a legális pártszervező munka vizsgálata és elemzése elmarad. Igaz ugyan, hogy 1924 után a párt erőfeszítései az első területre koncentrálódtak, de az illegális tevékenységről továbbra sem mondott le. A befejező VI. fejezet a KMP I. kongresszusának munkáját összegezi. A szerző itt adhatott a legkevésbé újat, mivel az I. kongresszus munkáját a különböző feldolgozásokból — többek között a szerző tanulmányából is — jórészt ismerjük. Hiányérzetünket nem is ez okozza: az I. kongresszus összegez és lezár egy szakaszt a párt történetében, ugyanakkor új szakaszt is nyit, s Szabó Ágnes munkájából ez nem érződik. Ügy véljük, ennek mindenekelőtt a feldolgozási mód az oka. A szerző az I. kongresszus munkáját nem elemzi, csak regisztrálja. Nagy kár, hogy akár a magyarországi helyzet értékelésénél, akár a rendszer tömegbázisának vizsgálatánál, akár a KMP feladatainál stb. túlságosan ragaszkodik a kongresszus szövegéhez; inkább ismertet, mintsem értékel. Beszél ugyan a pártpolitika kettősségéről, de hogy e kettősségben mi a tudatos, mi a véletlenszerű, arra már nem fordít figyelmet. A móltatást nem fejezhetjük be anélkül, hogy újólag ós dicsérőleg meg ne emlékeznénk a nagy forrásanyagról, melyet a szerző munkája elkészítéséhez felhasznált, s amely -lyel megállapításait, következtetéseit bizonyítja. Ez a nagymennyiségű forrásanyag azonban több és bátrabb véleményalkotásnak lehetett volna az alapja. Fogyatékosságai ellenére Szabó Ágnes könyve jó szakmunka. Megszoktuk már, hogy a Párttörténeti Intézet gondozásában igényes szakmunkák jelennek meg, s ebbeli várakozásunkban most sem csalódtunk. Egy olyan könyvvel lett ismét gazdagabb a párttörténeti irodalom, amely a magyar kommunista mozgalom egy eddig feltáratlan szakaszáról ad gondos áttekintést. A magyarországi kommunista mozgalom arányairól és tevékenységéről alkotott képe reális, a szerző jól ábrázolja a kommunista mozgalmat az ellenforradalmi Magyarország történetében, sikerült elkerülnie a sematikus megállapításokat, a mozgalom árnyalati változásait is figyelemmel kísérte. Könyve mind az oktatásban jól felhasználható, mind a szakemberek körében méltán kelt érdeklődést. SZAKÁCS KÁLMÁN